Önuralom — védelem a szerencsétlenség ellen
EGY férfi és egy nő együtt voltak. A férfi néhány nap óta javítási munkákat végzett a nő házán. Mindketten a keresztény gyülekezet tagjai voltak. Az asszonynak boldogtalan volt a házassága, s kezdte kiönteni érzéseit és gondjait a férfi előtt. A férfi együttérzett vele, s míg vigasztalni és tanáccsal ellátni igyekezett, a vállára tette karját. Ez további bizalmas közvetlenséget váltott ki. Mire feleszméltek, már házasságtörésbe keveredtek.
Ez a pár nem készült házasságtörésre, nem tervezte ilyen bűn elkövetését. Mindeddig mindketten erkölcsös életet éltek és keresztényhez illő módon jártak. Vajon az Isten Igéje vagy a helyes erkölcsi alapelvek iránti szeretet hiánya volt a kiváltó ok? Nem elsősorban. Az ÖNURALOM gyakorlásának elmulasztása volt az ok.
Az önuralom Isten szellemének egyik gyümölcse. A keresztény önuralma nem vele születetten irányított, hanem Istennek és az ő igéjének ismerete által. Ezért tanácsolja Péter apostol, hogy ,szerezzetek az ismeretetek mellé önuralmat’. — 2Pét 1:5, 6, UV.
A szellem kilenc gyümölcsének felsorolásában a szeretet áll az első helyen, az önuralom előtt. (Gal 5:22, 23, UV) Természetesen ha a szeretet mindig tökéletesen és állhatatosan működik a keresztényben, önuralmat is fog gyakorolni minden időben. Mivel azonban mindenki, a keresztények is tökéletlenek, az önuralom olyan vonása a keresztény egyéniségének, amelyet mindig éberen figyelni kell.
Az önuralom hiánya szerencsétlenséghez vezethet. Lehet valakinek öröme, békéje, hosszútűrése, kedvessége, jósága, hite és szelídsége. Gyakorolhatja mindezeket együtt, de ha elveszíti önuralmát, azzal együtt átmenetileg ezeket a többi tulajdonságokat is elveszíti. Ez alatt helyrehozhatatlan kárt tehet saját életében és mások életében is.
A keresztények ezért könyörögnek önuralomért. Máskülönben csapdába esnének. Mindenkinek működik a bűn a testében annyira, hogy ,nem mindig azt gyakorolja, amit kíván, hanem sokszor azt teszi, amit gyűlöl’. (Róma 7:15, UV) Emiatt a szomorú állapot miatt azt mondja Pál apostol: „Megzabolázom testemet és mint rabszolgát kezelem, hogy miután másoknak prédikálok, magam valahogyan méltatlanná ne váljak.” — 1Kor 9:27, UV.
Ezért foglalta bele Jézus a tanítványainak tanított imába: „Ne vígy minket kísértésbe.” (Máté 6:13) Isten nem kísért senkit rossz cselekvésre. Jól tudja azonban, hogy ha egy keresztény rosszat tesz, ritka eset, hogy teljesen tudatlan a cselekedetének rosszasága felől. Rendszerint tudja, hogy amit cselekszik, nem tetszik Istennek. Midőn kísértésnek van kitéve, arra kell gondolnia: Mit fog érezni Isten ez iránt? Milyen hatással lesz ez az Istenhez fűződő viszonyomra és a gyülekezettel való kapcsolatomra? Milyen hatással lesz a családomra? Nem fog-e gyalázatot hozni tevékenységem az Isten és Krisztus nevére? Hát énreám mint keresztényre vagy a gyülekezetre? Aztán vagy figyel ezekre a figyelmeztető gondolatokra, vagy elveti őket és hanyatt-homlok rohan a bűnbe.
A keresztény tehát a „Ne vígy minket kísértésbe” imával arra kéri Istent, hogy emlékeztesse a kísértések idején, juttassa eszébe a Biblia határozott figyelmeztetéseit — állítson világos, félreérthetetlen „stop-táblákat” az útjába. Kéri Istent, hogy ha gyengülni kezdene, térítse magához és állítsa meg. Isten nem fogja erőszakkal megállítani és így megakadályozni a szabad választásban, hanem ,kivezető utat készít, hogy ellenállhasson a kísértésnek’. Ezt úgy teszi, hogy megerősíti az egyén elméjét az isteni bölcsességből származó helyes gondolkodásmóddal. — 1Kor 10:13.
Ha a keresztény elmulasztja, hogy Istenre tekintsen ezzel az imádságos, állhatatos kérelemmel, akkor az az alapelv fog működésbe lépni, hogy: „Mindenki kísértetik, amikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága. Azután a kívánság megfoganván, bűnt szül.” (Jak 1:14, 15) Az így megkísértett személy ellenállhatatlanul engedni fog a csábításnak egészen addig a pontig, ahol félredob minden óvatosságot és alapelvet, s megy egyenesen a bűnös cselekedetbe, ,mint az ökör a vágóhídra’. (Péld 7:22) És éppen ezt akarja az Ördög. (1Pét 5:8) Isten ellenben támogatja az olyan keresztényt, aki imádkozik szorult helyzetében, s belé árasztja az önuralom erejét.
Isten egyszer nagy szerencsétlenségtől mentette meg Dávidot azzal, hogy helyreállította Dávid önuralmát. Ebben az esetben Isten emberi képviselőt, egy nőt használt fel, hogy felhívja Dávidot, álljon el egy elhamarkodott eljárástól. Ez a nő Abigail volt. A gonosz Saul király miatt törvényen kívül helyezett Dávid és emberei oltalmazták egy gazdag embernek, Abigail férjének, Nábálnak pásztorait és nyájait. Amikor azonban Dávid küldöttséget menesztett élelmiszerellátásért, Nábál átkokat szórt rájuk. Nábál meggondolatlan, gonosz eljárása miatt Dávid rettenetes felindultságában ki akarta irtani Nábál házanépét. Abigail azonban elébe ment és könyörgött neki, hogy bízza a dolgot Jehovára, ahelyett, hogy saját kezével állna bosszút.
Dávid felismerte a veszedelmet, amelybe haragja bele akarta sodorni, és így felelt: „Áldott legyen Jehova, Izrael Istene, aki téged ma elém küldött! S áldott legyen értelmességed, és áldott légy te magad is, hogy a mai napon visszatartottál engem a vérbűntől.” — 1Sám 25:2-35, UV.
Gondoljuk el, milyen szerencsétlenséget zúdított volna magára Dávid, ha Isten nem segített volna neki visszanyerni önuralmát, midőn rohant lemészárolni Nábál házanépét! A mai erkölcstelen korszakban éppen ennyire fontos az önuralom a keresztények számára. Olyan fiatalok, akik megpróbálnak a keresztényi alapelvek szerint élni, minduntalan olyanok társaságába csöppennek, akik között a gonosztettek mindennapos dolgok. Ezek az önuralom nélküliek erős nyomást gyakorolnak a fiatal keresztényekre, megkísérelvén rávenni őket, hogy kábítószert használjanak vagy erkölcstelenségbe keveredjenek, engedetlenek legyenek, romboljanak vagy erőszakoskodjanak. Valóban, ha egy keresztény — akár öreg, akár fiatal — elveszíti önuralmát, az olyan cselekedethez vezethet, amely tönkreteszi az életét és súlyos kárt okozhat másoknak. Egy pillanat alatt foltot ejthet keresztény hírnevén és sebet a lelkiismeretén.
Mint a szellem többi gyümölcsét, az önuralmat is fejleszteni kell az Isten Igéjének tanulmányozásával és parancsainak alkalmazásával. Az önuralom őrzi az egyensúlyt és növeli a többi keresztény tulajdonságot. „A test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet anyagi javainak kérkedő fitogtatása” által ez a világ erősen hat „az előző viselkedésmódunknak megfelelő régi egyéniségre, amely megromlott a [régi egyéniség] félrevezető vágyai, kívánságai szerint”. (1Ján 2:16; Ef 4:22, UV) Ezért az igaz keresztény felismeri a megbízható védelem — az önuralom kifejlesztésének rendkívüli fontosságát.