Mit mondanak az Írások „Krisztus istenségéről”?

JÉZUS KRISZTUS mély hatást gyakorolt az emberiségre vallási téren. Ez azért van így, mert milliók állítják, hogy az ő követői. Jézus személyének az azonosítása kérdésében azonban nem mindannyian vallanak azonos nézetet.

Egyesek, akik azt mondják, hogy elfogadják Jézus tanításait, úgy tekintik őt, mint Isten Fiát, nem úgy mint magát a Teremtőt. Mások hisznek a „Krisztus istenségében”, és azt gondolják, hogy ő ténylegesen Isten. Azt tartják, hogy Jézus mindig létezett, és több volt, mint egy ember, amikor itt a földön volt. Helyesen gondolják-e ezt? Mit mondanak az Írások?

Jézus ember előtti létezése

Jézus tanúsította, hogy volt ember előtti létezése. Ezt mondta: „Egyetlen ember sem ment fel az égbe, csak az, aki az égből jött le, az Emberfia” (János 3:13). Jézus a következőket is megállapította: „Én vagyok az élő kenyér, amely az égből jött le; ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké; és bizony a kenyér, amelyet én adok majd, az én húsom a világ életéért” (János 6:51).

Az a tény, hogy Jézus már élt, mielőtt a földre jött, a szavaiból is világosan látható: „Mielőtt Ábrahám létrejött, én már voltam” (János 8:58). Ábrahám i. e. 2018—1843-ig élt, Jézus emberi élete viszont i. e. 2-től i. sz. 33-ig tartott. Közvetlenül halála előtt, Jézus így imádkozott: „Atyám, dicsőíts meg engem magad mellett azzal a dicsőséggel, amely az enyém volt temelletted, mielőtt a világ létrejött” (János 17:5).

Jézus követői hasonlóképpen tanúskodtak. János apostol ezt írta: „Kezdetben volt a Szó, és a Szó Istennél volt, és egy isten volt a Szó. Minden általa jött létre, és nála nélkül semmi sem jött létre, ami létrejött . . . Így a Szó hústestté lett, és köztünk lakozott, és mi láttuk az ő dicsőségét, olyan dicsőséget, amely egy atya egyetlen-nemzett fiát illeti meg; és ő telve volt ki nem érdemelt kedvességgel és igazsággal” (János 1:1, 3, 14). Igen, „a Szó hústestté lett”, mint az ember Jézus Krisztus.

Jézus ember előtti létezésére utalva Pál apostol ezt írta: „Őrizzétek meg magatokban azt a szellemi magatartást, amely Krisztus Jézusban is megvolt, aki, jóllehet Isten formájában volt, nem gondolt annak erőszakos megragadására, hogy ő Istennel legyen egyenlő. Nem, hanem megüresítette magát és rabszolga formát vett fel és hasonló lett az emberekhez” (Filippi 2:5–7). Pál ’minden teremtmény közül az elsőszülött’-nek nevezte Jézust, „mert őáltala teremtetett minden egyéb dolog” (Kolossé 1:13–16).

Nem isteni a földön

Az Írások nyilvánvalóvá teszik, hogy Jézus a születésétől a haláláig teljes mértékben ember volt. János nem azt mondta, hogy a Szó csupán hústestbe öltözött fel. Jézus „hústetté lett” és nem volt részben ember, részben Isten. Ha Jézus egyidejűleg emberi és isteni lett volna, akkor nem lehetett volna elmondani róla, hogy „kissé alacsonyabb rendűvé tétetett az angyaloknál” (Zsidók 2:9; Zsoltárok 8:4, 5 [8:5, 6, Károli]).

Ha Jézus Isten is és ember is lett volna, amikor a földön volt, akkor miért imádkozott ismételten Jehovához? Pál ezt írta: „Az ő hústestének napjaiban [Krisztus] erős kiáltással és könnyhullatással esedezéseket és kéréseket intézett Ahhoz, aki képes volt megmenteni őt a halálból, és istenfélelméért kedvező meghallgatásra talált” (Zsidók 5:7).

Az a tény, hogy Jézus nem volt részben szellem, amikor a földön volt, Péter azon megállapításából is bizonyítható, hogy Krisztust „halálra adták testben, de . . . megeleveníttetett szellemben” (1Péter 3:18). Csak azért tudta Jézus átélni mindazt, amit a tökéletlen emberek élnek át, mert teljesen ember volt, és ezért együttérző főpappá vált. Pál ezt írta: „Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna együtt érezni a gyengeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan próbára tétetett minden tekintetben, de bűn nélkül” (Zsidók 4:15).

Mint „Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét”, Jézus ’megfelelő váltságul adta önmagát mindenkiért’ (János 1:29; 1Timótheus 2:6). Ily módon Jézus pontosan azt hozta vissza, amit Ádám elveszített — a tökéletes, örökké tartó emberi életet. Mivel Isten igazságossága megköveteli a „lelket lélekért”, így Jézus pontosan az kellett, hogy legyen, ami Ádám eredetileg volt — tökéletes ember, nem pedig Isten-ember (5Mózes 19:21; 1Korinthus 15:22).

Ne olvass bele túl sokat a bibliaszövegekbe!

Akik azt mondják, hogy Jézus Isten-ember volt, igyekeznek különböző írásszövegekkel bizonyítani, hogy Jézus a kereszténység Háromságának a tagja, aki lényében, hatalmában, dicsőségében és a létezése időtartamát illetően egyenlő Istennel. De amikor figyelmesen megvizsgáljuk ezeket a szövegeket, akkor úgy találjuk, hogy akik amellett érvelnek, miszerint ezek a szövegek „Krisztus istensége” mellett szólnak, azok sokkal többet olvasnak ki ezekből a versekből, mint amennyit azok valójában mondanak.

Egyesek azt mondják, hogy azok a bibliaszövegek, amelyekben Isten a „mi” névmást használja, azok egyenlővé teszik az emberi létezése előtti Jézust (aki a Szó) Jehovával. Ezzel szemben, ennek a névmásnak a használata nem jelenti azt, hogy Isten egy vele egyenrangú személyhez beszél. A legjobb esetben is azt mutatja csak, hogy az égi teremtmények közül egy valaki kiemelt állást foglal el az Istennel való kapcsolatában. Valójában az emberi létezése előtti Jézus, Isten bizalmas társa, Mester Munkása és Szócsöve volt (1Mózes 1:26; 11:7; Példabeszédek 8:30, 31; János 1:3).

A Jézus alámerítkezésével kapcsolatos körülmények sem azt sugallják, hogy Isten, Krisztus és a szent szellem egyenlő társak. Mint ember, Jézus megtette az alámerítkezés lépését, mint annak jelképét, hogy égi Atyjának ajánlotta fel önmagát. Ez alkalommal törént, hogy „az egek megnyíltak”, és Isten szelleme galambként Jézusra szállt. Szintén „az égből”, Jehova hangja volt hallható, amint ezt mondja: „Ez az én Fiam, a szeretett, akit én helyeselek” (Máté 3:13–17).

Mit értett hát Jézus azon, amikor azt mondta a követőinek, hogy merítsék alá a tanítványokat „az Atya, a Fiú és a szent szellem nevében”? (Máté 28:19, 20). Jézus nem azt értette, vagy nem azt mondta, hogy ő, az Atyja és a szent szellem egyenlő társak. Ehelyett, akik alámerítkeznek, Jehovát Életadóként és Mindenható Istenként ismerik el, akinek átadják az életüket. Elfogadják Jézust mint a Messiást és mint azt a személyt, akiről Isten váltságként gondoskodott a hívő emberiség számára. Azt is felfogják, hogy a szent szellem Isten tevékeny ereje, amelynek alá kell rendelni magukat. Az alámerítkezésre jelentkező ilyen jelöltek nem úgy tekintik Jehovát, Jézust és a szent szellemet, mint egy háromszemélyű istenséget.

De Jézus csodái vajon nem azt bizonyítják-e, hogy ő Isten-ember volt? Nem, mivel Mózes, Illés, Elizeus, Péter és Pál apostol, és mások is anélkül vittek véghez csodákat, hogy Isten-emberek lettek volna (2Mózes 14:15–31; 1Királyok 18:18–40; 2Királyok 4:17–37; Cselekedetek 9:36–42; 19:11, 12). Hozzájuk hasonlóan, Jézus is ember volt, aki Istentől kapott erővel vitte véghez a csodákat (Lukács 11:14–19).

Ésaiás prófétai módon úgy utalt Jézusra, a Messiásra, mint „Erős Isten”-re (Ésaiás 9:6). Az Ésaiás 10:21-ben ugyanez a próféta úgy beszél Jehováról, mint az „Erős Isten”-ről. Ezt a hasonló szóhasználatot egyesek megpróbálják annak bizonyítására felhasználni, hogy Jézus Isten. Óvatosaknak kell azonban lennünk, nehogy túl sokat olvassunk bele ezekbe a versekbe. A héber „Erős Isten”-nek fordított kifejezés nem korlátozódik csak Jehovára, mint ahogyan a „Mindenható Isten” kifejezés csak őrá korlátozódik (1Mózes 17:1). Kétségtelenül különbség van aközött, aki erős, és aközött, aki mindenható, aki felett nincs senki.

Az Ésaiás 43:10 szerint Jehova ezt mondta: „Előttem Isten nem alkottatott, és utánam senki nem következik.” Ezek a szavak azonban nem azt bizonyítják, hogy Jézus Isten. A vers lényege az, hogy Jehovának nem volt elődje, hogy nem létezett előtte egyetlen isten sem, mivel ő örökkévaló. Jehova után sem lesz isten, mert ő mindig létezni fog és nem lesz utódja, aki a Legfelsőbb Szuverén lenne. Mégis, Jehova létrehozott olyan más személyeket, akiket ő maga is isteneknek hívott; az Írások azt mutatják, hogy bizonyos emberekkel kapcsolatban gondolta ezt: „Én magam mondtam: ’Ti istenek vagytok és mindannyian a Legfelségesebbnek fiai. Biztos, hogy úgy haltok meg, mint az emberek; és mint bárki a fejedelmek közül, úgy estek el!’” (Zsoltárok 82:6, 7). Hasonlóképpen, a Szó is Jehova által teremtett isten volt, de ez semmikor nem tette Jézust egyenlővé a Mindenható Istennel.

Jézus valódi állása

Akik azt állítják, hogy Isten, emberi létezést vett fel Isten-emberként, azoknak arra kellene figyelniük, hogy a Biblia még arra sem tesz célzást, hogy maga Jézus íly módon tekintette volna saját magát. Ehelyett, a Biblia következetesen rámutat, hogy Jézus mindig alsóbbrendű volt az Atyjánál. Amikor a földön volt, Jézus soha nem állította, hogy ő több, mint az Isten Fia. Továbbá, Krisztus ezt mondta: „Az Atya nagyobb nálam” (János 14:28).

Pál is különbséget tett Jehova és Jézus között, mondván: „Számunkra igazán csak egy Isten van, az Atya, akitől van minden, és mi őérette, és egy Úr van, Jézus Krisztus, aki által van minden és mi őáltala” (1Korinthus 8:6). Pál ezt is mondta: „Ti ellenben Krisztusé vagytok; Krisztus viszont az Istené” (1Korinthus 3:23). Valóban, mégha a keresztények Mesterükhöz, Jézus Krisztushoz tartoznak is, ő az ő Fejéhez, Jehova Istenhez tartozik.

Hasonló lényegű dologról szólva, Pál ezt írta: „Minden férfi feje a Krisztus; az asszony feje a férfi; a Krisztus feje pedig az Isten” (1Korinthus 11:3). Ez a kapcsolat Isten és Jézus között folytatódik majd, mert Jézus, az Ezeréves Uralom után „átadja a Királyságot az ő Istenének és Atyjának”, és „a Fiú is aláveti magát annak, aki neki mindent alávetett, hogy Isten legyen minden mindenkinek” (1Korinthus 15:24, 28; Jelenések 20:6).

Más írásszövegek megvizsgálása

Jézus születésével kapcsolatban Máté ezt írta: „Voltaképp azért történt mindez, hogy beteljesedjék, amit Jehova mondott prófétája által [az Ésaiás 7:14-ben]: ’Íme, a szűz terhes lesz és fiat szül, és Immánuelnek fogják nevezni’, ami lefordítva azt jelenti: ’Velünk az Isten!’” (Máté 1:22, 23). Jézus nem az Immánuel személynevet kapta, de emberi szerepe beteljesítette a név jelentését. Jézus jelenléte a földön, mint a Messiási Mag, valamint Dávid trónjának az Örököse, azt bizonyította Jehova imádóinak, hogy Isten velük volt, az ő oldalukon állt és támogatta őket a feladataikban (1Mózes 28:15; 2Mózes 3:11, 12; Józsué 1:5, 9; Zsoltárok 46:5–7 [46:6–8, Károli]; Jeremiás 1:19).

Tamás apostol a feltámasztott Jézushoz intézve szavait, így kiáltott fel: „Én Uram és én Istenem!” (János 20:28). Ez, és más beszámolók ’azért írattak le, hogy elhiggyük: Jézus a Krisztus, az Isten Fia.’ És Tamás nem mondott ellent Jézusnak, aki ezt az üzenetet küldte a tanítványainak: „Felmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz” (János 20:17, 30, 31). Tamás nem gondolta azt, hogy Jézus Mindenható Isten volt. Tamás abban az értelemben szólíthatta Jézust „én Istenem”-nek, hogy Krisztus „isten” volt, noha nem „az egyedüli igaz Isten” (János 1:1; 17:1–3). Vagy azáltal, hogy „Istenem”-nek szólította őt, Tamás Isten Szócsöveként és Képviselőjeként ismerte el Jézust, éppen úgy, ahogyan mások az angyali hírvivőt szólították, mintha az Jehova lett volna. (Vö. 1Mózes 18:1–5, 22–33; 31:11–13; 32:24–30; Bírák 2:1–5; 6:11–15; 13:20–22.)

A Biblia szerint tehát Jézusnak mint a Szó-nak volt ember előtti létezése. Amikor a földön volt, nem isteni természtű Isten-ember volt. Teljes mértékben ember volt, bár tökéletes, mint amilyen eredetileg Ádám volt. Jézus, feltámasztása óta magasrangú, halhatatlan szellem, aki mindig alárendeltségben van Istennel. Ezért világos, hogy az Írások nem támogatják a „Krisztus istenségé”-ről alkotott elképzelést.

[Kiemelt rész a 23. oldalon]

Vajon az angyalok imádják Jézust?

A ZSIDÓK 1:6. verse bizonyos fordításokban így hangzik: „Imádja őt [Jézust] az Isten minden angyala!” (Ökumenikus fordítás, Katolikus fordítás). Pál apostol valószínűleg a Septuaginta fordítást idézte, amely szerint a Zsoltárok 97:7-ben ez áll: „Imádjátok Őt [Istent] mind ti, angyalai” (C. Thomson).

A Zsidók 1:6-ban az „imádja” kifejezéssel fordított görög pro·sky·neʹo szót a Zsoltárok 97:7. versében a Septuaginta fordítás a héber sha·chahʹ kifejezéssel adja vissza, ami azt jelenti: „meghajolni [leborulni].” Az emberek iránti tisztelet elfogadható megnyilvánulása lehet ez (1Mózes 23:7; 1Sámuel 24:8 [24:9, Károli]; 2Királyok 2:15). De az igaz Istennek bemutatott imádatra, vagy a hamis isteneknek helytelenül bemutatott imádatra is vonatkozhat (2Mózes 23:24; 24:1; 34:14; 5Mózes 8:19).

A Jézusnak címzett pro·sky·neʹo rendszerint a királyoknak és más személyeknek bemutatott hódolatnak felel meg. (Vö. a Máté 2:2, 8; 8:2; 9:18; 15:25; 20:20. verset az 1Sámuel 25:23, 24; 2Sámuel 14:4–7; 1Királyok 1:16; 2Királyok 4:36, 37. verssel.) Gyakran nyilvánvaló, hogy a hódolatot Jézusnak nem mint Istennek mutatják be, hanem mint „Isten Fiá”-nak, vagy a messiási „Emberfiá”-nak (Máté 14:32, 33; Lukács 24:50–52; János 9:35, 38).

A Zsidók 1:6-os verse Jézusnak, Isten alatt betöltött állására utal (Filippi 2:9–11). Az itt használt pro·sky·neʹo szót a különböző fordítások ’boruljanak le a lába elé’ (Csia fordítás), vagy ’hódoljanak neki’ (Új Világ fordítás) kifejezésekkel fordítják. Ha valaki szívesebben használja az „imádni” kifejezést, nos, ez az imádat viszonylagos, mert Jézus ezt mondta Sátánnak: „Jehovát, a te Istenedet imádd [a pro·sky·neʹo szó egyik formája], és csak neki végezz szent szolgálatot!” (Máté 4:8–10).

Bár a Zsoltárok 97:7. versét, amely az Isten imádatáról szól Pál a Zsidók 1:6-ban Jézusra alkalmazza, Pál mégis rámutatott, hogy Jézus „az ő [Isten] dicsőségének a visszatükröződése és lényének pontos képmása” (Zsidók 1:1–3). Így az angyalok által az Isten Fiának bemutatott bárminemű „imádat” viszonylagos, és Jézuson keresztül Jehovának szól.