„A halottak feltámadnak”

„Trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk” (1KORINTHUS 15:52).

 1., 2. a) Milyen vigasztaló ígéretet kaptunk Hóseás prófétán keresztül? b) Honnan tudjuk, hogy Isten hajlandó életre kelteni a holtakat?

VESZÍTETTÉL már el a halál miatt olyan valakit, akit nagyon szerettél? Akkor tudod, milyen fájdalmat tud okozni a halál. A keresztények mégis vigaszra lelnek Isten ígéretében, melyet Hóseás prófétán keresztül adott: „Megváltom őket a Seol hatalmából! Megmentem őket a haláltól! Hol van a te veszedelmed oh halál?! Hol van a te romlásod oh Seol?!” (Hóseás 13:14).

² A halottak életre keltésének a gondolata képtelenségnek tűnik a szkeptikusok számára. De a Mindenható Istennek biztosan megvan hozzá a hatalma, hogy végrehajtson egy ilyen csodát! Valójában az a kérdés, hogy hajlandó-e Jehova életre kelteni a holtakat. Az igazságos Jób megkérdezte: „Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é?” Majd ezt a biztató választ adta: „Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál [sóvárogni fogsz, NW] a te kezednek alkotása után” (Jób 14:14, 15). A „sóvárogni” szó erős vágyakozásra vagy kívánságra utal. (Vesd össze: Zsoltárok 84:3.) Igen, Jehova nagyon várja a feltámadást — sóvárog, hogy újra lássa az elhunyt hűségeseket, akik élnek az emlékezetében (Máté 22:31, 32).

Jézus világosságra hozza a feltámadást

 3., 4. a) Hogyan hozta világosságra Jézus a feltámadás reménységét? b) Miért szellemként támadt fel Jézus és nem testben?

³ Az ókorban élt hűséges férfiak, amilyen Jób is volt, csak részben értették a feltámadást. Jézus Krisztus hozta világosságra teljes mértékben ezt a csodálatos reménységet. Rámutatott, milyen kulcsfontosságú szerepe van ebben neki, amikor ezt mondta: „A ki hisz a Fiúban, örök élete van” (János 3:36). Hol fognak örvendeni ennek az életnek? Azoknak a nagy többsége, akik hitet gyakorolnak, itt a földön fogják ezt élvezni (Zsoltárok 37:11). Jézus azonban ezt mondta tanítványainak: „Ne félj te kicsiny nyáj; mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy néktek adja az országot [királyságot, Vida fordítás]” (Lukács 12:32). Isten Királysága égi. Így tehát ez az ígéret azt jelenti, hogy egy „kicsiny nyáj” tagjainak szellemteremtményekként Jézussal kell lenniük az égben (János 14:2, 3; 1Péter 1:3, 4). Mily nagyszerű kilátás! Jézus ezenkívül feltárta János apostolnak, hogy a „kicsiny nyáj” tagjainak a száma mindössze 144 000 lesz (Jelenések 14:1).

⁴ De hogyan kerül a 144 000 égi dicsőségre? Jézus „világosságra hozta pedig az életet és halhatatlanságot az evangyéliom által”. Vére által egekbe vezető „új és élő utat” adott át (2Timótheus 1:10; Zsidók 10:19, 20). Először meghalt, amint a Biblia előre megmondta, hogy meg fog halni (Ésaiás 53:12). Majd ahogyan Péter apostol később kijelentette: „Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten” (Cselekedetek 2:32). Jézus azonban nem emberként támadt fel. Még korábban ezt mondta: „az a kenyér pedig, a melyet én adok, az én testem, a melyet én adok a világ életéért” (János 6:51). Ha visszakapta volna testét, az érvénytelenítette volna ezt az áldozatot. Jézust ezért „halálba vitték ugyan (hús)test szerint, de megeleveníttetett Szellem szerint” (1Péter 3:18, Vi). Jézus így ’örök váltságot szerzett értünk’, vagyis a „kicsiny nyájért” (Zsidók 9:12). Bemutatta Istennek tökéletes emberi életének az értékét váltságként a bűnös emberiségért, és először a 144 000 merített ebből hasznot.

 5. Milyen reménység terjedt ki Jézus első századi követőire?

⁵ Jézuson kívül mások is támadnak fel égi életre. Pál azt mondta római keresztény hittársainak, hogy szent szellemmel vannak felkenve, hogy Isten fiai legyenek, és társörökösök Krisztussal, ha megerősítik felkenetésüket azáltal, hogy mindvégig kitartanak (Róma 8:16, 17). Pál elmagyarázta ezt is: „ha az ő halálának hasonlatossága szerint vele egygyé lettünk, bizonyára feltámadásáé szerint is azok leszünk” (Róma 6:5).

A feltámadás reménységének védelmében

 6. Miért érte támadás Korinthusban a feltámadás reménységét, és hogyan reagált erre Pál apostol?

⁶ A feltámadás a keresztényiség „elemi tanításának” a része (Zsidók 6:1, 2, Újfordítású revideált Biblia). Korinthusban mégis támadás érte ezt a tantételt. Némelyek a gyülekezetben, nyilván görög filozófia hatására, ezt mondták: „nincsen halottak feltámadása” (1Korinthus 15:12). Amikor ezt jelentették Pál apostolnak, kezdte védelmezni a feltámadás reménységét, kiváltképp a felkent keresztények reménységét. Vizsgáljuk meg Pál szavait, melyek a Korinthusbeliekhez írt első levél 15. fejezetében vannak feljegyezve. Hasznosnak fogod találni, ha előtte átolvasod az egész fejezetet, amint azt az előző cikkben javasoltuk.

 7. a) Milyen kulcskérdésre irányítja Pál a figyelmet? b) Kik látták a feltámadt Jézust?

⁷ Az 1Korinthus 15. fejezetének az első két versében Pál leírja, mi lesz a fő téma, amellyel most foglalkozni fog: „Eszetekbe juttatom továbbá, atyámfiai, az evangyéliomot, melyet hirdettem néktek, melyet be is vettetek, melyben állotok is, a mely által üdvözültök is . . . hacsak nem hiába lettetek hívőkké.” Ha a korinthusiak nem állnak ki szilárdan a jó hír mellett, akkor hiába fogadták el az igazságot. Pál így folytatta: „azt adtam előtökbe főképen, a mit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint; és hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint; és hogy megjelent Kéfásnak; azután a tizenkettőnek; azután megjelent több mint ötszáz atyafinak egyszerre, kik közül a legtöbben mind máig élnek, némelyek azonban el is aludtak; azután megjelent Jakabnak; azután mind az apostoloknak; legutolszor pedig mindenek között, mint egy idétlennek [koraszülöttnek, NW], nékem is megjelent” (1Korinthus 15:3–8).

 8., 9. a) Mennyire fontos hinni a feltámadásban? b) Valószínűleg melyik alkalommal jelent meg Jézus „több mint ötszáz atyafinak”?

⁸ Azok számára, akik elfogadták a jó hírt, nem választás kérdése volt, hogy hisznek-e Jézus feltámadásában. Sok szemtanú bizonyította, hogy „Krisztus meghalt a mi bűneinkért”, és hogy feltámadt. Egyikük volt Kéfás, vagy ismertebb nevén Péter. Miután Péter Jézus elárulásának és elfogatásának éjszakáján megtagadta őt, biztosan nagyon vigasztaló volt számára, hogy Jézus megjelent neki. „A tizenkettőt”, az apostolok csoportját is felkereste a feltámadt Jézus — ez olyan élmény volt nekik, amely kétségkívül segített leküzdeniük a félelmüket, és segített abban, hogy Jézus feltámadásának bátor tanúivá váljanak (János 20:19–23; Cselekedetek 2:32).

⁹ Krisztus egy nagyobb csoportnak is megjelent, „több mint ötszáz atyafinak”. Mivel csak Galileában volt ilyen sok követője, ez a Máté 28:16–20-ban lejegyzett alkalommal lehetett, amikor Jézus azt a parancsot adta, hogy képezzenek tanítványokat. Mily hathatós bizonyságot tehettek ezek a személyek! Néhányan közülük még mindig éltek i. sz. 55-ben, amikor Pál ezt az első levelet fogalmazta a korinthusiaknak. Figyeld meg azonban, hogy azokról, akik meghaltak, így beszélt: ’elaludtak.’ Még nem támadtak fel, hogy megkapják égi jutalmukat.

10. a) Milyen hatása volt annak, amikor Jézus utoljára találkozott tanítványaival? b) Hogyan jelent meg Jézus Pálnak, „mint egy koraszülöttnek”?

¹⁰ Egy másik kiemelkedő tanúja Jézus feltámadásának Jakab volt, Józsefnek és Jézus anyjának, Máriának a fia. A feltámadás előtt Jakab nyilván nem volt hívő (János 7:5). De miután Jézus megjelent neki, Jakab hívő lett, és valószínűleg szerepe volt abban, hogy megtérítse a többi testvérét is (Cselekedetek 1:13, 14). Jézus amikor legutoljára találkozott tanítványaival az égbemenetelekor, azt az utasítást adta nekik, hogy ’legyenek tanúi a földnek mindvégső határáig’ (Cselekedetek 1:6–11). Később megjelent a tárzusi Saulusnak, a keresztények egyik üldözőjének (Cselekedetek 22:6–8). Jézus úgy jelent meg Saulusnak, „mint egy koraszülöttnek”. Olyan volt, mintha Saulus már feltámadt volna szellemi életre, és látta volna a megdicsőült Urat évszázadokkal azelőtt, hogy ez a feltámadás valójában megtörtént volna. Ez az élmény hirtelen megállította Saulust, hogy ne folytassa azt az életet, melyben gyilkos ellensége volt a keresztény gyülekezetnek, és figyelemre méltó változást idézett elő benne (Cselekedetek 9:3–9, 17–19). Saulus Pál apostol lett, a keresztény hit egyik legkiválóbb védelmezője (1Korinthus 15:9, 10).

Létfontosságú a feltámadásba vetett hit

11. Hogyan leplezte le Pál azt a hamis mondást, hogy „nincsen . . . feltámadás”?

¹¹ Jézus feltámadása tehát jól bizonyított tény volt. „Ha azért Krisztusról hirdettetik, hogy a halottak közül feltámadott, mimódon mondják némelyek ti köztetek, hogy nincsen halottak feltámadása?” — érvel Pál (1Korinthus 15:12). Az ilyenek kételkedtek, vagy kérdéseik voltak a feltámadást illetően, de ez nem volt elég, hanem még nyíltan hangoztatták is, hogy nem hisznek benne. Pál ezért leleplezi, hogy érvelésük hamis. Elmondja, ha Krisztus nem támadt fel, akkor a keresztény üzenet hazugság, és hogy akkor akik Krisztus feltámadását tanúsították, azok „Isten hamis bizonyságtevői” voltak. Ha Krisztus nem támadt fel, akkor nincs kifizetve a váltság Istennek; a keresztények ’még bűneikben vannak’ (1Korinthus 15:13–19; Róma 3:23, 24; Zsidók 9:11–14). Azok a keresztények pedig, akik „elaludtak”, némely esetben vértanúként, igazi remény nélkül pusztultak el. Milyen szánalomra méltó helyzetben volnának a keresztények, ha csupán erre az életre számíthatnának! Szenvedéseik mind hiábavalók lennének.

12. a) Mire utal az, hogy Krisztust így nevezik: ’zsengéje azoknak, akik elaludtak’? b) Hogyan tette lehetővé Krisztus a feltámadást?

¹² De nem erről volt szó. Pál így folytatja: „Krisztus feltámadott a halottak közül”, ezenkívül „zsengéjök lőn azoknak, kik elaludtak” (1Korinthus 15:20). Amikor az izraeliták engedelmesen megadták termésük zsengéjét Jehovának, Ő bőséges aratnivalóval áldotta meg őket (2Mózes 22:29, 30; 23:19; Példabeszédek 3:9, 10). Pál, azáltal hogy ’zsengének’ nevezte Krisztust, arra utalt, hogy még több aratnivaló lesz, amelyben azok a személyek vannak, akiket a halálból égi életre támasztanak fel. „Miután . . . ember által van a halál, szintén ember által van a halottak feltámadása is. Mert a miképen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek” — mondja Pál (1Korinthus 15:21, 22). Jézus azáltal tette lehetővé a feltámadást, hogy tökéletes emberi életét adta váltságként, megnyitva ezáltal az utat az emberiség számára, hogy megszabaduljon a bűn és halál rabszolgaságától (Galátzia 1:4; 1Péter 1:18, 19).a

13. a) Mikor történik az égi feltámadás? b) Hogyan lehetséges az, hogy némelyik felkent ’nem aluszik el’?

¹³ Pál így folytatja: „Mindenki pedig a maga rendje szerint. Első zsenge a Krisztus; azután a kik a Krisztuséi, az ő eljövetelekor [jelenlétekor, NW]” (1Korinthus 15:23). Krisztus i. sz. 33-ban támadt fel. Felkent követőinek azonban — „a kik a Krisztuséi” — várniuk kellett nem sokkal az utánig, hogy megkezdődött Jézus királyi jelenléte. A bibliai prófécia arra mutat, hogy ez 1914-ben kezdődött meg (1Thessalonika 4:14–16; Jelenések 11:18). Mi van azokkal, akik életben vannak ez alatt a jelenlét alatt? Pál ezt mondja: „Ímé titkot mondok néktek. Mindnyájan ugyan nem aluszunk el, de mindnyájan elváltozunk. Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk” (1Korinthus 15:51, 52). Nyilván nem mindegyik felkent alszik a sírban, várva a feltámadást. Akik Krisztus jelenléte alatt halnak meg, azok egy szempillantás alatt átváltoznak (Jelenések 14:13).

14. A felkentek hogyan „keresztelkednek meg, hogy a halottak sorsára jussanak”?

¹⁴ Pál ezt kérdezi: „Különben mit cselekszenek azok, akik azért keresztelkednek meg, hogy a halottak sorsára jussanak? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, akkor miért keresztelkednek meg, hogy ilyen sorsra jussanak? Miért veszélyeztetjük mi is magunkat minden órában?” (1Korinthus 15:29, 30, NW). Pál nem azt értette ezen, hogy az élők a holtakért keresztelkednek meg, mint ahogyan némelyik bibliafordítás sejteti. Végül is a keresztelkedés a keresztény tanítványsággal függ össze, a halott lelkek pedig nem lehetnek tanítványok (János 4:1). Pál inkább az élő keresztényekről beszélt, akik közül sokan Pálhoz hasonlóan ’minden órában veszélyben voltak’. A felkent keresztények ’Krisztus halálába keresztelkedtek meg’ (Róma 6:3). Felkenetésük óta mondhatni egy olyan életútra ’keresztelkedtek meg’, amely Krisztuséhoz hasonló halálhoz vezet (Márk 10:35–40). Dicsőséges égi feltámadás reménységével halnak meg (1Korinthus 6:14; Filippi 3:10, 11).

15. Milyen veszélyeket élhetett át Pál, és hogyan játszott szerepet a feltámadásba vetett hite a kitartásban?

¹⁵ Pál ezután leírja, hogy ő maga is olyan veszéllyel nézett szembe, hogy elmondhatta: „naponként halálos veszélyben forgok” (Vi). Nehogy azzal vádolják némelyek, hogy túlzásba esik, Pál hozzáteszi: „A veletek való dicsekedésre mondom, mely van nékem a Krisztus Jézusban a mi Urunkban.” Példaként arra, hogy milyen veszélyekkel nézett szembe, Pál a 32. versben arról beszél, hogy ’Efézusban fenevadakkal viaskodott’. A rómaiak gyakran úgy végezték ki a bűnözőket, hogy vadállatok elé dobták őket az arénákban. Ha Pál valóságos vadállatokkal szemben állta ki a viaskodást, akkor csakis Jehova segítségével élhette túl. A feltámadás reménysége nélkül olyan életutat választani, amely ilyen veszélyeknek teszi ki, valóban vakmerő dolog lett volna. Egy jövőbeni élet reménysége nélkül kevés értelme lett volna kiállni a nehézségeket és áldozatokat hozni, ami Isten szolgálatával járt. „Ha a halottak fel nem támadnak — mondja Pál —, együnk és igyunk, holnap úgyis meghalunk!” (1Korinthus 15:31, 32; lásd: 2Korinthus 1:8, 9; 11:23–27).

16. a) Honnan származhat az a kifejezés, hogy „együnk és igyunk, holnap úgyis meghalunk”? b) Miért volt veszélyes elfogadni ezt a nézetet?

¹⁶ Lehet, hogy Pál az Ésaiás 22:13-at idézte, amely vers leírja, milyen fatalista szemléletmódja volt Jeruzsálem engedetlen lakóinak. Vagy talán az epikureusok hitetlenségére gondolt, akik megvetettek minden reményt, amely a halál utáni élettel kapcsolatos, és azt hitték, hogy a testi gyönyörök adják a legfőbb jót az életben. Bármely esetről legyen is szó, az „együnk és igyunk” filozófia istentelen volt. Pál ezért így figyelmeztet: „Ne tévelyegjetek. Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok” (1Korinthus 15:33). Mérgező lehetett olyanokkal együtt lenni, akik elutasították a feltámadást. Valószínűleg az ilyenfajta társaság miatt is lehettek azok a gondok, amelyekkel Pálnak foglalkoznia kellett a korinthusi gyülekezetben; ilyen gond volt például a szexuális erkölcstelenség, a megosztottság, a pereskedések és az Úr Vacsorájával szemben mutatott tiszteletlenség (1Korinthus 1:11; 5:1; 6:1; 11:20–22).

17. a) Milyen buzdítást adott Pál a korinthusiaknak? b) Milyen kérdések maradtak válaszolatlanul?

¹⁷ Pál ezért a következő buzdítást adja a korinthusiaknak: „Serkenjetek fel [legyetek józanok, Katolikus fordítás] igazán és ne vétkezzetek; mert némelyek nem ismerik Istent; megszégyenítéstekre mondom” (1Korinthus 15:34). Mivel rosszallóan tekintettek a feltámadásra, ez szellemi bódultságba vitt némelyeket, mintha részegek lettek volna. Fel kellett ébredniük, józannak kellett maradniuk. A felkent keresztényeknek ma hasonlóképpen szellemileg ébernek kell lenniük, nem szabad, hogy befolyásolják őket a világ szkeptikus nézetei. Szorosan kell ragaszkodniuk az égi feltámadásba vetett reménységükhöz. De még mindig maradtak kérdések az akkor élt korinthusiak számára és most a mi számunkra is, például: Milyen formában támad fel a 144 000 az égbe? S mi lesz azzal a több millió emberrel, akik még mindig a sírban vannak, és akiknek nem égi a reménységük? Mit jelent majd a feltámadás az ilyenek számára? Következő cikkünk Pálnak a feltámadásról szóló, hátramaradt fejtegetését fogja megvizsgálni.

[Lábjegyzet]

Emlékszel rá?

◻ Hogyan hozta világosságra Jézus a feltámadást?

◻ Többek között kik voltak Krisztus feltámadásának a tanúi?

◻ Miért érte támadás a feltámadás tantételét, és hogyan reagált Pál?

◻ Miért volt létfontosságú a feltámadásba vetett hit a felkent keresztények számára?

[Kép a 15. oldalon]

Jairus lánya bizonyíték lett arra, hogy lehetséges a feltámadás

[Kép a 16–17. oldalon]

A feltámadás reménysége nélkül a hűséges keresztények vértanúsága értelmetlen volna