„Vigadjatok ti nemzetek az ő népével!”
1. Miért nem bizonyultak Jehova „népének” azok a zsidók, akik még most is megtartják a mózesi Törvényt és miért nem ők azok, akikkel a nemzetek ’vigadjanak’?
KIKBŐL áll az „ő népe”, akikkel együtt kell örülniük a nemzeteknek? (Róma 15:10). Biztos, hogy nem a zsidókból. A természetes zsidók ugyanis, akik még mindig a mózesi törvényt igyekeznek megtartani, állandó gyűlölet és üldözés tárgya voltak az i. sz. 70-es évektől eltelt 1900 éves időszakon át. Abban az évben pusztították el az ókori Jeruzsálemet a Titusz tábornok vezette római légiók. Furcsa módon tehát még a természetes zsidók sem örülhettek az „ő népével”, Jehova népével. Egy ihletett ének végén, amit i. e. 1473-ban énekelt Mózes, a zsidó próféta így kiáltott fel: „Vigadjatok ti nemzetek az ő népével, mert ő megbosszulja szolgáinak vérét és bosszúval fizet ellenszegülőinek és jóvátételt szerez népe földjének” (5Móz 32:43).
2. Mikor kezdődött el Jézus követőinek átvitele „a sötétség hatalmából . . . az ő szeretete Fiának királyságába”?
2 Amikor Pál apostol i. sz. 56 körül Mózes szavait idézte és alkalmazta, már régen elmúlt i. sz. 33, amikor is Jézus meghalt, feltámadt és a mennybe ment. Annak az évnek pünkösdjétől kezdve az „ő népe”, Jehova népe Jézus önátadott, alámerített és szellemtől született tanítványaiból állt. Néhány évvel később, i. sz. 60–61 körül Pál Jehova „népének” kolossébeli tagjaihoz küldött levelet s abban ezt írta: „Adjatok hálát az Atyának [Jehovának], aki alkalmassá tett titeket arra, hogy részesülhessetek a szentek örökségében, a világosságban. Megszabadított minket a sötétség hatalmából és átvitt minket az ő szeretete Fiának királyságába” (Kol 1:12, 13). Ez az „átvitel” i. sz. 33 zsidó pünkösdjének napján (Siván 6-án) kezdődött, miután Jézus visszatért a mennybe.
3. Mivé lettek a király számára azáltal, hogy átkerültek Isten szeretett Fiának szellemi királyságába?
3 Azon a napon, dicsőséges királyi Fia, Jézus Krisztus által a mennyei Atya kitöltötte szent szellemét első ízben a Jeruzsálemben várakozó mintegy 120 tanítványra. Ezek akkor átkerültek a világ sötétségének hatalma alól Isten szeretett Fiának, Jézus Krisztusnak, a ’világ világosságának’ szellemi királyságába (Ján 8:12). Ezt a szellemi királyságot Jehova Isten állította fel, s ebben a királyságban Jézus Krisztus, a szellemi király szolgált Jehova „államminisztereként”. „Miniszteri” ténykedésében felhasználja szellemtől nemzett földi tanítványait, mint „Krisztust helyettesítő” követeket (2Kor 5:20). Az English Revised Version szerint ezek „Krisztus nevében eljáró követek”. Az ilyen követeknek valóban „miniszteri” feladatkörük van, kormányzati szolgálatot végeznek.
4. a) Kikből áll tehát Isten „népe”, akikkel a nemzeteknek együtt kell ’vigadniuk’? b) Mi az, ami miatt a pogány nemzetek dicsőíteni fogják Istent?
4 Az ilyen követekkel kell együtt ’vigadniuk’ az összes nem szellemi izraelitákból álló nemzeteknek. De vajon miért ’vigadjanak’ ezek a nemzetek? A keresztény követ és szolga, Pál válaszol erre, amikor a római gyülekezetnek ír és ezt mondja: „Krisztus az Isten igazságának kedvéért lett a körülmetéltek [vagyis a természetes zsidók] szolgája, hogy így megerősítse az ősatyáitoknak adott ígéreteket, és hogy a nemzetek dicsőíthessék Istent könyörületességéért” (Róma 15:8, 9a). Miféle könyörületességet tanúsított Isten a pogány „nemzetek” iránt?
5. a) Miből állt Istennek a körülmetéletlen pogányok iránt tanúsított könyörületessége? b) Mikor és kivel kezdődött el az a „könyörületessége” és hová fogadták be az ilyeneket?
5 Akkor, az i. sz. első századában, Isten „könyörületessége” ebből állt: Jehova Isten megengedte a körülmetéletlen pogányoknak (vagy a nemzetekhez tartozó embereknek), hogy az „ígéretek” hatálya alá kerüljenek, amely ígéreteket a körülmetélt zsidók ősatyáinak tett. A körülmetéletlen nem zsidók esetében erre i. sz. 36-ban került sor, amikor a római Kornéliusz százados és családja, valamint barátai Cezáreában elfogadták Péter apostol szolgálatát és Isten szent szelleme felkente őket és alámerítkeztek. (Cselekedetek 10. fejezet.) Nem tudjuk, vajon Kornéliusz és családja elköltöztek-e Cezáreából és visszatértek-e Itáliába, hogy a római gyülekezet tagjai legyenek, amely addig körülmetélt zsidó hívőkből és talán zsidó „prozelitákból” állt (Csel 2:1–10). De attól kezdve Isten „könyörületet” tanúsított a hívő, alámerített pogányok iránt azzal, hogy körülmetéletlen állapotuk ellenére befogadta őket szeretett Fia „királyságába”.
6. a) Minek a tagjaivá lehettek a nemzetek Pál napjaiban Isten „könyörületessége” következtében? b) Miért nem szolgálhatják „miniszterekként” a világi kormányzatokat azok, akik Isten „könyörületességében” részesültek?
6 Ily módon tehát a „nemzetek” — akár a körülmetélt szamaritánusok, akár a körülmetélt egyiptomiak, akár a körülmetéletlen nem zsidók — abban a kiváltságban részesültek, hogy ’Ábrahám magva’ tagjaivá lehettek, aki által áldásban részesülnek a föld összes családjai (1Móz 12:3; 22:15–18; Gal 3:3–29). Bár ezek jelenleg Isten szeretete Fiának szellemi királyságában vannak, mindazok, akik földi haláluk pillanatáig kitartanak, Isten mennyei királyságába támadnak fel. Ott ezer évig uralkodnak majd Krisztussal, hogy áldást hozzanak a föld minden családja számára (Jel 20:4–6). Időközben, amíg testben a földön vannak, „szolgálatot” végeznek mint „Krisztust helyettesítő követek” a Jehovának Krisztus által kormányzott királyságáról szóló „ige” vagy „üzenet” szolgálatában. Ezért nem lehetnek egyúttal az ördög által irányított politikai kormányok „miniszterei”, vagyis szolgái (Csel 6:4).
NYILVÁNOS ELISMERÉS A NEMZETEK KÖZÖTT
7. Milyen álláspontot foglalnak el ezek a „követek” a világ konfliktusaiban és miért örvendezhetnek és miért hívhatnak meg másokat is, hogy azok is velük együtt örüljenek?
7 A királyság „követei” szigorú semlegességet tanúsítanak a világi konfliktusokban. Jól tudják, hogy a „pogányok ideje” vagy „a nemzetek kijelölt ideje” 1914 kora őszén, vagyis az első világháború harmadik hónapjában lejárt. (Luk 21:24, lásd még: Ökumenikus fordítás!) Véget ért a türelmi idő, ami alatt a pogány nemzetek uralmat gyakorolhattak a világ felett. Ezek a világi nemzetek — a kereszténység nemzeteivel együtt — makacsul tagadják ezt a tényt. Ezért szembeszegülnek Jehova keresztény tanúival és üldözik őket, mivel azok felhívják a figyelmet ezekre a dolgokra. Ámde mindezt az üldözést a bibliai prófécia előre bejelentette. Ennek ellenére Isten felállított királyságának „követei” továbbra is örülnek. Minden nemzetből felszólítják az embereket, hogy velük együtt örüljenek és csatlakozzanak a királyság hirdetéséhez, amelyet Isten Jézus Krisztus vállaira helyezett.
8. a) Mióta gyűjtötte egybe Isten a mindenféle nemzetiségű „nagy sokaságot” a felállított királysága oldalán? b) Mit értenek meg ezek világosan és milyen könyörületes tapasztalatban szeretnének részesülni?
8 Az 1935-ös esztendő tavaszától (májusától) kezdve minden nemzetből az emberek „nagy sokasága” vigadozni kezdett együtt Jehova „népének” szellemtől felkent tagjaival, a mennyei királyság örököseivel. A „vigadozó” emberekből álló „nagy sokaság” nagyon is érdekelt abban, hogy Isten Krisztus alatti ezeréves királyságának földi alattvalói lehessen (Jel 7:9–17; 22:17). Ők világosan látják, hogy a pogányok idejének végén, 1914-ben „a világ királysága a mi Urunknak [Jehovának] és az ő Krisztusának királysága lett, és ő királyként uralkodik örökkön örökké” (Jel 11:15). Ők hálásak azért, hogy annak az átmenetnek az idején élhetnek, amikor e világ pusztulásra ítélt politikai kormányzatai átadják helyüket a Messiás vagy Krisztus ezeréves királyságának. Nagyon szeretnék élve átvészelni ezt az átmeneti időt, és halált nem ismerve bejutni az új rendbe itt a földön a messiási királyság alatt. Ez részükre igazán Jehova Isten „nagy könyörületessége” lenne.
9. a) Milyen felszólításra cselekedtek a nemzetközi „nagy sokaság” tagjai és hogyan szimbolizálták azt? b) Mint juhokhoz hasonlók, hogyan cselekedtek jót Krisztus szellemi „testvéreivel” most, a dolgok rendszerének végidején?
9 Igen, szokatlanul nagy „könyörületesség” volt Jehova részéről, hogy „a királyságnak ezt a jó hírét” prédikálták „az egész lakott földön tanúskodás végett minden nemzetnek”, és hogy ez a jó hír hozzájuk is eljutott (Máté 24:14). 1935 tavaszától a „nagy sokaságot” alkotó emberek hasznukra fordították Isten „könyörületességét”, s válaszoltak a felhívásra, hogy adják át magukat Jehova Istennek Jézus Krisztus által, és vízben való alámerítkezéssel szimbolizálják az önátadásukat. Jézusnak a Máté 25:31–46 szerinti példázata a juhokkal és a kecskékkel kapcsolatban azt mutatja, hogy a nagy sokaság tagjainak jót kell tenniük a választottakkal, Jézus szellemi testvéreivel most, „a dolgok rendszerének végén” (Máté 24:3, 31). Ehhez tartozik az is, hogy segítenek Krisztus szellemi testvéreinek prédikálni „a királyságnak ezt a jó hírét” egészen addig az eljövendő „nagy nyomorúságig”, amelyhez hasonló eddig még nem volt (Máté 24:14–22). Mivel együttműködnek a „Krisztust helyettesítő követek”-kel, új helyzetbe kerülnek.
10. Milyen új helyzetbe került a „nagy sokaság” és milyen szolgálatot végez ’a Krisztust helyettesítő követekkel’ együtt?
10 A juhokhoz hasonló emberek „nagy sokasága”, akiket Krisztus helyeslésének jobbjára gyűjt be, ugyancsak Krisztus küldötteiként szolgálnak királysága szent szolgálatában. Azzal a „miniszterséggel” bízzák meg őket, hogy szolgálják „a mennyek királysága” királyi kormányzatának érdekeit. A királyság-„követek”-kel együtt végzett nagyszerű szolgálatukkal juttatják kifejezésre Jehova Isten iránti hálájukat.
A nemzetek előre megjövendölt vigadozása
11. Ki az, akinek a neve számára Dávid dalt kívánt pengetni és hogyan írja le őt a zsoltáros?
11 Pál apostol a zsoltáros Dávid király szavaiból idéz, amikor elmondja nekünk, hogyan ’dicsőítik a nemzetek Istent könyörületéért’, majd így folytatja: „Ezért nyilvánosan vallást teszek rólad a nemzetek között és dalt játszok a te nevednek” (Zsolt 18:49 [Károli: 18:50]; 2Sám 22:50; Róma 15:9b). Az ihletett zsoltáros leírja, kinek a neve számára kíván dalt játszani, amikor hozzáfűzi befejező szavait: „Nagy segítséget ad az ő királyának, irgalmasságot cselekszik felkentjével, Dáviddal és az ő magvával mindörökké” (2Sám 22:51, Károli).
12. Amikor Jézus mint ember a földön élt, hogyan „tett vallást” Jehováról a nemzetek között?
12 A nagyobb Dávid, tudniillik Jézus Krisztus nem sok hálaadást és dicséretet mondott el Jehova Istennel kapcsolatban a pogány nemzetek között, amikor tökéletes emberként a földön tartózkodott. Végzett ugyan némi prédikálást a szamaritánusok között, s egy szíriai-föníciai asszonynak is prédikált, akinek a lányát megszabadította a démontól. Prédikálásának javarészét tehát ott végezte, amit az Ésaiás 9:1 verse „a nemzetek Galileája” néven nevez. Addig a királyság prédikálásának fő központja Kapernaum városa volt a Galileai-tenger partján. Feltámadása után szintén a „nemzetek Galileájában” mondta tanítványainak, mint „Krisztust helyettesítő követeknek”: „Menjetek azért és tegyetek tanítványokká minden nemzetből embereket, alámerítve őket az Atya, a Fiú és a szent szellem nevében, megtanítva őket, hogy tartsák meg mindazt, amit én parancsoltam nektek” (Máté 28:19, 20).
13. a) Mely napon és hogyan kaptak parancsot a Jeruzsálemben várakozó tanítványok „követségi” szolgálatukra? b) Hol kezdtek el a nemzetek között nyilvánosan vallást tenni Jehováról?
13 Néhány nappal azután, hogy a feltámasztott Jézus ezt a parancsot adta alámerített követőinek, elérkezett i. sz. 33 pünkösdje. Aznap, kora reggel, a dicsőséges Jézus kiárasztotta Jehova Isten szent szellemét a Jeruzsálemben egybegyűlt mintegy 120 tanítványra. Aznapi prédikálásuk eredményeként mintegy 3000 zsidó és zsidó prozelita fogadta el a királyságüzenetet és alámerítkezett. Akik ily módon megkapták a szent szellemet, Krisztus helyetteseiként csatlakoztak a követségben végzett munkához. Miután Jeruzsálemben üldözés támadt, néhányan ’nyilvánosan vallást tettek’ Jehováról a szamaritánusok között és valamivel később a római nemzetiségű és más körülmetéletlen pogányok között. Amikor ezek hallották a Jehováról szóló nyilvános vallástétel és dicséret szavait a saját soraik között, mindenféle nemzetiségű ember segítségül hívhatta Jehova nevét Jézus Krisztus által a könyörületes megmentés végett.
14. Melyik részt idézte ezután Pál az 5Mózes 32:43-ból, s mit kell tenniük ezen a téren azoknak, akik Jehova népéhez tartoznak?
14 Pál apostol érvelésének alátámasztására további próféciákat idéz: „Majd ismét így szól: Vigadjatok ti nemzetek az ő népével” (Róma 15:10; 5Móz 32:43). De hogyan vigadhatna az összes nemzetből való ember Jehova „népével” együtt, ha nem hallanának róla? A ’népéhez tartozóknak’ tehát feltétlenül prédikálniuk kell a nemzetek számára a messiási királyságot! (Róma 10:13–15).
15. Kik kövessék Pálnak a Zsoltár 117:1-ből idézett szavait, s mit kell tenniük annak érdekében, hogy a nemzetek is reagáljanak?
15 Pál egyéb bibliai érvekkel támogatja szavait és elmondja, mit mondott ihletett szószólója által Jehova: „És ismét: ’Dicsérjétek Jehovát mind ti nemzetek és dicsérje őt minden nép’” (Róma 15:11; Zsolt 117:1). Igen, könnyű ezt mondani, de hogyan teheti meg ezt minden nemzet, nép és törzs, hacsak mi nem beszélünk nekik Jehováról és nem magyarázzuk meg, miért kell dicsérni őt? Következésképpen arra van szükség, hogy nemzetközi méretekben prédikáljuk a Krisztus alatti királyságot. Ez a „szolgálat” hárul a királyságörökösök maradékára és munkatársaik „nagy sokaságára” (Jel 7:9–17).
16. Hogyan kell beteljesednie annak, amit Pál mondott „Jesse gyökeréről” az Ésaiás 11:10-ből vett idézetben?
16 Pál apostol egy negyedik tanúbizonyságot is idéz érvei alátámasztására: „Majd újra Ésaiás ezt mondja: ’Sarjad Jesséből egy gyökér, ki fölkel majd, hogy a nemzeteken uralkodjék, nemzetek fognak benne reménykedni” (Róma 15:12; Csia fordítás; És 11:10). A bethlehemi Jesse atyja volt Dávidnak, akit Jehova királlyá emelt Izrael 12 törzse fölé. Maga Dávid nem lehetett az élet „gyökere” a saját apja számára. „Jesse gyökere” valójában Jézus Krisztus volt, aki Bethlehemben született Júda királyi törzséből, Jesse törzséből. Jézus életadó „gyökér” lesz földi ősatyja, Jesse számára azáltal, hogy feltámasztja őt is, és a fiát is, Dávidot a halálból ezeréves uralma alatt (Jel 22:16).
17. Ki hát ez a „Jesse gyökere”, akiben a nemzetek reménykedhetnek?
17 Dávid valóban „nemzetek felett uralkodott”, amikor leigázta az Ígéret Földjén maradt nem zsidó nemzeteket. Dávid azonban már i. e. 1037 óta halott s a nemzetek népei nem vethetik belé reménységüket. Ámde szerencsére reménykedhetnek a most uralkodó nagyobb Dávidban, Jézus Krisztusban, aki a „Dávid gyökere és sarja” (Jel 22:16). Amikor őbenne, az ellenképi Dávidban reménykednek, nem hiába teszik azt, és nem fognak csalatkozni.
18. Kik azok, akik minden nemzetből ebben a megígért kormányzóban reménykednek és kiket kormányoz már most is?
18 1935 óta sok százezren reménykedtek — mint a minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből való „nagy sokaság” tagjai — abban az Uralkodóban, aki nem fog csalódást okozni nekik. Reménységüket azzal bizonyítják, hogy engedelmeskednek parancsának és „prédikálják a király jó hírét . . . az egész lakott földön tanúskodás végett minden nemzetnek” (Máté 24:14). A nemzetek népeinek reménysége, akik meghaltak, amióta a halált hozó bűn betört az emberek közé a most uralkodó király, Jézus Krisztus személyéhez fűződik. Miután a pogányok idejének végén, vagyis 1914 óta trónra került, azóta Jézus kormányozza minden nemzet hívő és reménykedő embereit. És sok-sok ilyen egyén felett uralkodik majd, miután feltámasztja az emberiség összes megváltottait.
19. Van-e okuk a minden nemzetből való hívő embereknek arra, hogy reménykedjenek, ahogy múlik az idő, és arra is, hogy vígadjanak?
19 Van-e hát oka a minden nemzetből való embereknek arra, hogy együtt „vigadozzanak” Jehova „népével” a szellemi izraelitákkal? Igen, minden okuk megvan rá! Mennyire ide illenek a szerető áldás szavai, amelyekkel Pál a próféciából vett idézeteit zárja! Ugyanis azt mondja: „Töltsön el titeket a reménységet adó Isten teljes örömmel és békével a hitetek alapján, hogy a szent szellem erejével bőségessé tegye reménységeteket” (Róma 15:13). Tagadhatatlan, hogy ez az ihletett ima meghallgatást nyert és beteljesedett Jehova keresztény tanúival kapcsolatban a világ minden részén! A bibliai próféciák beteljesedése azt mutatja, hogy minden dicsőséges reményünk közel van a megvalósuláshoz. Ezért hát „örüljetek”!
[Kép a 22. oldalon]
Kornéliusz római százados családjával és barátaival Cezáreában hasznára fordította Péter szolgálatait