’Isten fejezi majd be kiképzéseteket’

EGY atlétának, aki nagy versenyre készül, keményen kell edzenie. Arra a nagy napra szeretne a legjobb formába lendülni, hogy teljesítményének a legjavát nyújtsa. A keresztényeknek is keményen kell edzeniük, de egészen más célból. Pál apostol ezt mondta: „Gyakorold magadat az isteni önátadásban, mert ez a cél” (1Timótheus 4:7).

A kereszténynek természetesen szellemi értelemben kell formába lendülnie. Ahogyan az atléta edzi a testét, a keresztény is edzi szellemi erejét és kitartását. Hogyan? Úgy, hogy tanulmányozza Isten Szavát, a Bibliát, imádkozik és rendszeresen összejön keresztény hittestvéreivel és nyilvánosan is megvallja a hitét.

Az atlétának rendszerint van egy edzője. A keresztényeknek is van edzőjük. Ki ez az edző? Maga Jehova Isten. Péter apostol kimutatta, hogy Jehova gondoskodik a keresztények számára kiképzési programról. Ezt írta: „A minden ki nem érdemelt kedvesség Istene, . . . ő maga fejezi be majd kiképzéseteket, ő tesz szilárddá, ő tesz erőssé titeket” (1Péter 5:10). Milyen kiképzésben részesít minket Jehova? Többfélében is, de mindegyik fontos, ha mint keresztények szeretnénk jó formában maradni.

Közvetlen fegyelmezés

Péter maga is Jehovától kapott kiképzést. Az ő tapasztalatából mi is sokat tanulhatunk. Péter számára időnként ez kínos lehetett. Képzeljük el, hogyan érezhette magát, amikor megpróbálta Jézust eltéríteni attól az úttól, amit Isten kijelölt számára, és amikor Jézus ezt mondta neki: „Távozz tőlem, Sátán! Botláskő vagy nekem, mert nem Isten szerint, hanem emberek szerint gondolkodol” (Máté 16:23). Vagy képzeld helyzetébe magadat, amikor évekkel később az emberektől való félelem miatt oktalanul járt el. Ez alkalommal Jehova Pál apostolt használta fel, hogy fegyelmezésben részesítse. „Amikor azonban Kéfás [Péter] Antióchiába érkezett, szemtől szembe ellenálltam neki, mert elítélendően cselekedett” (Galata 2:11–14).

Jehova mindkét alkalommal képezte Pétert. Péter tapasztalatból megtanulta, hogy „pillanatnyilag egyetlen fegyelmezés sem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, utóbb mégis békességes gyümölcsöt, vagyis igazságosságot hoz azoknak, akik általa gyakoroltatnak” (Zsidók 12:11). Péternek az jelentett nagy segítséget, hogy helyes belátásra tudott jutni e dolgokban, hogy a szigorú, dorgáló szavakat úgy fogadta, mint Jehovától jövő fegyelmezést. Ily módon kiiskolázta magát az alapvető keresztényi tulajdonságokban: a szelídségben és az alázatosságban. (Példabeszédek 3:34; 15:33.)

Bizonyos helyzetekben való helytállás

Jehova oly módon is iskoláz bennünket, hogy megenged olyan helyzeteket, amikkel nem könnyű megbirkózni — olykor még a keresztényi gyülekezeten belül is. Mi mint keresztények akkor növekedünk, ha Jehova útmutatását kérjük, alkalmazzuk életünkben a megtanult bibliai alapelveket, és belátjuk, hogy ezeknek az alapelveknek az alkalmazása mindig a legjobb hasznunkat szolgálja.

Péternek személyes konfliktusai is támadtak apostoltársai között. Ha elolvassuk az erről szóló beszámolót, érdekes megfigyelni, hogy Jézus ezeket a konfliktusokat — amelyek mindig a tökéletlenségből és tapasztalatlanságból eredtek —, arra használta fel, hogy kifejlessze követőiben a legalapvetőbb keresztényi tulajdonságokat: a szeretetet, az alázatosságot, és a megbocsátó készséget. (Máté 18:15–17, 21, 22; Lukács 22:24–27.)

Pál is beszámolt személyi összetűzésekről. (Cselekedetek 15:36–40; Filippi 4:2.) Ezek a nehézségek szerinte alkalmat adnak a keresztényeknek arra, hogy kiiskolázzák magukat: „Továbbra is szenvedjétek el egymást és bocsássatok meg egymásnak készségesen, ha valakinek oka lenne a panaszra a másik ellen. Miként Jehova is készségesen megbocsátott nektek, ti is úgy tegyétek. De mindezeken felül, öltsétek fel a szeretetet, mert ez az egység tökéletes köteléke” (Kolossé 3:13, 14).

Az első században ennél súlyosabb veszély is leselkedett a keresztényekre. Péter erre is figyelmeztetett: „Köztetek is lesznek hamis tanítók. Éppen ők fognak feltűnés nélkül ártalmas szektákat bevezetni és még a tulajdonost is megtagadják, aki megvásárolta őket, miáltal gyors pusztulást vonnak magukra. Sőt, sokan fogják követni gátlástalan viselkedésük cselekedeteit, s ezek miatt beszélnek majd gyalázkodóan az igazság útjáról” (2Péter 2:1, 2). A meg nem térő „hamis tanítók” részéről ez a magatartás pusztuláshoz vezetett és vezet. (2Péter 2:3.) De mi a helyzet azokkal, akik hűségesek maradtak?

Az átélt tapasztalat kiiskolázta őket arra, hogy „serkentsék tiszta gondolkodóképességüket” (2Péter 3:1). A hamis tanítások beszivárgásával szembeni éberség azt kívánta a keresztényektől, hogy megvizsgálják, mit és miért hisznek. Azzal, hogy látták a „hamis tanítók” tetteinek káros hatását, csak megerősítette bennük a bizalmat, hogy higgyenek a krisztusi igazságban. (2Péter 3:3–7.)

Az egyik gyülekezetben volt egy bizonyos Diotrefész, egy becsvágyó férfi, aki az idős Jánossal szembeszegült és semmibe vette apostoli tekintélyét, és aki nemcsak, hogy nem fogadta el János küldötteit, hanem odáig ment, hogy megpróbálta kiközösíteni őket Ez bizonyára kellemetlen lehetett minden őszinte keresztény számára, aki ahhoz a gyülekezethez tartozott, amelyhez Diotrefész. De alkalmul szolgált arra, hogy kimutassák, nem hajlandók utánozni „azt, ami rossz” és arra is, hogy előre haladjanak a kiképzésben, Jehova és az apostolok tekintélye iránti lojalitás tekintetében. (3János 9–12.)

A nem-keresztényekkel való bánásmód tekintetében

Jézus szavai szerint követői nem alkotják részét a világnak. (János 17:16.) A keresztény elsődlegesen Jehova és Királysága iránt érez lojalitást. Ezenkívül arra törekszik, hogy Isten erkölcsi zsinórmértékeihez tartsa magát. Érthetően érdeklődési köre teljesen különbözik a világi emberekétől. Mégis a kereszténynek itt kell élnie e világban, és ez elkerülhetetlenül feszültségekhez vezet.

Péter hosszú szolgálata alatt bizonyára sok olyan helyzetet látott, amikor a keresztényeknek nehéz döntést kellett hozniuk, és egyensúlyt kellett teremteniük a világ követelései és a lelkiismeretük parancsszava között. Péter első levelében szép, gyakorlatias tanácsot adott arra, hogyan lehet ezt megcselekedni úgy, hogy a keresztény „megőrízze jó lelkiismeretét” (1Péter 2:13–20; 3:1–6, 16).

Mi mint keresztények, természetesen előre tekintünk arra az időre, amikor többé nem kell a dolgok e rendszere követéseit figyelembe venni. De addig is kiiskolázzuk magunkat a kitartásban, és arra is alkalmunk adódik, hogy bizonyítsuk lojalitásunkat a kisértésekkel és az istentelen befolyásokkal szemben. És miközben tapasztalatot szerzünk arról, hogyan alkalmazhatjuk a Biblia alapelveit különböző körülményekre, és hogyan tehetjük bátran azt, amit Jehova elvár tőlünk, kiiskolázzuk magunkat a gyakorlati bölcsességben és a bátorságban. Gonduljunk arra, mennyivel alaposabb kiképzésben részesülünk azáltal, hogy e rendszerben élünk, ahol oly sok nehézséget kell sikeresen megoldani!

Üldözés alatt

Amikor Péter az Istentől jövő kiképzésünkről beszélt, főleg az üldözésre gondolt. Kimutatta, hogy a keresztényeknek számítaniuk kell az üldözésre: „Őrizzétek meg józanságotokat, legyetek éberek! Ellenségetek, az Ördög, mint ordító oroszlán jár körül, keresve, hogy elnyeljen valakit” (1Péter 5:8; lásd még: 2Timótheus 3:12).

Péter azért érezhette magát alkalmasnak arra, hogy erről beszéljen, mivel maga is átélt üldözéseket. A krisztusi gyülekezet első napjaiban őt is, és apostoltársait is megkorbácsolták, és megtiltották nekik, hogy prédikáljanak. Mi volt a válaszuk? „Ők pedig örömmel távoztak a szanhedrin elől, mert méltóknak bizonyultak arra, hogy gyalázatot szenvedjenek az ő nevéért” (Cselekedetek 5:41).

Péter saját tapasztalata alapján is, de isteni ihletés alatt is, joggal írhatta a következőket: „Ellenkezőleg, továbbra is örüljetek, mivelhogy részesei vagytok a Krisztus szenvedéseinek, hogy a dicsőségének megnyilvánulásakor is örülhessetek és túláradó örömötök lehessen. Boldogok vagytok, ha a Krisztus nevéért gyaláznak titeket, mert a dicsőségnek [szelleme], sőt az Isten szelleme nyugszik rajtatok” (1Péter 4:13, 14).

Igen, a közvetlen üldözés is szolgálhatja kiképzésünket. Üldözés alatt a keresztény megtanulja, hogy még jobban támaszkodjék Isten szellemére. Hite „kipróbálttá” lesz. (1Péter 1:7.) A Jehova erejére támaszkodó bátorság tekintetében is kiiskolázást kap. (2Timótheus 1:7.) Kifejleszti magában a türelmes kitartást, és miként Jézus, ő is megtanulja ’az engedelmességet az elszenvedett dolgokból’ (Zsidók 5:8; 1Péter 2:23, 24).

Jehova befejezi kiképzésünket

Természetesen a nehéz gondok, így az elszenvedett üldözések, nem Istentől jönnek. Jakab ezt tanácsolja: „Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: az Isten kísért engem, mert az Isten a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal” (Jakab 1:13, Ö.f.). Nehézségeink többféle okból is támadhatnak: pl. ha tévedünk vagy rosszat teszünk szabad akaratunkból. Mivel ilyen dolgok is megeshetnek velünk, ezeket Jehova arra használja fel, hogy szolgáit jól kiképezze az alapvető keresztényi tulajdonságokban.

Jób, Jeremiás, Péter, Pál és Isten más szolgái a bibliai időkben, ily módon kaptak kiképzést. Mi is, amikor nehéz helyzetekkel nézünk szembe, gondoljunk arra, hogy ezek Jehova kezében kiképzésünk eszközei. Ha Jehovától nyert erőnk birtokában szembenézünk ezekkel, mi is kiiskolázást kapunk az engedelmesség, a bölcsesség, az alázatosság, a bátorság, a szeretet, a türelem és sok egyéb tulajdonság tekintetében. (Vö. Jakab 1:2–4.)

Ezenkívül szolgáljon buzdításunkra az a tudat, hogy egyszer eljön az a nap, amikor kiképzésünk véget ér. Péter ezekkel a szavakkal vigasztalta keresztény társait: „De miután szenvedtek egy kis ideig, a minden ki nem érdemelt kedvesség Istene, aki Krisztussal egységben elhívott titeket örökké tartó dicsőségre, ő maga fejezi be majd kiképzéseteket, ő tesz szilárddá, ő tesz erőssé titeket” (1Péter 5:10). Ezek a szavak érvényesek a „nagy sokaságra” is, amely előre tekint boldogan a paradicsomi földön való örök életre.

Már ez a gondolat önmagában is kell hogy segítsen, hogy türelmesen alávessük magunkat a kiképzésünket szolgáló tapasztalatoknak, és kialakítson bennünk egy meg nem alkuvó, szilárd magatartást. Ez esetben tapasztalni fogjuk Pál buzdító szavainak igaz voltát: „A jó cselekvésben pedig ne fáradjunk meg, mert a kellő időben aratunk, ha el nem lankadunk” (Galata 6:9).