Héberek
7 Mert ez a Melkisédek, Sálem királya, a legfelségesebb Isten papja+ — aki elébe ment a királyok levágásából visszatérő Ábrahámnak, és megáldotta őt,+ 2 s akinek Ábrahám tizedet mért ki mindenből+ —, fordítás szerint mindenekelőtt ’igazságosság királya’, azután meg Sálem+ királya, vagyis ’béke királya’ is. 3 Mivel nincsen apja, nincsen anyja, nincs nemzetségtáblázata, napjainak nincs kezdete,+ s életének sincsen vége, hanem az Isten Fiához+ tétetett hasonlóvá, pap marad mindenkorra.+
4 Lássátok hát, milyen nagy volt ez az ember, akinek Ábrahám, a családfő, tizedet adott a legfőbb zsákmányokból.+ 5 Igaz, a Lévi fiai+ közül valóknak, akik a papi tisztséget kapják, parancsolatuk van arra, hogy a Törvény szerint tizedet+ szedjenek a néptől,+ azaz testvéreiktől, még ha Ábrahám ágyékából származnak is ezek;+ 6 de az, aki nem rájuk vezette vissza származását,+ Ábrahámtól vett tizedet,+ és megáldotta őt, az ígéretek birtokosát.+ 7 Mármost minden vitán felül a nagyobb áldja meg a kisebbet.+ 8 Továbbá az egyik esetben halandó emberek kapnak tizedet,+ a másik esetben azonban olyasvalaki, akiről tanúság van, hogy él.+ 9 S ha szabad ezzel a kifejezéssel élnem, Ábrahám révén még Lévi is, aki tizedet kap, tizedet fizetett, 10 mert ő még ősatyja ágyékában+ volt, amikor elébe ment annak Melkisédek.+
11 Ha tehát a tökéletesség+ valóban a lévita papság által lenne+ (hiszen a népnek ezzel mint jellegzetességgel adatott a Törvény+), mi szükség volna+ még arra, hogy egy másik pap támadjon, aki Melkisédek módja szerint való,+ és akit nem Áron módja szerint valónak mondanak? 12 Mert mivel a papságot megváltoztatják,+ szükségszerűvé válik a törvény megváltoztatása is.+ 13 Mert az, akiről ezeket mondják, egy másik törzs tagja volt,+ amelyből senki nem viselt hivatalt az oltárnál.+ 14 Teljesen világos ugyanis, hogy a mi Urunk Júdából sarjadt,+ egy olyan törzsből, amelyről papokkal kapcsolatban semmit nem szólt Mózes.
15 És az még sokkal inkább világos, hogy Melkisédekhez+ való hasonlatosság szerint egy másik pap támad,+ 16 aki nem egy testre épülő parancsolat törvénye szerint lett az,+ hanem elpusztíthatatlan életnek ereje szerint,+ 17 hiszen tanúságképpen hangzik el: „Pap vagy te örökre Melkisédek módja szerint.”+
18 Az előbbi parancsolat tehát bizonyosan hatályon kívül helyeztetik gyengesége+ és hatástalansága+ miatt. 19 A Törvény ugyanis semmit nem tett tökéletessé,+ de az, hogy bevezettek rajta kívül egy jobb reménységet+, az igen, és ez által közeledünk az Istenhez.+ 20 Továbbá, amennyiben ez nem ünnepélyes eskü nélkül történt 21 — mert vannak ugyan, akik ünnepélyes eskü nélkül lettek papok, de van egy, aki Annak ünnepélyes esküjével, aki ezt mondta felőle: „Jehova megesküdött+ (és nem fogja sajnálni): »Pap vagy te örökre«”+ —, 22 annyiban lett Jézus is az, aki egy jobb szövetség+ zálogaként adatott. 23 Azonkívül sokaknak kellett pappá lenniük egymást követve,+ mert a halál gátat vetett annak, hogy azok is maradjanak,+ 24 de ő, mivel élő marad örökre,+ utódok nélkül viseli papságát. 25 Ennélfogva arra is képes, hogy teljesen megmentse azokat, akik általa járulnak az Isten elé, mert mindenkor él, hogy szót emeljen érdekükben.+
26 Mert ilyen főpap volt megfelelő számunkra:+ lojális,+ álnokság nélküli,+ beszennyezetlen,+ a bűnösöktől elkülönített,+ és aki magasabbá lett az egeknél.+ 27 Neki nem szükséges, mint azoknak a főpapoknak, naponta áldozatokat felajánlania,+ először a saját bűneiért,+ azután a népéiért+ (mert ezt egyszer s mindenkorra+ megtette, amikor felajánlotta+ önmagát); 28 a Törvény ugyanis gyengeséget hordozó+ embereket nevez ki főpappá+, a Törvény után jött ünnepélyes eskü+ szava azonban egy Fiút nevez ki, aki örökre tökéletessé tétetett.+