Szent szolgálat e „vég idején”

 1. Honnan tudjuk, hogy „a vég idején” élünk és mit mond erről a Dániel 12:4?

A FELTÁRT bibliai próféciák világosságánál nem nehéz meglátnunk, hogy a megjövendölt „vég idején” élünk. E válságos időszakra vonatkozóan mondja a Dániel 12:4 jövendölése: „De te, ó Dániel, zárd be e szavakat és pecsételd le a könyvet egészen a vég idejéig; sokan futkosnak majd ide-oda és megnövekszik a tudás.” (The Jewish Publication Society of America; Leeser). A görög Szeptuaginta fordítás így szól: „És te Dániel, zárd be e szavakat és pecsételd be a könyvet a vég idejére; míg sokak taníttatnak és megnövekszik a tudás.” (Bagster; Thomson’ latin Vulgate; Lamsa-féle Holy Bible from Ancient Eastern Manuscripts). A „nagy sokaság”, amelyet a Biblia utolsó könyve ír le, hasznot merített ebből a megnövekedett Biblia-ismeretből és értelemből (Jel 7:9–17).

 2. a) Miért fontos, hogy a „nagy sokaság” hogyan végez „szent szolgálatot”? b) Mennyiben különbözik a „szolgálni” szóval fordított görög szó a „szent szolgálat”-nak fordítottál?

² Amióta ez a „nagy sokaság” i. sz. 1935 óta kezdett összegyűlni, azóta „végez . . . szent szolgálatot” Jehova Istennek. De nagyon fontos, hogy hogyan is végzik ezt. Miért? Jézus Krisztus azt mondta 11 hű apostolának az utolsó éjszakán, amelyet velük töltött: „Azért mondtam nektek ezeket, hogy meg ne botránkozzatok. Az emberek kiűznek majd a zsinagógából. Igen, eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt képzeli, hogy szent szolgálatot végzett Istennek” (Ján 16:1, 2). A „szent szolgálat” helyett a Békés–Dalos „szolgálatot tesz Istennek”; Budai „azzal Istennek szolgál”; a The Jerusalem Bible „szent kötelességet”; a The New English Bible „vallási kötelességet”; a Rotherham-féle The Emphasised Bible „isteni szolgálatot” fordít. Az így fordított eredeti görög szó a la·trei’a. Ennek a görög főnévnek az alakja a la·treu’ein. Különbözik a görög di·a·ko·nein’ igétől, amelynek jelentése „szolgálni” vagy „felszolgálni” és amely használatos közönséges, mindennapi, világi, nem szent dolgokra is, mint például a Máté 8:15-ben.

 3. Miért gondolhatták a Törvényszövetséghez ragaszkodó zsidók, hogy ők nem lehetnek tévedésben azzal, hogy Jézust megölték s tanítványait üldözték?

³ A kisázsiai Tarsusból való Saul egykor félrevezetett zsidó volt, aki üldözte a keresztényeket, míg meg tért. Ő úgy beszélt zsidó honfitársairól, mint akik „izraeliták, akiké a fiakká való örökbefogadás, a dicsőség és a szövetségek, valamint a Törvény adása és a szent szolgálat [la·trei’a] és az ígéretek; akiké az ősatyák [Ábrahám, Izsák és Jákob] s akiktől Krisztus származott test szerint” (Róma 9:4, 5). Mivel ők ragaszkodtak ahhoz a „szent szolgálathoz”, amely a Törvényszövetségben volt kitűzve, a hitetlen zsidók azt gondolták, hogy ők nem lehetnek tévedésben Jézus Krisztus megfeszítéséért és hű tanúinak még a halálra való üldözéséért sem.

 4. Hogyan beszélt Pál a papok szolgálatáról a sátorrészben és mit szemléltetett az ő tevékenységük?

⁴ Arra az időre, míg a Törvényszövetség érvényben volt, a „szent szolgálatnak” megvolt a maga helye és elfogadható is volt Isten előtt. Pál apostol tehát magas szintre helyezi azt, amikor így szól: „A korábbi [szövetség] pedig rendelkezett a szent szolgálat [la·trei’a] rendtartásaival és szent hellyel ezen a földön. Mert építettek egy első sátorrészt, amelyben volt a gyertyatartó, az asztal és a felrakott kenyerek, ezt nevezik a Szent Helynek. A második, függöny mögötti sátorrészt pedig Szentek Szentjének nevezték. . . . Miután ezeket ily módon elkészítették, az első sátorrészbe a papok mindenkor belépnek a szent szolgálatokat [la·trei’a] bemutatni.” (Zsid 9:1–6). Az a ceremóniális szent szolgálat áldozatok felajánlásával volt kapcsolatos Izrael nemzetéért. Nem a nép hétköznapi dolgaival függött össze. Mint ahogy Pál apostol kimutatja, minden ilyen „szent szolgálat” a régi Törvényszövetség alatt jelképes volt és keresztény dolgokat ábrázolt elő.

 5. Hétköznapi dolog volt-e, aminek a cselekvésére Pál buzdította a keresztényeket a Róma 12:1-ben, és minek nevezi ő azt?

⁵ Ezzel összhangban mondta Pál a Rómában élő keresztényeknek írt levelében: „Ezért könyörgök nektek testvérek Isten gyengéd együttérzésére, hogy ajánljátok fel testeteket élő, szent, elfogadható áldozatul Istennek, mint szent szolgálatot [la·trei’a] értelmi képességetekkel együtt. És szűnjetek meg a dolgok eme rendszeréhez idomulni.” (Róma 12:1, 2). Ezzel tehát ők valamilyen áldozatféle dolgot végeznek, a szokásostól és megszokottól eltérőt, olyasmit, amit a dolgok e világi rendszerének nem keresztény emberei általában nem teljesítenek.

 6. Mire kötelezték magukat az izraeliták a Törvényszövetségbe való belépéssel Isten irányában és mit mondott erről István vértanú?

⁶ Miután Izrael nemzete az ősi egyiptomi rabszolgaságból megszabadult, egy szervezett formájú szent szolgálatot kapott, amelyet Istennek végezhetett. Ahogy a keresztény vértanú, István fogalmazta meg: „De azt a népet, amelyet rabszolgaként szolgálnak, én megítélem — mondta Isten — és ezek után kivonulnak onnan és szent szolgálatot [la·treu’ein] végeznek nekem ezen a helyen.” (Csel 7:7). Mikor a Törvényszövetségbe léptek Jehovával, Mózes, a közbenjárójuk által, az izraeliták elkötelezték magukat, hogy szent szolgálatot végeznek Neki. Később azonban a szövetséghez tartozó izraeliták többsége más istenek imádatát választotta. „Így”, ahogy István tovább mondta, „Isten elfordult és odaadta őket, hogy szent szolgálatot [la·treu’ein] végezzenek az ég seregének, amint meg van írva a próféták könyvében: ’Ugye nem nekem áldoztatok a pusztában negyven éven át, ó Izrael háza?’” (Csel 2:42).

 7. a) Hogy ragaszkodjanak Isten ígéretének a beteljesedéséhez, mit mondott Pál a zsidókkal kapcsolatban, hogy mit végeznek Istennek? b) Aszerint, amit a zsidók szektának neveztek mit végzett Pál az ősatyái Istenének?

⁷ Sok évvel azután, hogy Jehova Isten érvénytelenítette az Izrael természetes házával kötött szövetséget, mondta Pál apostol Agrippa király előtt Cézáreában egy bírói kihallgatáson: „A mi tizenkét törzsünk reméli, hogy elnyeri ennek az ígéretnek a beteljesedését éjjel és nappal buzgón végezve [Istennek] szent szolgálatot [la·treu’ein]. E reménység miatt vádolnak engem a zsidók, ó király.” (Csel 26:7). Ilyen vádra mondhatta Pál a római Félix helytartó előtt a zsidó vádolói jelenlétében: „De megmondom neked, hogy azon az úton, amelyet „szektának” neveznek, ily módon végzek szent szolgálatot [la·treu’ein] az én ősatyáim Istenének, mivel hiszem mindabban, amit a ’Törvény’ feltár és ami a prófétáknál írva van.” (Csel 24:14; 28:22).

 8. a) Melyik az a „szekta”, amely szerint a „nagy sokaság” még ma is imádja Jehovát? b) Miért jár nagy veszéllyel félresiklott „szent szolgálat” végzése, és mit mondott Pál, mi védhet meg minket ettől?

⁸ Az úgynevezett eretnek „szekta”, amely szerint Pál Jehova Istent imádta, a keresztényiség volt (Csel 11:26; 1Pét 4:16). Ma a „nagy sokaság” tagjai nyilvánosan megvallják, hogy ők Jehova keresztény tanúi és ezért nagyon gondosaknak kell lenniük abban, hogy hogyan igyekeznek szolgálni Jehovát szent módon. Mióta a „vég ideje” a „pogányok idejének” végén 1914-ben bekövetkezett, a hamis istenek és hamis urak megszaporodtak (Luk 21:24, Authorized Version). Már 19 évszázaddal ezelőtt Pál szükségesnek találta figyelmeztetni azokat a „keresztényeket”, akik a római birodalom fővárosában éltek: hitehagyott zsidók „Isten igazságát hazugsággal cserélték fel és inkább a teremtést tisztelték és annak végeztek szent szolgálatot [la·treu’ein], mintsem a Teremtőnek.” (Róma 1:25). Kimutatta, mi védte meg őt a félresiklott szent szolgálattól, midőn ezt mondta: „Mert mégha vannak is, akiket ’isteneknek’ neveznek, akár a mennyben, akár a földön, amiképpen van sok ’isten’ és sok ’úr’, számunkra igazán csak egy Isten van, az Atya, akitől van minden és mi Őérette; és egy Úr, Jézus Krisztus, aki által van minden és mi Őáltala.” (1Kor 8:5, 6).

HOGYAN VÉGEZZÜK ÉS MIKOR?

 9. Mikor veszítette érvényét a mózesi törvény szerinti törekvés „szent szolgálat” bemutatására Istennek és miért?

⁹ Az alatt az 1545 év alatt, amíg a Törvényszövetség érvényben volt a zsidó nemzet irányában, i. e. 1513-tól i. sz. 33-ig, a hűséges zsidók elfogadható „szent szolgálatot” végeztek Jehova Istennek. De amikor az a Törvényszövetség megszánt abban az időben, amikor a megdicsőült Jézus Krisztus az új szövetséget közvetítette i. sz. 33-ban a mennyben, a mózesi törvényszövetség nem volt megfelelő eszköz arra, hogy elfogadható szent szolgálatot mutassanak be általa az új szövetség Istenének, Jehovának (Zsid 8:10–13). Ahhoz, hogy a zsidók elfogadható vallásos szolgálatot végezhessenek Jehova Istennek, Mózesnél nagyobb közbenjárón, Jézus Krisztuson, az Isten Fián, az „Ábrahám magván” keresztül kellett bemutatniuk azt (Gal 3:16). Erre történt utalás, amikor i. e. 2-ben a Zakariás nevű zsidó pap kijelentette, hogy nyolcnapos fiát Jánosnak kell nevezni.

10. a) Mit mondott Zakariás pap fia körülmetélésének napján, mi volt Isten szándéka, hogy mit végezzen neki népe, miután megszabadul ellenségeitől? b) Annak az esküvel megerősített szövetségnek érdekében kinek az előfutára lett János?

¹⁰ Azután az ihletett Zakariás Isten szándékáról beszélt, „hogy ősatyáinkkal kapcsolatban irgalmat gyakoroljon és megemlékezzen szent szövetségéről, az esküről, amellyel Ábrahámnak, a mi ősatyánknak esküdött, hogy miután megszabadultunk ellenségeink kezétől, biztosítsa számunkra a kiváltságot arra, hogy félelem nélkül végezhessünk neki szent szolgálatot [la·treu’ein] lojalitással és igazságossággal Őelőtte életünk minden napján” (Luk 1:59–75). János, Zakariás fia lett az előfutára Jézus Krisztusnak, akit Isten felhasznált annak a szövetségnek végrehajtására, amelyet Ő Ábrahámmal kötött s törhetetlen esküvel erősített meg (1Móz 12:3; 22:15–18; Gal 3:8, 16; Zsid 6:13–17).

11. a) Hol törekszik ma a „nagy sokaság” „szent szolgálatot” végezni Istennek? b) Milyen kérdést vet fel az 1Korinthus 10:31 azzal a „nagy sokaság”-gal kapcsolatban?

¹¹ A „nagy sokaság” tagjai, mint akik áldást nyertek az ábrahámi szövetségből, Jehova szellemi templomának földi udvaraiban találják magukat és félelem nélkül törekszenek „szent szolgálatot” végezni Ábrahám Istenének. De hogyan? Valóságnak megfelelően, Pál apostolnak az 1Korinthus 10:31-ben írt szavai a „nagy sokaságra” éppen úgy vonatkoznak, mint a 144 000 szellemi izraelita maradékára, ugyanis: „Ezért akár esztek, akár isztok, vagy bármi mást cselekedtek, mindent Isten dicsőségére tegyetek.”

12. Csak azért mert más nézőpontunk van és mivel Jehova keresztény tanúi név alatt végezzük ezeket a mindennapi dolgokat, ez önmagában „szent szolgálattá” emeli-e ezeket a dolgokat vagy sem?

¹² Vajon Pál apostol ezen szavai azt jelentik, hogy minden, amit mi most mint keresztények teszünk, „szent szolgálat” [la·trei’a] lesz, mert más nézetünk van ezekről a dolgokról? Miért kellene ennek így lennie? Amikor eszünk, iszunk és alszunk és olyan dolgokat cselekszünk, mint a többi ember is kénytelen tenni, hogy éljen, kit szolgálunk tulajdonképpen? Magunkat, természetesen. Igen, amikor ezeket a dolgokat csináljuk, Isten dicsőségét tartjuk elménkben. Ezért nem esszük betegre magunkat, nem eszünk túl sokat falánkságig; nem iszunk szeszes italokat részegségig; nem alszunk rendszeresen túl sokat a lustaság vagy tunyaság fokáig. Mégis, mikor most, Jehova keresztény tanúi vallásos neve alatt eszünk, iszunk, alszunk, ugyanúgy mint más emberek más vallásos név alatt, ez önmagában „szent szolgálat”-tá teszi-e ezeket az alapvető, lényeges emberi tevékenységeket? Nem, miért is tenné azzá?

13. Miért más eset az, amikor Jehova felkent tanúi megünneplik az Úr vacsoráját minden évben a helyes dátumon?

¹³ Természetesen, amikor Jehova keresztény tanúi, akiket Isten felkent az ő szent szellemével, évenként megünneplik az Úr vacsoráját, ott már más a helyzet. Akkor a kovásztalan kenyér evése és a vörös bor ivása Nizán hó 14-ének tavaszi estéjén Jézus Krisztus parancsa szerint történik, aminek pedig azért van mély jelentősége, mivel Jézus azt tulajdonított neki. Így ezek fontos részei az Istennek végzett „szent szolgálat”-nak, amelyet a Krisztus szellemi testének ezen tagjai végeznek (1Kor 11:20–26; Máté 26:26–30; Luk 22:19, 20).

14. Miért tanácsos a Róma 13:1–7-ben tanácsolt dolgokat megtenni és ennek megtételével különbözünk-e más törvénytisztelő polgároktól az országban?

¹⁴ Másrészt, midőn Jehova minden keresztény tanúja engedelmeskedik annak, amit Pál tanácsolt nekik a Róma 13:1–7-ig, csak azt teszik, amit minden állampolgártól és az országban tartózkodó idegenektől megkövetelnek. Helyesen tesszük ezt mint jó és rendes emberek és ez megkímél attól, hogy összeütközésbe kerüljünk a „felsőbb hatalmasságokkal”. Természetesen ezt magasabb rendű indítékokból is tesszük, azért, hogy megőrizzük jó lelkiismeretünket és értékeljük, ami helyes és illendő. De az, hogy most Jehova keresztény tanúi név alatt így cselekszünk, még nem változtatja át automatikusan a helyes magatartásunkat Írás szerinti „szent szolgálat”-tá. Minden más rendes törvénytisztelő polgár ugyanazt teszi, noha a mienktől eltérő indítékokból. Hogyan különbözünk hát akkor ebben a tekintetben?

15. Ha figyelmen kívül hagyjuk a Jehova imádata ellen emelt ember alkotta tilalmakat és így azt tesszük, amit más polgárok nem tesznek, milyen szolgálattá válik és miért?

¹⁵ Tételezzük fel azonban, hogy az ország hatóságai megtiltanák, hogy mint Jehova keresztény tanúi imádatunkat végezhessük. Mi történne, ha a Krisztus apostolainak szavaihoz tartjuk magunkat: „Mint uralkodónak inkább Istennek kell engedelmeskednünk, semhogy embereknek”? (Csel 5:29). Ha tovább is tesszük azt, amit más polgárok nem tesznek, hogy engedelmeskedünk annak, amit Isten az ő önátadott szolgáinak tenni parancsolt, akkor kitartunk a szent szolgálat végzésében. Ez igaz marad még akkor is, ha a hatóságok vagy az ország többi polgárai illegálisnak, törvénytelennek nyilvánítanák ezt.

16. Milyen példát hoz fel a kötelező „szent szolgálat”-ra vonatkozóan a Zsidók 10:23–25?

¹⁶ Isten törvénye például megparancsolja: „Tartsunk ki szilárdan és tántoríthatatlanul a reménységünk nyilvános megvallásában, mert hű az, aki ígéretet tett. És ügyeljünk egymásra, hogy egymást szeretetre és jócselekedetekre buzdítsuk, el nem hagyva összejövetelünket, miként az szokásuk egyeseknek, hanem bátorítsuk egymást annál is inkább, mivel látjátok, hogy az a nap közeledik.” (Zsid 10:23–25).

17. Változtat-e eljárásunk szellemi természetén az a mód, ahogyan a „felsőbb hatalmasságok” törvényhozása bélyegzi az isteni figyelmeztetés iránti engedelmességünket?

¹⁷ Ennek az ihletett figyelmeztetésnek való engedelmességünk — még ha szenvedünk is érte emberek kezeitől — tagadhatatlanul szent szolgálatnak minősül a Legfőbb Lénynek, Jehova Istennek. Az ország „felső hatalmasságai”, akiknek ez nem tetszik, törvényhozásuk szerint bélyegezzék azt, aminek csak akarják (2Tim 2:8–10).

18. A „reménységünk nyilvános megvallása” milyen kormányzattal van kapcsolatban, s így ez Jézus milyen megbízó szavai alá tartozik?

¹⁸ „Reménységünk” megvallása vagy „nyilvános kijelentése” Isten messiási Királyságával van kapcsolatban, amely uralkodni fog a föld összes családjainak a megáldására. Erre a „nyilvános kijelentésre” vonatkozóan mondta Jézus az alábbi megbízó szavakat, midőn a „dolgok rendszere befejezéséről” prófétált: „A Királyságnak ezt a jó hírét prédikálják az egész lakott földön tanúskodás végett minden nemzetben, és akkor jön el a vég [tel’os.]” (Máté 24:3, 14). „Királyok és helytartók elé állítanak benneteket énérettem, tanúságul őnekik. Az összes nemzetekben is prédikálni kell a jó hírt.” (Márk 13:4, 9, 10).

19. Kik azok, akik működésbe hozzák e prófétai szavak beteljesedését és ezt minek a részeként teszik?

¹⁹ Kiknek kell beteljesíteniük ezeket a próféciákat, hogy igaznak bizonyulhassanak? Nem másoknak, mint a próféciák Adójának, Jézus Krisztusnak az önátadott, alámerített tanítványainak, akik a próféciákat kapták. Eleget tesznek kötelességüknek, a próféciák végrehajtásában való részvételük pedig része a „szent szolgálat”-nak, amelyet nem lehet mellőzniük.

20. Annak bizonyítékául, hogy tanítványainak végezniük kell ezt a „szent szolgálat”-ot, mit mondott Jézus a tanítványainak Galilea egyik hegyén és így mit kell tenni azoknak, akik a ’dolgok rendszerének a befejezésén’ élnek?

²⁰ Hogy alátámassza azt a tényt, mely szerint tanítványainak „szent szolgálatot” kell végezniük, a feltámasztott Jézus megjelent mintegy 500 tanítványának a „nemzetek Galileájában” egy hegyen és megparancsolta nekik: „Menjetek azért és tegyetek tanítványokká minden nemzetből embereket, alámerítve őket az Atya, a Fiú és a szent szellem nevében, megtanítva őket, hogy tartsák meg mindazt, amit én parancsoltam nektek. És íme, én tiveletek vagyok minden nap a dolgok rendszere befejezéséig [syn·tel’i·a].” (Máté 28:19, 20; 4:15; 1Kor 15:6). A „pogányok idejének” 1914-ben bekövetkezett vége óta mi ’a dolgok rendszerének a befejezésén’ élünk. Így mindnyájan, akik önátadott, alámerített tanítványai vagyunk a feltámadott, teljhatalmú Jézus Krisztusnak, parancsot kaptunk ennek a „szent szolgálatnak” a végzésére, amelyet ránk bízott. A „dolgok rendszere befejezésének” a végéig tennünk kell ezt és nem szabad hogy kezünk megrestüljön ennek végzésében.

21. a) Milyen kiváltság van biztosítva azoknak, akik bejutnak a mennyei új Jeruzsálembe? b) Milyen kedvezményekben részesülnek majd a „nagy sokaság” végig hűségesnek bizonyuló tagjai?

²¹ A 144 000 szellemi izraelitával kapcsolatban, akik bebocsátást nyernek a mennyei városba, az új Jeruzsálembe, ez van megírva: „És nem lesz többé átok, hanem az Isten és a Bárány trónja lesz benne és az ő rabszolgái fognak szent szolgálatot [la·treu’ein] végezni. És meglátják arcát és neve a homlokukra lesz írva.” (Jel 22:3, 4). Ami pedig a hű, engedelmes megszámlálhatatlan „nagy sokaság” tagjait illeti, a „nagy nyomorúság”-ból való „szabadulással” lesznek megáldva, amellyel ez a „vég ideje” lezárul, és az Isten Bárányának ezeréves uralma alatt továbbra is „szent szolgálatot végeznek [Istennek]” szellemi templomának földi udvaraiban. „És Isten letöröl minden könnyet az ő szemükről.” (Jel 7:9–17).

[Kép a 25. oldalon]

A zsidóknál a szent szolgálat mindig a Törvényszövetségnek való engedelmességgel végzett imádatra utalt

[Kép a 28. oldalon]

A „szent szolgálat magába foglalja az Istennek való engedelmességet üldözés alatt, reménységünk nyilvános megvallását, a tanítást és a tanítványképzést