PARADICSOM

Egy gyönyörű park vagy liget, illetve ligetszerű kert. A görög pa·raʹdei·szosz szó háromszor fordul elő a Keresztény Görög Iratokban (Lk 23:43; 2Ko 12:4; Je 2:7). A görög írók már Xenophón idejében (i. e. kb. 431 – kb. 352) is használták ezt a szót, és Pollux úgy vélte, hogy egy perzsa szóból (pairidaeza) ered (Kürosz nevelkedése. I. könyv, 3. fej., 14.; Xenophón történeti munkái. Budapest, 2001, Osiris, Anabaszisz, I. könyv, 2. fej., 7.; Onomasticon. IX., 13.). Néhány szótárszerkesztő úgy gondolja, hogy a héber par·dészʹ szó (jel. alapvetően: ’liget’) is ebből a perzsa szóból származik. De mivel Salamon (i. e. XI. század) már használta a par·dészʹ szót az írásaiban, a fennmaradt perzsa szövegek pedig csak kb. i. e. a VI. századból valók, ezért ez az eredeztetés csupán feltételezéseken alapul (Pr 2:5; Én 4:13; Rbi8, lábj.). A par·dészʹ a Szentírásban még a Nehémiás 2:8-ban fordul elő, ahol az i. e. V. században élt perzsa királynak, Hosszúkezű Artaxerxésznek a királyi ligetéről olvashatunk, ahol bőven volt fa. (Lásd: LIGET.)

Végeredményben ez a három szó (héb.: par·dészʹ; perzsa: pairidaeza; gör.: pa·raʹdei·szosz) mind ugyanazt az alapvető értelmet közvetíti, egy gyönyörű ligetre vagy ligetszerű kertre utal. Az első ilyen ligetet az ember Teremtője, Jehova Isten hozta létre az Édenben (1Mó 2:8, 9, 15). Héberül ezt a ligetet gannak, azaz „kert”-nek nevezték, de a méretét és a jellegét tekintve nyilván ligetszerű volt. Helyénvaló, hogy a görög Septuaginta a pa·raʹdei·szosz szót használta, amikor erre a kertre utalt. (Lásd: ÉDEN 1.; KERT: Éden-kert.) Ádám a bűne miatt elvesztette azt a jogát, hogy ebben a paradicsomban éljen, és azt a lehetőséget is, hogy elnyerje az örök élethez való jogot. Ez utóbbi jogot a kert közepén egy olyan fának a gyümölcse jelképezte, amelyet Isten választott ki. Az Éden-kert valamilyen módon körül lehetett zárva, mivel az angyalokat csak a keleti oldalára kellett állítani, hogy ott őrködjenek, nehogy visszamenjenek oda az emberek (1Mó 3:22–24).

Mi az a paradicsom, amelyre ígéretet tett Jézus a mellette haldokló gonosztevőnek?

Lukács beszámolójából megtudhatjuk, hogy az egyik gonosztevő, aki a Jézus Krisztus melletti kínoszlopon függött, Jézus védelmére kelt, és azt kérte tőle, hogy emlékezzen meg róla, ’amikor a királyságába jut’. Jézus így felelt neki: „Bizony mondom neked ma, velem leszel a Paradicsomban” (Lk 23:39–43). Mivel az eredeti görög szövegben nem volt következetes központozás, ezért az, hogy miként használják az írásjeleket ebben a szövegben, természetesen azon múlik, hogy a fordító hogyan értelmezi Jézus szavait. A ma használatos írásjelek csak az i. sz. IX. század táján váltak közkeletűvé. Bár sok fordító a „ma” szó elé helyezi a vesszőt, azt az érzést keltve, mintha a gonosztevő még aznap bekerült volna a paradicsomba, a Szentírás sehol máshol nem támasztja alá ezt az elképzelést. Maga Jézus is a sírban feküdt holtan harmadnapig, és csak azután lett feltámasztva a feltámadottak „zsengéje”-ként (Cs 10:40; 1Ko 15:20; Kol 1:18). Ráadásul negyven nappal később ment fel az égbe (Jn 20:17; Cs 1:1–3, 9).

A bizonyítékok tehát arra mutatnak, hogy Jézus a „ma” szóval nem arra az időre akart utalni, hogy mikor kerül a gonosztevő a paradicsomba, hanem az ígéret elhangzásának az idejére, és arra, hogy a gonosztevő mikor mutatta ki, hogy hisz valamennyire őbenne. Mindez azon a napon történt, amikor Jézust elvetették és elítélték a saját népéből való legmagasabb rangú vallási vezetők, majd halálra ítélte a római hatóság. Csúfot űztek Jézusból, és kigúnyolták. A mellette lévő gonosztevőről pedig kiderült, hogy nemes a gondolkodása és dicséretre méltó a szívállapota, mivel nem tartott a tömeggel, hanem szót emelt Jézus mellett, és kifejezte, hogy hisz Jézus eljövendő Királyságában. Vannak fordítók, akik felismerték, hogy az a helyes, ha a hangsúlyt arra helyezik, hogy mikor tette Jézus az ígéretét, és nem annak a beteljesedésére. Éppen ezért az angol Rotherhamnek és Lamsának a fordítása, a német Reinhardtnak és W. Michaelisnek a fordítása, valamint az i. sz. V. században készült Cureton-féle szír fordítás a cikkben idézett Új világ fordításhoz hasonlóan adja vissza ezt a részt.

Az a paradicsom, amelyről Jézus beszélt, nyilvánvalóan nem Krisztus égi Királyságának a szinonimája. Jézus még aznap, de korábban, beszélt arról a lehetőségről a hűséges tanítványainak, hogy bekerülhetnek ebbe az égi Királyságba, de csak azzal a feltétellel, ha ’kitartanak mellette a próbáiban’, amit a gonosztevő egyáltalán nem tett meg. Neki kizárólag a bűntettei miatt kellett meghalnia a kínoszlopon Jézus mellett (Lk 22:28–30; 23:40, 41). Ez a gonosztevő természetesen nem ’született újra’ víztől és szellemtől, pedig Jézus rámutatott, hogy ez előfeltétele annak, hogy valaki bemehessen az egek Királyságába (Jn 3:3–6). A gonosztevő ezenkívül nem volt azok között a ’győztesek’ között sem, akikről a megdicsőített Krisztus Jézus azt mondta, hogy vele lesznek az égi trónján, és részesülnek „az első feltámadásban” (Je 3:11, 12, 21; 12:10, 11; 14:1–4; 20:4–6).

Néhány referenciamű szerint Jézus arra utalt, hogy a hádeszen, más néven a seolon belül van egy paradicsom, feltehetően egy olyan rész, amely azoknak van fenntartva, akiket Isten helyesel. Állítólag az akkori idők zsidó rabbijai azt tanították, hogy van egy ilyen paradicsom azok számára, akik meghaltak, és a feltámadásra várnak. A rabbik tanításairól Hastingsnek az A Dictionary of the Bible c. műve a következőket jelenti ki: „A rabbinikus teológia, amint az hozzánk eljutott, az elképzelések rendkívüli kavalkádját közvetíti ezekben a kérdésekben, és sok esetben azt is nehéz megállapítani, hogy mely időből valók . . . Ha csak az irodalmukat vesszük, úgy tűnik, némelyek azt gondolták, hogy a paradicsom a földön van, mások ellenben úgy vélték, hogy a seolnak egy része, megint mások pedig azt gondolták, hogy nem is a földön, nem is a föld alatt, hanem az égben van. . . De kétségek merülnek fel ezekkel az elképzelésekkel, vagy legalábbis némelyikkel kapcsolatban. Ezeket a különféle elgondolásokat valójában a judaizmusnak csak a későbbi szakaszában lehet fellelni. Pontosabban és részletekbe menően a középkori kabbalisztikus judaizmusban jelennek meg. . . De nem tudni biztosan, hogy mennyire régre vezethetők vissza. Mindenesetre úgy tűnik, a korábbi zsidó teológia. . . kevésbé, vagy egyáltalán nem foglalkozik azzal a gondolattal, hogy van-e közbenső paradicsom. Inkább arról beszél, hogy a gonoszokra a Gehinnom vár, az igazakra pedig a Gan Éden, vagyis az Éden kertje. Kérdéses, hogy ez a teológia túlmegy-e ezeken az elképzeléseken, és megerősíti-e azt, hogy a seolban van egy paradicsom” (1905, III. köt. 669–670. o.).

Még ha tanítottak is ilyesmit, egyáltalán nem volna ésszerű azt feltételezni, hogy Jézus támogatott egy ilyen felfogást, hisz gondoljunk arra, hogy elítélte a zsidó vallási vezetők nem Biblián alapuló hagyományait (Mt 15:3–9). Az a paradicsom, amely igazán ismerős volt annak a zsidó latornak, akivel Jézus beszélt, valószínűleg a Héber Iratok első könyvében szereplő földi paradicsom volt, vagyis az édeni paradicsom. Mivel ez így van, Jézus ígérete logikus módon ennek a földi paradicsomnak a helyreállítására vonatkozik. Ígéretével tehát azt a biztos reményt közvetítette a gonosztevőnek, hogy még egy ilyen igazságtalan személy is feltámadhat, és lehetőséget kaphat arra, hogy élhessen ebben a helyreállított paradicsomban. (Vö.: Cs 24:15; Je 20:12, 13; 21:1–5; Mt 6:10.)

Szellemi paradicsom: A Bibliában sok prófétai könyv ír Istennek arról az ígéretéről, hogy Izrael a száműzetés földjéről vissza fog térni a pusztán hagyatott hazájába. Isten akkor előidézi, hogy az az elhagyatott föld legyen megművelve és bevetve, hogy gazdagon teremjen, és hogy bőven legyen ott ember és állat. A városok újjáépülnek és benépesülnek, az emberek pedig ezt mondják: „Az a föld ott, amelyet pusztává tettek, olyan már, mint az Éden kertje” (Ez 36:6–11, 29, 30, 33–35; vö.: Ézs 51:3; Jr 31:10–12; Ez 34:25–27). Ezekből a próféciákból azonban az is kiderül, hogy a paradicsomi körülmények magukra az emberekre is vonatkoznak, akik az Isten iránti hűségüknek köszönhetően ’sarjadzanak’ és virágoznak ’az igazságosság fáiként’. Nagyszerű szellemi bőségnek örvendenek, akár „a jól öntözött kert”, és gazdag áldás árad rájuk, mert Isten a kegyében részesíti őket (Ézs 58:11; 61:3, 11; Jr 31:12; 32:41; vö.: Zs 1:3; 72:3, 6–8, 16; 85:10–13; Ézs 44:3, 4). Izrael népe korábban Isten szőlőskertje volt, amelyet Ő ültetett, de a gonoszságuk és az igaz imádattól való elhajlásuk miatt szellemi birtokuk jelképes értelemben kiszáradt még azelőtt, hogy a földjük szó szerint is pusztává vált volna. (Vö.: 2Mó 15:17; Ézs 5:1–8; Jr 2:21.)

De egyértelmű, hogy a héber próféták által lejegyzett helyreállítási próféciák olyan részleteket is tartalmaznak, amelyek majd a helyreállított földi paradicsomban fizikailag is teljesedni fognak. Az Ézsaiás 35:1–7 például olyasmikről is ír, hogy a vakok szemei megnyílnak és szökell a sánta. Mindezek fizikai értelemben nem teljesedtek be akkor, amikor az izraeliták visszatértek az ókori Babilonból, és a keresztények szellemi paradicsomában sem teljesednek ily módon. Nem lenne ésszerű, hogy Isten olyan próféciákra adjon ihletést, amilyet például az Ézsaiás 11:6–9-ben, az Ezékiel 34:25-ben és a Hóseás 2:18-ban találhatunk, és azt akarná, hogy ezek ne teljesedjenek be szó szerint Isten szolgáinak az életében, csak jelképes vagy szellemi értelemben. Az a paradicsom, melyről Pál a 2Korintusz 12:4-ben beszél, utalhat az eljövendő paradicsomra, amelyről ezek a héber próféták is írtak, és ahol fizikai és szellemi jólétnek is örvendhetünk. Ezenkívül amit Pál látott, az valószínűleg egy látomás volt ’Isten paradicsomáról’ is, azaz az égben uralkodó tökéletes állapotokról (Je 2:7).

Esznek az élet fájáról „Isten paradicsomában”: A Jelenések 2:7 említést tesz „az élet fájáról, mely az Isten paradicsomában van”, valamint arról, hogy annak a kiváltsága enni róla, „aki győz”. Mivel a Jelenések könyvének ebben a szakaszában a győzteseknek szóló többi ígéret egyértelműen az égi örökségükhöz kapcsolódik (Je 2:26–28; 3:12, 21), valószínűnek tűnik, hogy az ’Isten paradicsoma’ ebben az esetben égi. Az itt ’fának’ fordított görög szó a xüʹlon, amelynek a szó szerinti jelentése ’fa’, többes számban pedig gyümölcsöskertet jelölhet. Az Éden-kertben, a földi paradicsomban az élet fájáról való evés azt jelentette volna az embernek, hogy örökké élhet (1Mó 3:22–24). A kertben lévő többi fa gyümölcse is éltető eledel lett volna az embernek, míg engedelmeskedik. Tehát az, hogy valaki eszik „az élet fájáról [v. fáiról], mely az Isten paradicsomában van”, egyértelműen arra vonatkozik, hogy Isten életet ad azoknak a keresztényeknek, akik győznek. Más írásszövegek rámutatnak, hogy ezek a személyek megkapják a halhatatlanság és a romolhatatlanság díját az égben, akárcsak az Uruk, Krisztus Jézus, aki a Fő (1Ko 15:50–54; 1Pt 1:3, 4).