Sáfársággal bíztak meg bennünket

 1. Hogyan vélekedik a legtöbb ember a szabadságról?

MINTEGY 2500 évvel ezelőtt egy görög drámaíró ezt írta: „Senki sem önként viseli a rabszolgaság igáját.” Sokan ma is habozás nélkül egyetértenének ezzel a kijelentéssel. A rabszolgaságról elnyomott, rabságban lévő emberek juthatnak az eszünkbe, akiknek a fáradságos munkájából származó hasznot csak a tulajdonosuk élvezi, aki uralkodik felettük.

2–3. a) Milyen helyzetben vannak Krisztus készséges szolgái, pontosabban rabszolgái? b) Milyen kérdéseket fogunk megvizsgálni a sáfársággal kapcsolatban?

² Jézus Krisztus mégis arra utalt, hogy a tanítványai alázatos szolgák, pontosabban rabszolgák lesznek. De ez a fajta rabszolgaság, melynek az igaz keresztények vannak alávetve, egyáltalán nem megalázó vagy elnyomó. Ezekben a rabszolgákban megbíznak, és tisztelik őket. Például figyeld meg, hogy Jézus röviddel a halála előtt előre megmondta, hogy feladatokat fog bízni egy „hű és értelmes” rabszolgára (Máté 24:45–47).

³ Figyelemre méltó, hogy egy párhuzamos beszámolóban a rabszolgát sáfárnak nevezik. (Olvassátok fel: Lukács 12:42–44.) A most élő hűséges keresztények közül a legtöbben nem tagjai ennek a hű sáfár osztálynak. Ám a Szentírásból kiderül, hogy mindenki, aki Istent szolgálja, sáfársággal van megbízva. Milyen jellegű felelősséget foglal ez magában? Hogyan érezzünk ezzel kapcsolatban? Ezek megválaszolásához vizsgáljuk meg az ókorban élt sáfárok feladatait.

4–5. Milyen felelősséget bíztak az ókori sáfárokra? Mondj példát!

⁴ Az ókori időkben a sáfár gyakran egy megbízható rabszolga volt, akit arra jelöltek ki, hogy igazgassa az ura házának ügyeit, valamint intézze az üzleti ügyeit. A sáfároknak általában jelentős hatalmuk volt, és rájuk lettek bízva az uruk javai, a pénze és a többi szolgája. Eliézer esetéből is láthatjuk ezt, aki Ábrahám hatalmas vagyonának a felügyeletével lett megbízva. Ábrahám valószínűleg őt küldte Mezopotámiába, hogy válasszon feleséget a fiának, Izsáknak. Milyen nagy horderejű megbízatás! (1Móz 13:2; 15:2; 24:2–4).

⁵ Ábrahám dédunokája, József Potifár házának ügyeit igazgatta (1Móz 39:1, 2). Idővel magának Józsefnek is lett sáfára, aki a „háza fölé” volt rendelve. Ő gondoskodott József tíz testvérének a vendéglátásáról. Továbbá József parancsára gondosan megszervezte az „ellopott” ezüstserlegekkel kapcsolatos próbatételt. Nyilvánvaló, hogy a sáfárokban nagyon megbíztak (1Móz 43:19–25; 44:1–12).

 6. Milyen sáfárságot bíztak az egyes vénekre?

⁶ Évszázadokkal később Pál apostol azt írta, hogy a keresztény felvigyázóknak Isten sáfárainak kell lenniük (Tit 1:7). A felvigyázók, akiket Isten nyájának terelgetésére neveztek ki, útmutatást nyújtanak, és vezetik a gyülekezeteket (1Pét 5:1, 2). Természetesen más-más feladataik vannak. Például napjainkban a felvigyázók többsége egy gyülekezetet szolgál. Ugyanakkor az utazófelvigyázók több gyülekezetet szolgálnak. A fiókbizottsági tagok pedig az egész ország gyülekezeteit felvigyázzák. Ám mindannyiuktól elvárják, hogy hűségesen lássa el a feladatait. Mindannyian „számot fognak adni” Istennek (Héb 13:17).

 7. Honnan tudjuk, hogy bizonyos értelemben minden keresztény sáfár?

⁷ De mi a helyzet azzal a sok lojális kereszténnyel, aki nem felvigyázó? Péter apostol a következőket írta az egyik levelében minden kereszténynek: „Ki milyen mértékben kapott ajándékot, aszerint használjátok azt az egymásnak végzett szolgálatban mint Isten különféle módokon kifejezett ki nem érdemelt kedvességének jó sáfárai” (1Pét 1:1; 4:10). Isten az ő ki nem érdemelt kedvességében mindannyiunknak adott ajándékokat, olyan adottságokat, képességeket, erősségeket, melyeket a hittársaink javára tudunk felhasználni. Ebből adódóan mindenki sáfár, aki Istent szolgálja. Isten tiszteli őt és megbízik benne, ugyanakkor elvárja tőle, hogy jól használja fel azt, amit kapott.

 8. Mi az egyik fontos alapelv, melyet észben kell tartanunk?

⁸ Nézzünk meg három alapelvet, melyet sáfárokként észben kell tartanunk. Az első: Mindannyian Istené vagyunk, és számadással tartozunk neki. Pál ezt írta: „nem . . . a magatokéi vagytok, mert áron vettek meg titeket”, Krisztus áldozati vérén (1Kor 6:19, 20). Mivel Jehováé vagyunk, kötelesek vagyunk engedelmeskedni a parancsolatainak, és ezek nem megterhelőek (Róma 14:8; 1Ján 5:3). Krisztus rabszolgái is vagyunk egyben. Az ókori sáfárokhoz hasonlóan nagy a szabadságunk, de nem korlátlan. A kapott útmutatások szerint kell végeznünk a feladatainkat. Bármilyen szolgálati kiváltságnak örvendjünk is, attól még Isten és Krisztus szolgái vagyunk.

 9. Hogyan szemléltette Jézus a rabszolga és az ura közti kapcsolatot?

⁹ Jézus segít nekünk megérteni, hogy milyen kapcsolat van a rabszolga és az ura között. Egyszer beszélt a tanítványainak egy olyan rabszolgáról, aki miután egész nap dolgozott, hazament. Vajon ekkor azt mondta az úr a rabszolgának, hogy „jöjj ide hamar, és telepedj asztalhoz”? Nem, hanem ezt mondta neki: „Készíts nekem valamit vacsorára, köss kötényt, és szolgálj nekem, míg nem végzek az evéssel és ivással, utána majd ehetsz és ihatsz.” Hogyan alkalmazta Jézus ezt a szemléltetést? „Így ti is, ha megtettétek mindazt, amit feladatul kaptatok, mondjátok: »Semmirekellő rabszolgák vagyunk. Azt tettük, amit tennünk kellett«” (Luk 17:7–10).

10. Mi mutatja, hogy Jehova értékeli a szolgálatában tett erőfeszítéseinket?

¹⁰ Természetesen Jehova értékeli a szolgálatában tett erőfeszítéseinket. A Biblia erről biztosít minket: „nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtkezzen a munkátokról és a szeretetről, amelyet neve iránt tanúsítottatok” (Héb 6:10). Jehova soha nem kér tőlünk olyat, ami nem ésszerű. Továbbá bármit kérjen is tőlünk, az a legjobb érdekeinket szolgálja, és sosem túlzottan megterhelő. Ám Jézus példázata szerint egy rabszolga nem a maga kedvében jár, vagyis nem a saját érdekeit teszi az első helyre. Hasonlóképpen, amikor átadjuk magunkat Istennek, azzal azt vállaljuk, hogy az ő érdekeit tesszük az első helyre az életünkben. Te is így gondolod?

11–12. Milyen tulajdonságot kell kimutatnunk sáfárokként, és mit kell kerülnünk?

¹¹ A második alapelv: Sáfárokként ugyanazokat az alapvető irányadó mértékeket követjük. Igaz, csak néhány személyt jelölnek ki egyes felelősségteljes feladatok ellátására a gyülekezetben. De a legtöbb területen Isten ugyanazt várja el mindannyiunktól. Például, mivel Krisztus tanítványai és Jehova Tanúi vagyunk, annak a parancsnak kell engedelmeskednünk, hogy szeressük egymást. Jézus azt mondta, hogy a szeretet az igaz keresztények azonosító jele (Ján 13:35). Ám a szeretetünk nemcsak a testvéreinkre terjed ki. Igyekszünk szeretetet mutatni azok iránt is, akik nem tartoznak hozzánk a hitben. Ezt mindannyian megtehetjük, sőt meg is kell tennünk!

¹² Isten azt is elvárja tőlünk, hogy neki tetszően viselkedjünk. El akarjuk kerülni az olyan viselkedést és szokásokat, melyeket Isten Szava elítél. Pál ezt írta: „Sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem természetellenes célokra tartott férfiak, sem férfiakkal háló férfiak, sem tolvajok, sem kapzsik, sem részegesek, sem szidalmazók, sem zsarolók nem fogják örökölni Isten királyságát” (1Kor 6:9, 10). Kétségtelen, hogy erőfeszítést igényel Isten igazságos irányadó mértékeit követni. De megéri erőfeszítést tenni, mivel rengeteg áldással jár. Például hozzájárul a jó egészséghez, a másokkal való jó kapcsolatokhoz és az Isten előtti jó hírnévhez. (Olvassátok fel: Ézsaiás 48:17, 18.)

13–14. Mi a felelőssége minden kereszténynek, és hogyan tekintsük ezt?

¹³ Ne feledd, hogy a sáfárnak feladata van, melyet el kell végeznie. Így nekünk is. Értékes ajándékot kaptunk, az igazság ismeretét. Isten elvárja tőlünk, hogy megosszuk ezt az ismeretet másokkal (Máté 28:19, 20). Pál ezt írta: „Úgy tekintsenek minket az emberek, mint akik Krisztus alárendeltjei és Isten szent titkainak sáfárai vagyunk” (1Kor 4:1). Pál felismerte, hogy ez a sáfárság magában foglalja, hogy felelős a szent titkokért, és hűségesen meg kell osztania azt másokkal, ahogyan az Úr Jézus Krisztus utasította (1Kor 9:16).

¹⁴ Végtére is az igazság másokkal való megosztása szeretetteljes dolog. Természetesen minden kereszténynek mások a körülményei. Nem mindenki tud ugyanannyit tenni a szolgálatban. Jehova megérti ezt. A lényeg, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk. Így önzetlen szeretetet mutatunk Isten és az embertársaink iránt.

15–17. a) Miért nélkülözhetetlen, hogy egy sáfár hűséges legyen? b) Hogyan szemléltette Jézus a hűtlenség következményeit?

¹⁵ A harmadik alapelv szorosan összefügg az előző kettővel: Hűségesnek, megbízhatónak kell lennünk. Lehet, hogy egy sáfárnak sok jó tulajdonsága és képessége van, de ez mit sem ér, ha felelőtlen, vagy ha illojális az urához. A hűség nélkülözhetetlen ahhoz, hogy valaki hatékony, sikeres sáfár legyen. Emlékezz arra, mit írt Pál: „a sáfárokban . . . azt keresik, hogy hűnek találják őket” (1Kor 4:2).

¹⁶ Ha hűségesek vagyunk, biztos, hogy jutalomban részesülünk. Ha azonban nem vagyunk hűségesek, elveszítjük Isten helyeslését. Ezt az alapelvet figyelhetjük meg Jézusnak a talentumokról szóló szemléltetésében. Azok a rabszolgák, akik hűen kereskedtek az uruk pénzével, dicséretben és gazdag áldásban részesültek. Az a rabszolga, aki gondatlanul bánt azzal, amit az ura rábízott, gonosznak, restnek és semmirekellőnek lett ítélve. A neki adott talentumot elvették tőle, őt pedig kidobták. (Olvassátok fel: Máté 25:14–18, 23, 26, 28–30.)

¹⁷ Egy másik alkalommal Jézus kiemelte, hogy milyen következményekkel jár a hűtlenség. Ezt mondta: „Egy bizonyos ember gazdag volt, és volt neki egy sáfára, és ezt bevádolták nála, hogy pazarlóan kezeli a javait. Hívatta tehát, és ezt mondta neki: »Mit hallok rólad? Nyújtsd be a számadást a sáfárságodról, mert nem igazgathatod tovább a házat«” (Luk 16:1, 2). Mivel a sáfár pazarolta az ura vagyonát, az ura elküldte őt. Milyen erőteljes lecke ez számunkra! Sosem szeretnénk hűtlennek bizonyulni abban, amit Isten kér tőlünk.

18. Miért ne hasonlítsuk magunkat másokhoz?

¹⁸ Mindannyian feltehetjük magunknak a kérdést: „Milyen sáfár vagyok?” De nem lenne bölcs dolog összehasonlítani magunkat másokkal. A Biblia ezt tanácsolja nekünk: „Ki-ki pedig az ő saját munkáját próbálja meg, és akkor egyedül önmagára nézve lesz oka az ujjongásra, és nem a másikhoz viszonyítva” (Gal 6:4). Ahelyett, hogy összehasonlítanánk azt, amit teszünk, azzal, amit mások tesznek, inkább arra összpontosítsunk, hogy mi személy szerint mit vagyunk képesek megtenni. Ez nemcsak attól fog megóvni minket, hogy felfuvalkodjunk a büszkeségtől, hanem attól is, hogy elcsüggedjünk. Azt is fel kell ismernünk, hogy a körülmények változnak. Talán a gyenge egészségünk, a korunk vagy a különféle kötelezettségeink miatt már nem tudunk annyit tenni, mint régebben. De az is lehet, hogy többre vagyunk képesek, mint amennyit jelenleg teszünk. Ha így van, tudnánk fokozni a tevékenységünket?

19. Miért ne csüggedjünk el, ha nem kapunk meg egy kiváltságot?

¹⁹ Egy másik tényező, amelyet figyelembe kell venni, hogy milyen felelősségteljes feladataink vannak, vagy milyenekre vágyunk. Például lehet, hogy egy testvér vágyik arra, hogy vénként szolgáljon a gyülekezetben, vagy hogy programokat tartson a körzet- és kerületkongresszusokon. Jó, ha keményen dolgozunk, hogy alkalmassá váljunk az ilyen kiváltságokra, de nem szabad elcsüggednünk, ha mégsem kapjuk meg ezeket olyan hamar, mint ahogy reméltük. Talán nem értjük azonnal az okokat, amiért néhány kiváltságot a vártnál jóval később kapunk meg. Emlékezz, hogy Mózes késznek tűnt arra, hogy kivezesse az izraelitákat Egyiptomból, mégis 40 évet kellett várnia, mielőtt megtehette ezt. Ez elegendő időt adott neki arra, hogy kifejlessze azokat a tulajdonságokat, melyek egy keménynyakú és lázadó nép vezetéséhez kellettek (Csel 7:22–25, 30–34).

20. Mit tanulhatunk Jonatán példájából?

²⁰ Az is előfordulhat, hogy egyes kiváltságokat sohasem kapunk meg. Ez volt a helyzet Jonatánnal is. Ő Saul fia volt, és így várományosa annak, hogy király legyen egész Izrael felett. De Isten Dávidot választotta királynak, aki sokkal fiatalabb volt Jonatánnál. Hogyan reagált erre Jonatán? Elfogadta ezt a döntést, és támogatta Dávidot még az életének kockáztatásával is. Ezt mondta Dávidnak: „Te király leszel Izrael felett, én pedig második leszek utánad” (1Sám 23:17). Mit tanulhatsz Jonatán példájából? Ő elfogadta a helyzetét, és az apjával ellentétben nem lett féltékeny Dávidra. Ahelyett, hogy irigykednénk másokra, amiért bizonyos feladatok elvégzésére lettek kijelölve, inkább arra összpontosítsunk, hogy a saját feladatainkat lássuk el. Biztosak lehetünk abban, hogy az új világban Jehova gondoskodni fog arról, hogy a szolgái helyénvaló kívánságai ki legyenek elégítve.

21. Hogyan tekintsünk a sáfárságunkra?

²¹ Ne feledjük, hogy sáfárokként nem egy nyomorúságos rabszolgaságnak vagyunk alávetve, melyet az elnyomás és a könnyek jellemeznek. Éppen ellenkezőleg. Olyan állás ez, mely Jehova nagyfokú tiszteletét és bizalmát fejezi ki irántunk, hiszen egy soha meg nem ismétlődő munkát bízott ránk, a jó hír hirdetését e világrendszer utolsó napjaiban. Mindamellett nagy szabadságot kapunk azt illetően, hogy miként végezzük a felelősségteljes feladatainkat. Ezért hát bizonyuljunk hű sáfároknak! És bárcsak mindig nagyra értékelnénk azt a kiváltságot, hogy a világegyetem leghatalmasabb személyét szolgáljuk!