„KÖZEL 40 éves vagyok – mondja Eilene.a – És bár több mint 30 éves a problémám, még ma is kísért. Harag tölt el, bűntudatot érzek, és zavart okoz a házasságomban! Az emberek megpróbálják ugyan megérteni, de igazában nem tudják.” Mi Eilene problémája? Nos, ő a gyermekek ellen elkövetett nemi erőszak egyik áldozata, és esetében annak hatásai hosszú távúaknak bizonyultak.

Eilene esete bizonyára nem egyedi. A felmérésekből kitűnik, hogy nők – és férfiak – ijesztő számban szenvedtek el ilyen durva visszaélést.b A gyermekkori megbecstelenítés távolról sem valamiféle ritka, a társadalmi normáktól eltérő viselkedési forma; sajnos, széles körben előfordul, s olyan csapás, amely minden társadalmi, gazdasági, vallási és faji réteget érint.

Szerencsére a férfiak és nők zöme soha nem gondol arra, hogy így bánjon egy gyermekkel. Van azonban egy veszélyes kisebbség, amelynek beteges hajlama van erre. A szokványos esetekkel ellentétben némely gyermekgyalázó olyan gyilkos szándékkal ténfergő őrült, aki játszóterek körül leselkedik. A többség viszont olyan személyekből áll, akik külsőre éppen olyan megnyerők, mint az átlag. Perverz vágyaikat oly módon elégítik ki, hogy naiv, mit sem sejtő védtelen gyermekeket vesznek célba – sokszor a saját lányukat.c Mások jelenlétében ezek a férfiak barátságosan, gyengéden bánnak a gyermekekkel. De ha egyedül maradnak velük, akkor fenyegetéssel, erőszakkal és megalázva szégyenteljes erőszakos nemi közösülésre kényszerítik őket.

Kétségtelenül nehéz megértenünk, hogyan fordulhatnak elő ilyen borzalmak oly sok, látszatra tiszteletre méltó otthonban. Pedig még a bibliai időkben is előfordult, hogy gyermekeket használtak fel „az érzéki szenvedély pillanatnyi kielégítésére” (The International Critical Commentary; vö. Jóel 3:3). A Biblia ezt a kijelentést tette: „Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehezen elviselhető válságos idők lesznek. Mert lesznek az emberek magukat szeretők . . . természetes vonzalom nélküliek . . . önuralom nélküliek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői.” Nem meglepő tehát, hogy ma elég gyakori a gyermekrontás (2Timótheus 3:1, 3, 13).

A gyermekkori molesztálás talán nem hagy külsérelmi nyomokat. És az is lehet, hogy azok közül, akiket gyermekként meggyaláztak, felnőttkorban nem mindenkin látszanak a depresszió jelei. De ahogy egy ősi példabeszéd megjegyzi: „Még nevetés közben is fájhat a szív” (Példabeszédek 14:13). Igen, sok szenvedő alany mély érzelmi sebeket – belülről mardosó, rejtett sebeket hordoz magában. Miért okoz némelyekben ekkora rombolást a gyermekkori zaklatás? Miért nem tudja egyedül az eltelt idő begyógyítani ezeket a sebeket? E gyötrelmes probléma nagysága megköveteli, hogy figyelmet szenteljünk erre a jelenségre. Igaz, az itt következő leírások közül némelyik nem lesz a legkellemesebb olvasmány – főleg ha te is a gyermekkori megrontás egyik áldozata vagy. De légy nyugodt, van reményed a felépülésre.

„A GYERMEKKORI szexuális megrontás . . . nyomasztó, romboló és megalázó támadás a gyermek elméje, lelke és teste ellen . . . A megrontás hatalmába keríti az illető lényének minden porcikáját” – mondja Beverly Engel a The Right to Innocence című könyvében.

Nem minden gyermek reagál egyformán az ellene irányuló nemi visszaélésre.a Minden gyermeknek más és más az egyénisége, más a problémamegoldó képessége és más az érzelmi tartaléka, ahonnan szükség esetén erőt meríthet. Sok függ attól is, milyen a gyermek viszonya a megrontóhoz, a megrontás súlyosságától, időtartamától, a gyermek korától és egyéb más tényezőktől. Ezenkívül, ha a megrontásra fény derül és a gyermek szerető támogatást kap a felnőttektől, a sérelem mértéke gyakran csökkenthető. Sok áldozat azonban mély érzelmi sebtől szenved.

A Biblia bepillantást enged abba, miért fordul elő ilyesmi. A Prédikátor 7:7 megjegyzi: „Az elnyomás oktalanná teheti a bölcset.” Ha ez igaz egy felnőtt esetében, képzeljük el, milyen hatással van a durva zsarnokság egy kisgyemekre – különösen akkor, ha a megrontó a gyermek bizalmát élvező szülő. Végtére is sem szabad elfelejteni, hogy az élet első néhány éve meghatározó a gyermek érzelmi és szellemi fejlődésében (2Timótheus 3:15). Ebben a zsenge korban kezdi a gyermek kialakítani az erkölcsi határokat és ekkor fejlődik ki az önérzete. A szülei iránti kötődéséből a gyermek azt is megtanulja, mi a szeretet és a bizalom lényege (Zsoltárok 22:9 [22:10, Károli]).

„A megrontott gyermekeknél – fejtegeti Dr. J. Patrick Gannon – a bizalom felépítésének ezen folyamata vakvágányra siklik.” A megrontó eljátssza a gyermek bizalmát, megfosztja őt a biztonságnak, a magánéletnek és az önbecsülésnek még a látszatától is, ehelyett puszta eszközként használja fel saját vágyai kielégítésére.b Bár a kisgyermekek nem tudják felfogni a rájuk kényszerített erkölcstelen cselekedetek súlyát, szinte kivétel nélkül felháborítónak, ijesztőnek és megalázónak tekintik ezeket.

A gyermekek megrontása joggal nevezhető a „legdurvább árulásnak”. Ez eszünkbe juttatja Jézus kérdését: „Ki az közületek, aki, ha fia kenyeret kér – követ ad neki?” (Máté 7:9). A megrontást elkövető azonban nem szeretetet és gyengédséget ad a gyermeknek, hanem a létező legkegyetlenebb „követ” – a nemi erőszakot.

A Példabeszédek 22:6 ezt mondja: „Neveld fel a fiút a számára megfelelő út szerint, még amikor megöregszik, akkor sem tér el attól.” Nyilvánvaló, hogy a szülői befolyás egy egész életre kihathat. Mi a helyzet akkor, ha egy gyermek a neveltetésénél fogva abban a hiszemben él, hogy ő semmit sem tehet a szexuális erőszak ellen? Vagy ha arra okítják, hogy a „szeretetért” cserébe perverz dolgokat kell tennie? Vagy arra nevelik, hogy tekintse értéktelennek és hitványnak magát? Vajon ez nem alakíthat ki egy életre szólóan romboló magatartásformát? Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a gyermekkorban elszenvedett szexuális megrontás igazolja a későbbi nem helyénvaló felnőttkori viselkedést, de némiképp magyarázatul szolgál arra, miért hajlamosak ezek az áldozatok maguk is bizonyos tekintetben így cselekedni vagy érezni.

A megrontás áldozatait többféle tünet jellemzi, többek között a búskomorság. Egyesekben állandóan kavarog és időnként igen erőteljesen feltör a bűntudat, a szégyen és a harag érzése. Más áldozatoknál esetleg érzelmi leépülés mutatkozik, az érzelem hiánya és az érzelem kimutatásának képtelensége. A csekély önbecsülés és a tehetetlenség érzése szintén sokakat kínoz. Sally, akit nagybátyja molesztált, így emlékezik vissza: „Valahányszor molesztálni kezdett, tehetetlenséget és dermedtséget éreztem, összezavarodtam. Miért is történik mindez?” Cynthia Tower pszichológusnő erről számol be: „A tanulmányokból az tűnik ki, hogy azok a személyek, akiket gyermekként megrontottak, gyakran egy életen át áldozatnak érzik magukat.” Talán férjhez mennek egy gyalázkodó férfihoz, és árasztják magukból a sebezhetőséget vagy azt az érzést, hogy fenyegetett helyzetben képtelenek önmaguk megvédésére.

Normális körülmények között a gyermekek körülbelül 12 éves korukban készülnek fel a pubertás idején ébredező érzelmekre. De ha fajtalanságra kényszerítenek egy fiatal gyermeket, felülkerekedhetnek benne a felébresztett vágyak. Ahogyan az egyik tanulmány kimutatta, ez később akadálya lehet annak, hogy örömet tudjon találni a meghitt házaséletben. Egy Linda nevű áldozat így vall: „A házasság nemi oldala jelenti életem legnehezebb részét. Az a szörnyű érzés támad bennem, hogy apám van itt, és ettől pánikba esem.” Más áldozatok talán épp ellenkezőleg reagálnak, és kényszerítő erővel ható erkölcstelen vágyak alakulnak ki bennük. „Kusza életet éltem, és ennek eredményeként vadidegenekkel létesítettem nemi kapcsolatot” – ismeri be Jill.

A megrontás áldozatai az egészséges kapcsolatok fenntartását is nehéznek találhatják. Egyesek egyszerűen nem tudják, hogyan viszonyuljanak férfiakhoz vagy a hatalommal felruházott személyekhez. Mások azzal szabotálnak barátságokat és házasságokat, hogy ők is visszaélést elkövetővé vagy uralkodóvá válnak. Olyanok is akadnak, akik igyekeznek teljes mértékben kerülni a szorosabb kapcsolatokat.

Vannak olyan szenvedő alanyok is, akik önmaguk ellen fordítják romboló érzelmeiket. „Haragudtam a testemre, amiért reagált a nemi izgatásra” – ismeri el Reba. Tragikus módon, az étkezési rendellenességek,c a munkamánia, az alkoholizmus és a kábítószer-fogyasztás mind közismert a gyalázatot szenvedett áldozatok körében – kétségbeesetten igyekeznek palástolni érzéseiket. Egyesek még nyíltabban fejezik ki öngyűlölő magatartásukat. „Megvágtam magam, körmeimet a karomba mélyesztettem és megégettem magam – fűzi hozzá Reba. – Úgy éreztem, megérdemeltem, hogy megbecstelenítettek.”

Ne vonj le túl gyors következtést azt gondolva, hogy bárki, aki így érez vagy cselekszik, szükségképpen átesett nemi erőszakon. Egyéb fizikai és érzelmi tényezők is szerepet játszhatnak. A szakértők például azt mondják, hogy ilyen tünetek olyan felnőtteknél is megfigyelhetők, akik rosszul működő családokban nőttek fel – olyan családokban, ahol a szülők ütötték-verték, legorombították vagy megalázták a gyermekeket, figyelmen kívül hagyták fizikai szükségleteiket, vagy ahol a szülők a kábítószer vagy az alkohol rabjai voltak.

A gyermekkorban elszenvedett nemi visszaélés legalattomasabb hatása az esetleges szellemi vonatkozású sérülésben nyilvánulhat meg. A zaklatás „beszennyezi a testet és a szellemet” (2Korinthus 7:1). A gyermeken elkövetett perverz cselekedetekkel, a gyermek fizikai és erkölcsi határainak megsértésével és bizalmának eljátszásával a megrontó beszennyezi a gyermek szellemét, vagyis uralkodó lelki hajlamát. Ez később meggátolhatja az áldozat erkölcsi és szellemi fejlődését.

Pia Mellody Facing Codependence című könyve megjegyzi: „Bármely komoly nemi visszaélés . . . egyben szellemi téren elkövetett visszaélés is, mert aláássa a gyermek bizalmát egy Felsőbb Hatalom iránt.” Egy Ellen nevű keresztény asszony például ezt kérdezi: „Hogyan tudjak Jehovára mint Atyára gondolni, ha az atya fogalom egy kegyetlen, dühöngő földi apát juttat eszembe?” Egy másik áldozat, név szerint Terry, ezt mondja: „Sohasem úgy gondolok Jehovára, mint Atyára. Mint Istenre, Úrra, Szuverénre, Teremtőre, úgy igen! De mint Atyára, nem!”

Az ilyen személyek nem feltétlenül gyengék szellemi téren, vagy nem hiányzik náluk a hit. Épp ellenkezőleg, kitartóan törekszenek a bibliai alapelvek betartására, ami szellemi erejüknek a bizonyítéka! De képzeld el, mit érezhetnek akkor, amikor olyan bibliai szövegeket olvasnak, mint a Zsoltárok 103:13. verse: „Amiképp egy atya könyörületet tanúsít fiai iránt, Jehova könyörületet tanúsít az őt félők iránt.” Egyesek értelmileg talán felfogják ezt a verset. Mégis, ha nincs egészséges fogalmuk arról, mit jelent az igazi apa, akkor bizony nehezen fognak érzelmileg helyesen reagálni e versre!

Másoknak esetleg az jelent nehézséget, hogy úgy viselkedjenek Isten előtt, mint a „kisgyermekek” – sebezhetően, alázatosan, bizalommal. Talán még Isten elől is eltitkolják az érzelmeiket, amikor imádkoznak (Márk 10:15). Talán vonakodnak magukra alkalmazni Dávidnak a Zsoltárok 62:7, 8. [62:8, 9. Károli] versében található szavait: „Istenben van az én megmentésem és az én dicsőségem. Erős kősziklám és menedékem Istenben. Mindenkor bízzatok benne, ó emberek. Öntsétek ki előtte szíveteket. Isten a menedékünk.” A bűntudat és az érdemtelenség érzése még a hitüket is alááshatja. Az egyik áldozat ezt mondta: „Nagyon is hiszek Jehova Királyságában. De nem érzem elég jónak magam ahhoz, hogy bejussak.”

Természetesen nem minden áldozat reagál ugyanígy. Egyesek úgy közeledtek Jehovához, mint szerető Atyához, és nem éreztek semmi akadályozó tényezőt vele kapcsolatban. Bárhogy álljon is a dolog, ha gyermekkorban elszenvedett nemi visszaélés áldozata vagy, nagyon értékesnek találhatod annak meglátását, hogyan érintette ez az életedet. Egyesek talán belenyugodnak a helyzetükbe. De még ha az elszenvedett sérülés jelentősnek tűnik is a szemedben, légy bátor. A sebeid begyógyulhatnak.