Mit kell tennünk, hogy megmentésben részesüljünk?

MIÉRT van szükségünk arra, hogy megmentésben részesüljünk? Mert mindannyian szenvedünk tökéletlenségünk szörnyű következményeitől: bűntől, fájdalomtól, betegségtől, bánattól és végül a haláltól. Pál apostol megmagyarázza, hogy mindez ősatyánk, Ádám Isten törvénye elleni lázadása miatt következett ránk. Ezt írta: „Egy ember [Ádám] által jött be a világba a bűn és a bűn által a halál, és ilyenformán a halál minden emberre átterjedt, mert mindannyian vétkeztek” (Róma 5:12). Miért hozott Ádám bűne mindannyiunkra halált? Mert valójában ez volt a dolgok természetes kimenetele.

Amikor Ádám vétkezett, az isteni törvénnyel összhangban halálra ítéltetett. Ez igazságos és szükségszerű volt. Igazságos, mert az élet nem jog, hanem az Isten adománya. Ádám szándékos vétkezése által eljátszotta életjogát (Róma 6:23). Ezért volt szükségszerű Ádám halálra ítélése, mivel Isten nem engedhette meg, hogy a tökéletlenség fennmaradjon örökké, és végtelen időn át beszennyezze a világmindenséget. Amikor tehát Ádám vétkezett, mindjárt elkezdődött a haldoklása, és többé nem rendelkezett tökéletes, bűn nélküli élettel, tehát nem tudott ilyen életet átszármaztatni örökségképpen gyermekeire. Ő csak tökéletlenséggel és bűnnel terhelt életet tudott átörökíteni utódaira (Róma 8:18–21).

Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a jelenlegi rövid életünk is csak Isten ki nem érdemelt kedvessége folytán lehetséges (Jób 14:1). Isten nem volt köteles megengedni Ádámnak és Évának, hogy gyermekeket hozzanak világra, mielőtt meghalnának. Azzal, hogy mindezt megengedte, azt kívánta bebizonyítani, hogy egyes tökéletlen emberek támogatni fogják Isten szuverenitását feddhetetlenségük megőrzésével. Isten azért is engedte, mert tudta, hogy Ő vissza fogja vásárolni, vagy meg fogja váltani az őslázadók, Ádám és Éva leszármazottait. Miképpen?

A megmentésről való gondoskodás

Jehova Isten nem tehette félre igazságos ítéletét. Önkényesen nem feledkezhetett el Ádám eredeti bűnéről és mindarról a bűnről, amit azóta az emberiség hozzáadott. Ha Isten kénytelen lenne mellőzni saját igazságos törvényeit, akkor ez aláásná bizalmunkat és tiszteletünket az ő egész igazságszolgáltatási rendszere iránt. Képzeljük el, mekkora felháborodást váltana ki az, ha egy emberi bíró saját felelősségére úgy döntene, hogy egy bűnöző ne kapjon büntetést, és elkerülje a cselekményért járó ítéletet. Persze, egy könyörületes bíró lehetővé teheti azt is, hogy a vétkesre kiszabott büntetést valaki más megfizethesse. Pontosan ezt tette Isten is érettünk.

Jehova úgy intézkedett, hogy saját Fia, Jézus Krisztus tökéletes emberi életét adja Ádám eljátszott tökéletes életéért. Jézus önként vállalta a büntetést a mi vétkeinkért – a halált (Ésaiás 53:4, 5; János 10:17, 18). A Biblia ezt mondja: „Az Emberfia azért jött, hogy. . . lelkét adja váltságul cserébe sokakért” (Máté 20:28; 1Timótheus 2:6). Senki más nem tehette volna meg ezt. Jézus egyedülálló a tekintetben, hogy bűn nélkül született, és megmaradt tökéletes, bűntelen embernek mindhalálig (Zsidók 7:26; 1Péter 2:22).

Azt se felejtsük el, hogy Isten, a Legfőbb Bíró, nem köteles mindenkit feloldani a büntetés alól. Jézus feláldozott tökéletes emberi életét a bűneinkért járó adósság kiegyenlítésének tekinti. De Jehova Isten nem alkalmazza ezt azokra, akik bűnbánat nélküliek, az értékelés hiányát mutatják fel, és szándékosan vétkeznek. A Biblia az általános közkegyelem vagy a mindenkire kiterjedő megmentés helyett feltételeket állapít meg, amelyeknek eleget kell tennünk, ha azt szeretnénk, hogy megmeneküljünk az öröklött bűn hatásai alól.

A megmentés előfeltételei

Mi tehát a megmentés előfeltétele? A legfőbb követelmény, ahogy azt Pál apostol a filippibeli fegyőrnek kijelentette: „Higgyél az Úr Jézusban és megmentésben részesülsz” (Cselekedetek 16:31). Jézus kiontott vérének hálás szívvel való elfogadása elengedhetetlen, ha megmentésben szeretnénk részesülni. És mit jelent számunkra ez a megmentés? Jézus utalt erre, amikor ezt válaszolta: „És én örök életet adok nekik, és soha semmiképpen nem pusztulnak el” (János 10:28). A legtöbb ember számára a megmentés a paradicsomi tökéletességre helyreállított földön való örök élet lesz (Zsoltárok 37:10, 11; Jelenések 21:3, 4). A „kicsiny nyáj” számára viszont Jézussal az égi Királyságában való együtturalkodást jelenti (Lukács 12:32; Jelenések 5:9, 10; 20:4).

Egyesek szerint minden dolog lényege a Jézusba vetett hit. „Csupán egy teendője van mindenkinek, hogy az égbe jusson” – mondja egy vallásos röpirat. „Elfogadni Jézus Krisztust személyes Megváltójának, alárendelni magát neki mint Urának és Mesterének, és ilyen minőségben nyíltan megvallani őt a világ előtt.” Sokan tehát úgy vélik, elegendő, ha valaki hirtelen érzelmileg átéli a megtérést, és ez már garancia az örök életre. De ha valaki a megmentésnek csak az egyik fontos előfeltételére összpontosítana, és minden más feltételt figyelmen kívül hagyna, ez olyan lenne, mintha valaki csak a szerződés egyik fontos cikkelyét olvasná el, a többit pedig mellőzné.

Ez a helyzet még nyilvánvalóbbá válik, ha meghallgatunk egy-két nyilatkozatot olyanoktól, akik valamikor azt gondolták, hogy a Jézusba vetett hit megvallása elegendő számukra a megmentéshez. Bernice ezt mondja: „A Brethren Church-ben [A Testvérek közösségei] nőttem fel, de elgondolkodtam azon, hogy ha az örök élet kizárólag Jézustól függ, miért mondja Jézus a következőket: ’Az jelent örökké tartó életet, hogy megismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent, és akit te elküldtél, a Jézus Krisztust’” (János 17:3).

Kilenc éven át Norman abban a meggyőződésben élt, hogy meg van mentve. De aztán megértette, hogy önmagában az az érzelemből fakadó megvallás, hogy Jézus Krisztus az ő Megváltója, nem elégséges. „A Bibliából megtudtam, hogy nem elegendő csupán elismerni Isten előtt, hogy bűnösek vagyunk és megváltásra szorulunk” – mondja. „Megtéréshez illő cselekedetekre is szükségünk van” (Máté 3:8; Cselekedetek 3:19).

Igen, a Jézusba vetett hit fontos a megmentésünkhöz, de ennél többre van szükség. Jézus beszélt olyanokról, akik vallják, hogy hisznek benne, sőt még „nagy dolgokat” is cselekedtek az ő nevében. De Jézus nem ismerte el őket. Miért? Mert „a törvénytelenséget cselekedték”, és nem az ő Atyja akaratát (Máté 7:15–23). Jakab tanítvány emlékeztet bennünket arra, hogy „a Szónak cselekvői legyünk és ne csak hallgatói, megcsalván magunkat hamis érveléssel”. Ugyancsak ő írta: „Hiszed ugye, hogy csak egy Isten van? Nagyon jól teszed. Ezt még a démonok is hiszik és rettegnek. . . A hit is halott cselekedetek nélkül” (Jakab 1:22; 2:19, 26).

Egyesek azonban úgy érvelnek, hogy azok, akik igazán meg vannak váltva, valahogy mindezt megcselekszik. De csakugyan ezt mutatja a gyakorlat? Denis, aki kisfiú korában ʼfogadta el Jézustʼ, ezt mondja: „Arra jöttem rá, hogy a ʼmegváltottakʼ nem érzik kellőképpen szükségét annak, hogy megvizsgálják az Írásokat, mert úgy gondolják, hogy már mindenük megvan, ami a megmentésükhöz szükséges.” Valóban, sok olyan személynek a képmutatása és keresztényietlen viselkedése, akik magukat megváltottaknak hitték, rossz fényt vetett magára a megváltás egész gondolatára.

Mindazonáltal, sokan mereven ragaszkodnak a Szentírás mondásához: „Aki hisz a Fiúban, [annak] örök élete van” (János 3:36, Károli). Ezért úgy következtetnek, hogy ha egyszer elfogadták az Úr Jézus Krisztust személyes Megváltójuknak, soha nem eshetnek el. Jelmondatuk: „Egyszeri megmentés, mindenkori megmentés.” Valóban ezt mondja a Szentírás? A kérdés megválaszolása végett meg kell vizsgálnunk mindazt, amit a Biblia mond ezzel kapcsolatban. Nyilvánvalóan nem szeretnénk önmagunkat sem ʼmegcsalni hamis érvelésselʼ, abba a hibába esve, hogy Isten Szavának csak bizonyos kiragadott részeit olvasnánk el.

„Egyszeri megmentés, mindenkori megmentés?”

Jegyezzük meg Júdás tanítvány ihletett figyelmeztetését. Ezt írta: „Szeretteim, bár minden erőfeszítést megtettem, hogy közös megmentésünkről írjak nektek, szükségesnek tartottam írni nektek, hogy intselek titeket, folytassatok kemény harcot a hitért, amelyet a szentek egyszer s mindenkorra megkaptak” (Júdás 3). Miért írta ezt Júdás? Mivel tudta, hogy egyes keresztények igenis elveszíthetik ʼa közös megmentésüketʼ. A továbbiakban ezt mondta: „Emlékeztetni kívánlak titeket. . ., hogy Jehova bár megmentett egy népet [az izraelitákat] Egyiptom földjéről, utóbb elpusztította azokat, akik nem tanúsítottak hitet” (Júdás 5).

Júdás figyelmeztetése értelmetlen lenne, ha a keresztényeknek nem kellene ugyanolyan veszéllyel szembenézniük, mint az izraelitáknak. Júdás nem vonta kétségbe Jézus váltságáldozatának az értékét. Ez a váltságáldozat mentett meg bennünket az ádámi bűntől, és Jézus megvédelmezi azokat, akik hitet gyakorolnak benne. Senki sem ragadhatja ki őket az ő kezéből. De mi elveszíthetjük ezt a védelmet. Hogyan? Úgy, hogy ha mi is azt tesszük, amit az Egyiptomból kimenekült sok izraelita tett. Mi is választhatjuk azt, hogy szándékosan szembeszegülünk Istennel (5Mózes 30:19, 20).

Képzeljük el, hogy sikerül kimenteni valakit egy égő házból. Gondolj arra, mekkora megkönnyebbülést éreznél, ha téged szabadítanának ki sértetlenül onnan, és a megmentőd ezt mondaná neked: „Most már biztonságban vagy.” Igen, a biztos halálból mentettek ki téged. De mi történne, ha most elhatároznád, hogy visszamégy az égő házba valami oktalan dolog miatt? Életed újra veszélyben forogna.

A keresztények a megmentés állapotában vannak. Megvan a kilátásuk arra, hogy örökké élhetnek, ha Isten előtt elismert állapotban vannak. Mint csoportnak, biztos a megmentésünk az ádámi bűn és annak következményei alól. De egyénileg csak abban az esetben leszünk megmentve az örök életre, ha továbbra is ragaszkodunk Isten minden követelményéhez. Jézus kihangsúlyozta ezt, amikor magát a szőlőtőhöz, tanítványait pedig a szőlővesszőhöz hasonlította. Ezt mondta: „Minden szőlővesszőt, amely gyümölcsöt nem terem bennem, lemetsz rólam [Isten]. . . Ha valaki nem marad egységben velem, azt kivetik, mint a lemetszett szőlővesszőt és elszárad. Összegyűjtik valamennyit, tűzre vetik és elégetik” (János 15:2, 6; Zsidók 6:4–6). Aki elveszíti a Jézusba vetett hitét, az az örök életét is elveszíti.

„Aki mindvégig kitart, az részesül megmentésben”

Igen, sok mindentől függ a megmentésünk. Pontos ismeretet kell szereznünk Isten szándékairól és a megmentés útjáról. Továbbá, hinnünk kell a megmentésünk Főközvetítőjében, Jézus Krisztusban, és Isten akaratát kell cselekednünk életünk hátralévő részében (János 3:16; Titus 2:14). Aki ezen az úton jár, annak a megmentése biztos lesz. De ez megkívánja, hogy a jelen életünk, illetve a dolgok eme rendszere végéig tartsunk ki az igazság mellett. Csak „aki mindvégig kitart, az részesül megmentésben” (Máté 24:13).

A filippibeli fegyőr és háza népének más tagjai is kedvezően reagáltak a Pál és Silás által hirdetett megmentési üzenetre. „Egytől egyig, ő és a vele lévők mind azonnal alámerítkeztek” (Cselekedetek 16:33). Mi is cselekedhetünk hasonló módon. Ezáltal szoros és áldott kapcsolatba léphetünk Jehova Istennel és Fiával, Jézus Krisztussal, és teljes bizalommal tekinthetünk az isteni gondoskodásra, a megmentésre. A filippibeli fegyőr „igen örvendezett egész háza népével együtt, hogy hitt az Istenben” (Cselekedetek 16:34). Az ilyen út követése bennünket is ʼnagy örömmelʼ tölt el.