ATHÉN

(Athénéé [Athénéhez tartozó]):

Görögország mai fővárosa, és az ókori időkben a legkiemelkedőbb város. Attika síkságának a d. vége felé, az Égei-tenger partjától úgy 8 km-re helyezkedik el. Jó szolgálatot tesz neki a közelében lévő kikötő, Pireusz, amellyel a keresztény kor előtt majdnem párhuzamos, hosszú falak kötötték össze. Földrajzi elhelyezkedése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a történelemben jelentős szerepet töltsön be. A várost körülölelő hegyek természetes védelmet nyújtottak, a hegyszorosok pedig elég messze voltak ahhoz, hogy elkerüljék a váratlan szárazföldi támadást. Ezenkívül a tengertől is kellő távolságban volt, hogy a flották ne támadhassák meg, a szomszédos Pireusz három természetes kikötőjét viszont könnyen meg lehetett közelíteni a városból.

Kulturális és vallási központ: Bár az i. e. V. században Athénnak volt már némi hírneve katonai szempontból egy kis birodalom fővárosaként és a tengeren erős hatalomként, elsősorban mégis úgy tűnt ki, mint a görög műveltség, irodalom és művészet központja. Professzorokkal, előadókkal és filozófusokkal teli, egyetemi város lett, mely olyan híres filozófusoknak adott otthont, mint Szókratész, Platón és Arisztotelész. Négyféle filozófiai irányzat alakult ki itt: a platonizmus, peripatetizmus, epikureizmus és a sztoicizmus (Cs 17:18). A római időkben az egész birodalomból érkeztek ide tanulók.

Ezenkívül Athén nagyon vallásos város is volt, ami a következő kijelentésre indította Pál apostolt az athéniakkal kapcsolatban: „a jelek szerint mindenben odaadóbban félitek az istenségeket, mint mások” (Cs 17:22). Josephus zsidó történetíró szerint az athéniak „a legistenesebbek voltak egész Hellaszban” (Apión ellen. II. könyv, 11.). Az állam a kezében tartotta a vallást, és azáltal pártfogolta azt, hogy fizette a nyilvánosan bemutatott áldozatokat, szertartásokat és az istenek tiszteletére rendezett meneteket. A templomokban, a köztereken és az utcákon bálványok voltak, és az emberek rendszeresen imádkoztak az istenekhez a szellemi lakomák, vagyis szimpóziumok, a politikai gyűlések és az atlétikai versenyek előtt. Annak elkerülésére, hogy megsértsenek akár egy istent is, az athéniak még „egy ismeretlen Istennek” is építettek oltárokat, amely tényre Pál utalt a Cselekedetek 17:23-ban. A II. századi geográfus, Pauszaniasz is megerősíti ezt, amikor kifejti, hogy miközben a Phaléron nevű öböl kikötőjéből az Athénba vivő úton ment (melyet talán Pál is keresztezett az érkezésekor), észrevette, hogy „oltárt állítottak itt az úgynevezett »ismeretlen isteneknek«, a hérószoknak” (Görögország leírása. Attika, 1., 4.).

Korai története: A város az Akropoliszra, egy hosszúkás, mintegy 150 m magas dombra épült, amely három oldalán meredeken emelkedik (KÉPEK: 2. köt. 333., 749. o.). Az i. e. VII. században a rokonsági szövetségen nyugvó nemesség, vagyis az eupatridákként ismert arisztokrácia uralta, amelynek monopóliuma volt a politikában, és hatalmat gyakorolt az Areopágusz, vagyis a kor legfelsőbb törvényszéke felett is. Az i. e. VI. század elején azonban egy Szolón nevű törvényhozó reformokat hozott az alkotmányban, melyek javítottak a szegények sorsán, és a demokratikus kormány nyitányát jelentették. Ám ez csak az ország szabad polgárai számára volt demokratikus, ugyanis a lakosság nagy része rabszolgákból tevődött össze.

Az i. e. V. században a perzsák felett aratott győzelmek után Athén egy kis birodalom fővárosa lett, amely az Égei-tenger partvidékeinek nagy részét uralta, valamint kereskedelmi kapcsolatait és befolyását kiterjesztette a Ny-on lévő Itália és Szicília területétől a K-en fekvő Ciprus és Szíria vidékéig. A város kulturális szempontból vezető szerepre tett szert az ókori világban, és az irodalom meg a művészet terén briliáns eredményeket ért el. Ekkor épült sok gyönyörű középület és templom, például a Parthenón (Athéné temploma) és az Erekhtheion, melynek romjai még ma is láthatók az Akropolisz tetején, napjaink Athénjában. A Parthenónt az ókori pogány vallás legfőbb építészeti remekművének tartották, melyet Athéné aranyból és elefántcsontból készült, 12 m-es szobra díszített.

Mindezeknek a fizikai szépsége azonban szellemi téren nem hozott igazi felüdülést az athéniak számára, mivel a görög mitológia úgy ábrázolta azokat az isteneket és istennőket, akiknek a tiszteletére emelték ezeket az építményeket, hogy mindenféle erkölcstelenséget és bűnt gyakoroltak, ami csak ismert az emberek előtt. Ezért Pál idejében a görög filozófus, Apollóniosz bírálta az athéniakat az orgiákkal egybekötött táncaikért, melyet a Dionüszosz (Bakkhosz)-ünnepen lejtettek, valamint azért, hogy lelkesedtek a gladiátorversenyeken az emberi vér ontásáért.

Az athéni birodalom az i. e. V. század végén a peloponnészoszi háborúkban a spártaiaktól elszenvedett veresége után felbomlott, de legyőzői tekintettel voltak Athén kultúrájára, ezért nem pusztították el teljesen a várost. A rómaiak i. e. 86-ban arattak felette győzelmet, megfosztva a kereskedelmétől, így mire Jézus és a korai keresztények megjelentek a palesztinai színtéren, Athén elsősorban az egyetemei és filozófiai irányzatai miatt volt jelentős.

Pál athéni tevékenysége: Pál apostol úgy i. sz. 50-ben látogatott Athénba, a második misszionáriusi útja során. Korábban Bereában hagyta Silást és Timóteuszt azzal az utasítással, hogy mihelyt lehet, kövessék őt (Cs 17:13–15). Miközben őket várta, háborogni kezdett a szelleme a város számtalan hamis istene láttán, ezért hát érvelt az embereknek, úgy a zsidó zsinagógákban, mint a piactéren (Cs 17:16, 17). Az elmúlt években ez a piactér, vagyis agora, mely az Akropolisztól ÉNy-ra található, teljes mértékben felszínre került az American School of Classical Studies ásatásainak köszönhetően. Az agora kétségkívül nemcsak üzletek lebonyolításának helyszínéül szolgált, hanem a közügyek megvitatásának és elintézésének helyszínéül is. Az athéniak kíváncsiskodó természete – ahogy arról a Cselekedetek 17:18–21-ben is olvashatunk – tükröződik Démoszthenész kritikájában is, amikor athéni társairól, akik előszeretettel járkáltak a piactéren, elmondja, hogy folyton azt kérdezgették, hogy „mi újság?” (Démoszthenész philippikái. Budapest, 2000, Magyar Ház könyvek, 14. o.).

Pált a piactéren sztoikus és epikureus filozófusok szólították meg, és gyanakvóan úgy tekintettek rá, mint aki ’idegen istenségek hírnöke’ (Cs 17:18). A Római Birodalomban sokféle vallás volt, de a görög és római törvények tiltották az idegen istenek és új vallásos szokások bevezetését, különösen akkor, ha ezek ellenkeztek az ott honos vallásokkal. Pál nyilvánvalóan nehézségekkel találta szembe magát a vallási intolerancia miatt a romanizált városban, Filippiben (Cs 16:19–24). Úgy tűnik, Athén lakossága szkeptikusabb és toleránsabb volt, mint a filippiek, mégis minden bizonnyal foglalkoztatta őket, hogy ez az új tanítás milyen hatással lesz az állam biztonságára. Pált az Areopáguszra vitték, de hogy beszédet is tartott-e az Areopáguszként ismert törvényszék előtt, azt nem lehet bizonyossággal állítani. Egyesek szerint Pál idejében maga a törvényszék már nem a dombon jött össze, hanem az agorán.

Pál ékesszóló bizonysága ezek előtt a művelt, athéni emberek előtt, tapintatra és tisztánlátásra tanít minket. Rámutatott, hogy ő nem egy új istenségről prédikál, hanem magáról az ég és a föld Teremtőjéről, és tapintatosan utalt arra az ’ismeretlen Istenre’, akinek az oltárát látta, sőt még idézett is Aratosznak, egy ciliciai költőnek a Phainomena (Tünemények) c. művéből és Kleanthésznak a Himnusz Zeuszhoz c. művéből (Cs 17:22–31). Bár a többség kigúnyolta, néhány athéni – köztük az Areopágusz-törvényszék egyik bírája, Dioníziusz, és egy Damarisz nevű asszony – hívővé vált (Cs 17:32–34).

Lehetséges, hogy Timóteusz Athénban csatlakozott Pálhoz, és utána lett visszaküldve Tesszalonikába, de valószínűbbnek látszik, hogy Pál Bereába üzent neki, hogy tegye meg ezt az utat, így Pál egyedül volt Athénban. Úgy tűnik, az 1Tesszalonika 3:1, 2-ben a többes szám első személyű megfogalmazással Pál egyszerűen csak magára utal. (Vö.: 1Te 2:18; 3:6.) Ha ez volt a helyzet, akkor Pál egymaga indult útnak Athénból Korintuszba, ahol aztán Silás és Timóteusz végül újra csatlakozott hozzá (Cs 18:5). Valószínű, hogy Pál még a harmadik misszionáriusi útján (i. sz. 55 v. 56) is ellátogatott Athénba, mivel a feljegyzés szerint akkor három hónapot töltött Görögországban (Cs 20:2, 3).