„Legyen ez a nap nektek emlékeztetőül”

1–2. Melyik évfordulót kellene különösen fontosnak tartaniuk a keresztényeknek? És miért ez a válaszod?

AMIKOR évfordulókról van szó, melyik jut eszedbe elsőként? Ha házasságban élsz, talán a házassági évfordulótok. Másoknak lehet, hogy egy széles körben ünnepelt történelmi évforduló jut eszébe, például a nemzetük függetlenné válásának a napja. És hallottál már arról az évfordulóról, melyről már több mint 3500 éve megemlékezik egy nemzet?

² Ez nem más, mint a pászka, az az ünnep, amikor arról emlékeznek meg, hogy az ókori izraeliták kiszabadultak az egyiptomi rabszolgaságból. Ez az esemény számunkra is fontos, ugyanis érinti az életünk néhány jelentős területét. A pászkát a zsidóknak kellett megtartaniuk, ezért felmerülhet benned a kérdés, hogy ha te nem vagy zsidó vallású, akkor miért kellene foglalkoznod ezzel az évfordulóval. A válasz ebben a sokatmondó kijelentésben található: „Krisztus, a pászkaáldozatunk feláldoztatott” (1Kor 5:7). Hogy megértsük, milyen jelentősége van ennek a kijelentésnek, szükséges többet megtudnunk a zsidó pászkáról, miközben szem előtt tartjuk azt a parancsot, melyet Isten adott a keresztényeknek.

3–4. Milyen események előzték meg az első pászkát?

³ Sok millió nem zsidó embernek van némi ismerete arról, hogy milyen események előzték meg az első pászka megtartását. Lehet, hogy olvasták a Mózes második könyvének beszámolóját a Bibliában, hallottak a történetről, vagy láttak róla valamilyen filmet.

⁴ Amikor az izraeliták már sok-sok éve rabszolgák voltak Egyiptomban, Jehova elküldte Mózest és a testvérét, Áront a fáraóhoz, hogy megkérjék, engedje szabadon a népüket. A gőgös egyiptomi uralkodó nem volt hajlandó szabadon bocsátani az izraelitákat, ezért Jehova szörnyű csapásokkal sújtotta az országot. Az utolsó, tizedik csapás során Isten megölte az elsőszülötteket Egyiptomban, ekkor a fáraó elengedte a zsidókat (2Móz 1:11; 3:9, 10; 5:1, 2; 11:1, 5).

 5. Milyen előkészületeket kellett tenniük az izraelitáknak, mielőtt kiszabadultak? (Lásd a képet a cikk elején.)

⁵ Mindez i. e. 1513-ban történt, nagyjából a tavaszi nap-éj egyenlőség idején, a zsidó naptár szerinti abib hónapban, melyet később niszánnak neveztek el.a Mit kellett tenniük az izraelitáknak, mielőtt kiszabadultak? Isten elrendelte, hogy niszán tizedikén tegyenek meg bizonyos előkészületeket ugyanannak a hónapnak a 14. napjára. Ez utóbbi nap is napnyugtakor kezdődött, ugyanis a zsidóknál egy nap napnyugtától napnyugtáig tartott. Niszán 14-én minden háznépnek le kellett vágnia egy hím bárányt (vagy kecskét), majd az állat vérével meg kellett hinteniük a két ajtófélfát és a szemöldökfát (2Móz 12:3–7, 22, 23). A család tagjainak el kellett fogyasztaniuk a tűzön sütött bárányt kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel. Ezt követően Isten angyala áthaladt az ország felett, és lesújtott az egyiptomi elsőszülöttekre. Azonban az engedelmes izraeliták megmenekültek a csapástól, és szabadon elmehettek (2Móz 12:8–13, 29–32).

 6. Mit kellett tennie Isten népének a kiszabadulást követő időszakokban?

⁶ Ezek az események előzték meg a pászkát, és az izraeliták parancsba kapták, hogy emlékezzenek meg a kiszabadulásukról a későbbi időszakokban. Isten ezt mondta nekik: „legyen ez a nap nektek emlékeztetőül, és ünnepeljétek Jehova ünnepeként nemzedékeiteken át. Ünnepeljétek meg tehát; időtlen időkre szóló rendelet ez.” A 14. napon megtartott ünnepet egy hétnapos ünneplés követte. A pászkát niszán 14-én ünnepelték, de olykor ezzel a névvel utaltak az egész nyolcnapos ünnepre is (2Móz 12:14–17; Luk 22:1; Ján 18:28; 19:14). A pászka egyike volt azoknak a meghatározott ünnepeknek („évfordulók”-nak, The Bible in Living English), melyeket a zsidóknak évente kellett megtartaniuk (2Krón 8:13).

 7. Mit vezetett be Jézus azon a pászkán, melyet utoljára tartott meg az apostolaival?

⁷ Mivel Jézus és az apostolai zsidók voltak, és a mózesi törvény rájuk is vonatkozott, ezért minden évben megtartották a pászkát (Máté 26:17–19). Az utolsó pászkájukon Jézus bevezetett egy új ünnepet, melyet ettől kezdve évente meg kellett tartaniuk a követőinek. Ez az Úr vacsorája volt. De vajon melyik napon kellett ezt megünnepelni?

 8. Milyen kérdés merül fel a pászka és az Úr vacsorája kapcsán?

⁸ Jézus az Úr vacsoráját közvetlenül a pászka megtartása után vezette be, ezért ennek az új eseménynek a napja egybeesett a pászkáéval. De talán felfigyeltél rá, hogy a zsidó pászka, melyet feltüntet néhány mai naptár, nem mindig arra a napra esik, amelyen megemlékezünk Krisztus haláláról; olykor egynapos vagy akár többnapos eltérés is lehet. Az eltérés oka részben abban a parancsban keresendő, melyet Isten az izraelitáknak adott. Mózes elmondta, hogy pontosan mikor „vágja le” niszán 14-én „Izrael közösségének egész gyülekezete” a bárányt. (Olvassátok fel: 2Mózes 12:5, 6.)

 9. A 2Mózes 12:6 szerint mikor kellett levágni a pászkabárányt? (Lásd még „A napnak melyik időszakában?” című kiemelt részt.)

⁹ A Mózes öt könyve és a Haftárák című könyv a 2Mózes 12:6-hoz fűzött lábjegyzetében rávilágít, hogy a bárányt „a két este közt” kellett levágni. Vannak olyan bibliafordítások, melyek szó szerint így adják vissza az eredeti héber szövegrészt, míg más fordítások – köztük az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat fordítása – azt írják, hogy „estefelé”; megint más bibliafordítások így fogalmaznak: „napszálltakor”, „még sötétedés előtt”, „esti szürkület idején”. Tehát a bárányt azután kellett levágni, hogy a nap lenyugodott, de még nem állt be a teljes sötétség, ekkor kezdődött niszán 14-e.

10. Néhányak szerint mikor vágták le a bárányt, de milyen kérdést vet ez fel?

¹⁰ A későbbi időkben néhány zsidó úgy gondolta, hogy annak idején órákba telt levágni az összes bárányt, melyet odavittek a templomhoz. Ezért az ő értelmezésük szerint a 2Mózes 12:6 niszán 14-e végére vonatkozott, arra az időszakra, mely azzal kezdődik, hogy a nap elkezd lenyugodni (déli 12 után), és a nap végét jelző napnyugtával zárul. De ha valóban erről van szó, akkor mikor fogyasztották el a pászkavacsorát? Jonathan Klawans professzor, aki az ókori judaizmus szakértője, ezt a megjegyzést tette: „Az új nap a napnyugtával kezdődik, ennélfogva az állatot a 14. napon ölik le áldozatként, de a pászka és a pászkaáldozat elfogyasztása voltaképpen a 15. napon kezdődik, jóllehet a Mózes második könyve nem ismerteti konkrétan az időpontokat.” Még ezt fűzte hozzá: „A rabbinikus irodalom . . . még csak nem is próbálja elmondani, hogyan tartották meg a szédert [pászkavacsorát] a templom elpusztítása [i. sz. 70] előtti időkben”. (Kiemelés tőlünk.)

11. a) Mi minden történt Jézussal i. sz. 33-ban a pászka napján? b) Miért nevezték i. sz. 33. niszán 15-ét „nagy sabbat”-nak? (Lásd a lábjegyzetet.)

¹¹ Joggal merül fel a kérdés, hogy mi a helyzet az i. sz. 33-ban megtartott pászkával. Niszán 13-án, amikor már küszöbön állt az a nap, „amelyen fel kell áldozni a pászkaáldozatot”, Krisztus így szólt Péterhez és Jánoshoz: „Menjetek, és készítsétek el a pászkát, hogy megegyük” (Luk 22:7, 8). „Végül . . . eljött az óra”, hogy megegyék a pászkavacsorát, méghozzá naplemente után, niszán 14-én, ez akkor csütörtök estének felelt volna meg. Jézus az apostolai társaságában elfogyasztotta a pászkát, majd bevezette az Úr vacsoráját (Luk 22:14, 15). Aznap éjjel Jézust letartóztatták és kihallgatták. Nem sokkal déli 12 előtt oszlopra feszítették, és délután meghalt; mindez niszán 14-én történt (Ján 19:14). Vagyis „Krisztus, a pászkaáldozatunk” ugyanazon a napon áldoztatott fel, mint amelyen levágták a pászkabárányt (1Kor 5:7; 11:23; Máté 26:2). A temetésére pedig ennek a napnak a vége felé került sor, niszán 15-eb kezdete előtt (3Móz 23:5–7; Luk 23:54).

12–13. Mit tanulhattak a zsidó gyermekek a pászka megünnepléséből?

¹² Idézzük most fel újból az Egyiptomban történt eseményeket. Mózes elmondta, hogy Isten népének a későbbi időszakokban meg kell ünnepelnie a pászkát; ez egy „időtlen időkig” tartó rendelkezés volt. A gyermekek biztosan kérdéseket tettek fel a szüleiknek az évente megtartott pászkáról, hogy megtudják, mit ünnepelnek akkor (olvassátok fel: 2Mózes 12:24–27; 5Móz 6:20–23). Tehát a pászka „emlékeztetőül” szolgált még a gyermekeknek is (2Móz 12:14).

¹³ Az apák minden bizonnyal átadták az ismereteiket a fiaiknak, így az újabb nemzedékek tagjai megérthették a pászka jelentőségét. A gyermekek megtanulták egyrészt azt, hogy Jehova képes megvédeni az imádóit, másrészt azt, hogy ő nem egy homályba burkolódzó, érzékelhetetlen istenség. Jehova valóságos személy, élő Isten, aki törődik a népével. Ennek bizonyítékát adta azzal, hogy megóvta az izraeliták elsőszülötteinek az életét, „amikor csapással sújtotta az egyiptomiakat”.

14. Mit taníthatnak meg a keresztény szülők a gyermekeiknek a pászkáról szóló beszámolóval?

¹⁴ Ma a keresztény szülők nem kapják parancsba, hogy mondják el minden évben a gyermekeiknek, hogy mi a pászka jelentősége. Ennek ellenére figyelmet fordítasz arra, hogy a te gyermekeid is megtanulják, hogy Isten védelmezi a népét? Látják rajtad, hogy ez a meggyőződésed? (Zsolt 27:11; Ézs 12:2). És mindezt úgy tanítod meg nekik, hogy közben nem kiselőadást tartasz, hanem kellemesen elbeszélgettek? Tégy meg minden tőled telhetőt, hogy a pászkáról szóló beszámoló tanulságait felhasználva, megerősítsd a családod szellemiségét.

15–16. Mit tanulhatunk Jehováról azokból a beszámolókból, melyek a pászkáról és a kivonulásról szólnak?

¹⁵ A pászkáról szóló beszámolóból nem csupán azt tanuljuk, hogy Jehova képes megvédeni a népét, hanem azt is, hogy képes megszabadítani a szolgáit, hiszen kivezette az izraelitákat Egyiptomból. Gondoljunk bele, mit is jelentett ez! Egy felhőoszloppal, illetve egy tűzoszloppal vezette őket. Átkeltek a kettéválasztott Vörös-tengeren, miközben a tenger vize mellettük tornyosult jobb- és balkéz felől. Mihelyt biztonságban elérték a túlpartot, látták, ahogyan a tenger maga alá temeti az egyiptomi hadsereget. A megszabadított izraeliták ezt a dicsőítő éneket zengték akkor: „Szálljon az ének Jehovának . . . A lovat lovasával a tengerbe vetette. Jah az én erőm és hatalmam, hisz ő az én szabadítóm” (2Móz 13:14, 21, 22; 15:1, 2; Zsolt 136:11–15).

¹⁶ Te is segítesz a gyermekeidnek, hogy bízzanak Jehovában, mint olyan személyben, aki képes megszabadítani a szolgáit? Amikor beszélgetsz velük, vagy döntéseket hozol, észreveszik, hogy bízol Istenben? Beszélgethetnétek a családi imádatotokon a 2Mózes 12–15. fejezetekről, figyelmet fordítva arra, hogy miként szabadította ki Jehova a népét. Ugyanerről a témáról beszélgethetnétek akkor is, amikor megvizsgáljátok a Cselekedetek 7:30–36-ban és a Dániel 3:16–18, 26–28-ban található beszámolókat. Fontos, hogy mindannyian, fiatalok és idősek egyaránt, meggyőződjünk arról, hogy Jehova ma is képes megszabadítani a szolgáit. Ahogyan megszabadította a népét Mózes napjaiban, ugyanúgy minket is meg fog szabadítani a jövőben. (Olvassátok fel: 1Tesszalonika 1:9, 10.)

17–18. Mi jusson eszünkbe az első pászka idején használt vérről?

¹⁷ Az igaz keresztények nem tartják meg a zsidó pászkát. A pászka olyan ünnep volt, melyet a mózesi törvény írt elő, de mi már nem vagyunk ennek a törvénynek a hatálya alatt (Róma 10:4; Kol 2:13–16). Ehelyett egy másik jelentőségteljes eseményről emlékezünk meg, Isten Fiának a haláláról. Ám az Egyiptomban bevezetett pászka ünnepének voltak olyan jellegzetességei, melyek figyelmet érdemelnek napjainkban is.

¹⁸ Az izraeliták meghintették a bárány vérével az ajtófélfákat és a szemöldökfát, megmentve ezzel az elsőszülöttek életét. Ma már nem ajánlunk fel Istennek állatáldozatokat, sem a pászka idején, sem más alkalmakkor. Viszont létezik egy jobb áldozat, mely képes örök megmentésről gondoskodni. Pál apostol említést tett „az egekbe írt elsőszülöttek” gyülekezetéről. Ezek a felkent keresztények a meghintés vére, azaz Jézus vére által nyernek megmentést (Héb 12:23, 24). Azok a keresztények, akik abban reménykednek, hogy a földön fognak örökké élni, ugyanezen vér által maradhatnak életben. Fontos, hogy mindig észben tartsák ezt a biztos kijelentést: „Őáltala van a mi váltság általi szabadításunk a vére révén, igen, vétségeink megbocsátása az ő ki nem érdemelt kedvességének gazdagsága szerint” (Ef 1:7).

19. Hogyan erősítheti meg a próféciákba vetett hitünket az, amit a Törvény előírt a pászkabáránnyal kapcsolatban?

¹⁹ Az izraeliták nem törhették el egyetlen csontját sem annak a báránynak, melyet a pászkavacsorára vágtak le (2Móz 12:46; 4Móz 9:11, 12). Mit mondhatunk az Isten Bárányáról, aki azért jött, hogy váltságul adja az életét? (Ján 1:29). Oszlopra feszítették két bűnöző között. A zsidók arra kérték Pilátust, hogy töresse el az oszlopra feszítettek csontjait. Ezzel siettetni akarták az elítéltek halálát, mert nem akarták, hogy az oszlopon maradjanak niszán 15-én, nagy sabbaton. A katonák eltörték az oszlopra feszített bűnözők lábát, „de amikor Jézushoz értek, és látták, hogy ő már halott, nem törték el a lábát” (Ján 19:31–34). Ez megegyezett azzal, hogy a pászkabárány csontjait sem törték össze, vagyis a bárány tulajdonképpen az „árnyéka” volt az i. sz. 33. niszán 14-én bekövetkezett eseményeknek (Héb 10:1). Továbbá beteljesedtek a Zsoltárok 34:20 szavai, és ez még inkább megerősíti a próféciákba vetett bizalmunkat.

20. Milyen jelentős eltérések vannak a pászka és az Úr vacsorája között?

²⁰ Azonban a pászka és az Úr vacsorája között vannak eltérések is. A zsidóknak a pászka során nem arról kellett megemlékezniük, amit később Krisztus a követőinek adott parancsba, tudniillik, hogy emlékezzenek meg a haláláról. Ezenkívül Egyiptomban az izraeliták megették a bárány húsát, de a véréből nem fogyasztottak. Ez eltér attól, amire Jézus utasította a tanítványait. Arról beszélt, hogy azoknak, akik „az Isten királyságában” fognak uralkodni, fogyasztaniuk kell a testét jelképező kenyérből, illetve a vérét szimbolizáló borból. Erről a következő cikkben lesz szó bővebben (Márk 14:22–25).

21. Hogyan válik a javunkra, ha van ismeretünk a pászkáról?

²¹ Kétségtelenül igaz, hogy a pászka jelentős esemény volt. Feltárta, hogyan viselte Isten a gondját Izraelnek, és ebből sok mindent tanulhatunk. A pászka a zsidóknak szolgált „emlékeztetőül”, nem a keresztényeknek. Viszont keresztényekként hasznos tanulságokat vonhatunk le abból, amit megtudtunk erről az ókori ünnepről. Mindenképpen fontos, hogy megszívleljük a tanultakat, hiszen a pászkáról szóló beszámoló is „a teljes Írás” része, és „Istentől ihletett” (2Tim 3:16).