Gyöngyszemek Lukács evangéliumából
JEHOVA Fia, Jézus Krisztus közismert együttérzéséről. Mennyire illő hát, hogy Lukács, az evangéliumíró Jézus együttérzését, irgalmát és könyörületét hangsúlyozza ki. Zsidók és pogányok számára egyaránt igazán szívet felvidító beszámolót írt Jézus földi életéről.
Ennek az evangéliumnak bizonyos jellegzetes vonásai azt mutatják, hogy ez tudós személy írása. Pl. klasszikus bevezetéssel indul, és gazdag a szókincse. Ezek a jegyek harmonikusan illeszkednek abba a ténybe, hogy Lukács nagy műveltségű orvos volt. (Vö. Kolossé 4:14.) Bár csak Jézus halála után lett hívő, de már Pál apostol harmadik missziós útja után elkísérte az apostolt Jeruzsálembe. Így hát Pál jeruzsálemi letartóztatása, majd cézáreai bebörtönzése után Lukács, ez a lelkiismeretes kutató gondosan összegyűjtötte az anyagot. E célból szemtanúkat hallgatott meg, és állami feljegyzéseknek is utánanézett (1:1–4; 3:1, 2). Lehet, hogy az evangéliumát Cézáreában írta valamikor az apostol két éves ott-tartózkodása alatt, i. sz. 56-58 táján.
Ami egyedülálló ebben az evangéliumban
Jézus csodái közül legalább hat csak Lukács evangéliumában található. Ezek a következők: a csodálatos halfogás (5:1–6); a derékban meggörnyedt asszony meggyógyítása (13:11–13); a vízkóros férfi meggyógyítása (14:1–4); a tíz leprás megtisztítása (17:12–14); a főpap rabszolgája fülének visszatétele (22:50, 51).
Lukács evangéliumi beszámolójának az is páratlan jellegzetessége, hogy csak itt olvashatunk Jézus néhány példázatáról. Pl. a két adósról (7:41–43); az irgalmas szamaritánusról (10:30–35); a terméketlen fügefáról (13:6–9); a nagy vacsoráról (14:16–24); a tékozló fiúról (15:11–32); a gazdag emberről és Lázárról (16:19–31) és az özvegyasszonyról és a hamis bíróról (18:1–8).
Megindító jelenetek
Az orvos Lukács törődése az asszonyokkal, gyermekekkel és idősebbekkel feltűnően megmutatkozik. Csak ő említi meg Erzsébet meddőségét, majd a későbbi teherbe esését és János megszületését. Csak az ő evangéliuma számol be Gábriel angyal Mária előtti megjelenéséről. Lukács arra is indíttatva érezte magát, hogy elmondja: Erzsébet magzatja repesett méhében, amikor Mária beszélt vele. Egyedül ő mondja el Jézus körülmetélését és a templomban való bemutatását, ahol az idős Simeon és Anna megláthatták őt. Lukács evangéliumának köszönhetjük azt is, hogy tudunk Jézus és Alámerítő János gyermekkoráról (1:1–2:52).
Amikor Lukács a bánattól megtört naini özvegyasszonyról írt, aki egyetlen fiát elvesztette a halálban, azt mondta, hogy Jézus „szánalmat érzett” iránta és visszaadta az ifjú életét (7:11–15). Csak Lukács evangéliumában olvasható Zákeus, a fő adószedő szívderítő története. Zákeus alacsony termete miatt kénytelen volt egy fára felmászni, hogy Jézust jobban láthassa. Micsoda meglepetés érhette, amikor Jézus közölte vele, hogy az ő házában kívánja eltölteni az idejét, és Lukács elbeszélése szerint ez a látogatás igen nagy áldására szolgált a boldog házigazdának (19:1–10).
Az orvos tollából
Ez az evangélium sok orvosi jelentésű szakkifejezést vagy szót tartalmaz. Ilyen szavakat a Keresztény Görög Iratok más írói egyáltalán nem használnak, vagy legalábbis nem orvosi értelemben. Az orvos tollából viszont joggal várhatunk orvosi leírásokat és kifejezéseket.
Például csak Lukács elbeszéléséből tudjuk, hogy Péter anyósának „magas láza” volt (4:38). Ezt is ő írta: „Íme, a férfi tele volt leprával” (5:12). A többi evangéliumíró megelégedett egyszerűen azzal, hogy leprás volt. Az orvos Lukács esetében más a helyzet, mert ő azt is jelzi, hogy a férfi betegsége előrehaladott állapotban volt.
Bepillantás a szokásokba
Lukács elbeszélése szerint Mária Jézust a megszületése után „bepólyálta” (lenvászoncsíkokkal bekötötte) (2:7). Az újszülöttet szokás szerint megfürösztötték és sóval dörzsölték be, talán azért, hogy bőrét kiszárítsák és megedzzék. Ezután a kisbabát bepólyálták, majdnem úgy, mint a múmiát. Ezek a pólyák a gyermeket egyenes testhelyzetben és melegen tartották, és az álla alatt, majd a feje fölött vezették át, hogy a gyermek az orrán át tudjon lélegezni. Egy XIX. századi beszámoló hasonló bepólyázást ír le, miközben idézi egy betlehemi turista elbeszélését: „A csöppnyi teremtést karjaimba vettem. Teste merev és hajlíthatatlan volt, oly szorosan volt bepólyálva fehér és bíbor vászonnal. Kezei és lábai egészen le voltak szorítva és a feje be volt kötve egy kis piros sállal, amely homlokától futott le kis redőkben, és az ajka alatt volt megkötve.”
Lukács evangéliuma bepillantást nyújt az első századi temetkezési szokásokba is. Jézus közeledett Nain város kapujához, amikor látta, hogy „egy halott férfit hoztak ki, [özvegy] anyjának egyetlen nemzett fiát”, és „a városból igen sokan elkísérték” (7:11, 12). A temetés általában a városon kívül történt, és az elhunyt barátai kísérték el a halottat a sírhoz. A hordágy feltehetőleg vesszőfonadékból készült, és négy sarkán rúd állott ki belőle, amely lehetővé tette, hogy négy férfi vállára emelje, és úgy vigye a sírhelyig a temetési menetben.
Lukács egy másik példázatban egy rablók által megvert férfiról beszélt. A felebaráti érzésű szamaritánus „bekötözte sebeit, olajat és bort öntött rájuk” (10:34). Ez szokásos gyógymód volt sérült betegek esetében. Az olívaolaj a sebeket puhította és gyógyította (Ésaiás 1:6). De mit mondjunk a borról? The Journal of the American Medical Association (Amerikai Orvosegyesület Lapja) ezt mondja: „A bor Görögországban az egyik legjobb gyógyszer volt. . . A kosi Hippokratész [i. e. 460–370] . . . széleskörűen alkalmazta, ha sebet kellett bekötözni, vagy ha lázat kellett csillapítani, vagy ha hasmenés esetén fertőtlenítő hatást akart elérni.” Jézus példázata utalt a bor antiszeptikus és fertőtlenítő, valamint az olívaolaj előnyös sebgyógyító hatására. Természetesen a példázat lényege az, hogy az igazi felebarát irgalmasan cselekszik. Nekünk is így kell cselekednünk másokkal (10:36, 37).
Az alázatosság leckéi
Arról is csak Lukács beszél, hogy amikor Jézus látta a vendégeket, miként keresgélik a legjobb helyeket, elmondott egy példázatot. A vendégség alatt a vendégek heverőkre feküdtek az asztal három oldala mentén. A felszolgálók a negyedik oldalról közelítették meg az asztalt. Szokás szerint egy heverőt három személy foglalt el, s mindegyik szemközt az asztallal, miközben bal könyökükre támaszkodtak, és jobb kezükbe fogták az ételt. A három elhelyezkedési lehetőség azt jelezte, hogy valakinek a főhely jutott, egy másiknak a középhely, a harmadiknak pedig a legalsó. Annak, akinek a legutolsó hely jutott a harmadik heverőn, az étkezésnél a legalacsonyabb helye volt. Jézus ezt mondta: „Amikor lakomára hívnak meg, a legutolsó helyet válaszd, és a vendéglátó azt fogja neked mondani: ʼMenj feljebbʼ. Akkor megtisztelve érzed magad a többi vendég előtt” (14:7–10). Igen, alázatosan engedjünk másokat magunk elé. Valójában a példázat alkalmazásával Jézus ezt mondta: „Mindenki, aki magát felmagasztalja, azt megalázzák, és aki magát megalázza, azt felmagasztalják” (Lukács 14:11).
Ugyancsak az alázatot hangsúlyozza Lukács evangéliumában Jézusnak az a példázata is, amely szintén csak a Lukács evangéliumában található. Ez az adószedőről és a farizeusról szól, akik a templomban éppen imádkoztak. A farizeus egyebek között ezt mondta: „hetente kétszer böjtölök” (18:9–14). A Törvény csak egyszeri böjtöt ír elő évente (3Mózes 16:29). A farizeusok itt is túlzásba estek. Az, aki a példázatban a hét második napján böjtölt, valószínűleg ezt azért tette, mert azt tanították neki, hogy ez volt az az idő, amikor Mózes felment a Sinai-hegyre, ahol megkapta a tanúbizonyság két kőtábláját. Mózes állítólag a hét ötödik napján jött le a hegyről (2Mózes 31:18; 32:15–20). A farizeus a heti kétszeri böjtölését kegyessége bizonyítékaként idézte. De ez a példázat arra indítson bennünket, hogy legyünk alázatosak, és ne állítsuk mi magunkról, hogy igazságosak vagyunk.
Lukács evangéliumából ezek a gyöngyszemek azt bizonyítják, hogy az evangélium egyedülálló és igen tanulságos. Az evangéliumban elmondott események kapcsán újra át tudjuk élni Jézus földi életének megindító eseményeit. De javunkra fordíthatjuk azt a háttérismeretet is, amely bizonyos szokásokra világít rá. Különösen áldottak leszünk, ha ezeket az irgalmasságra és alázatra tanító leckéket megtanuljuk alkalmazni életünkben, amikre e szeretett orvos, Lukács az evangéliumában tanít bennünket.