Az egypúpú teve — Afrika mindenre hasznos szállítóeszköze

Az Ébredejetek! csádi tudósítójától

AMIKOR először lát valaki tevét, amint hosszú lábain ballag, orrát a magasban tartja és a púpját egyik oldalról a másikra billegteti, az valóban ámulatot kelt a megfigyelőben. Egyeseknek úgy tűnik, mintha a teve a teremtésnél kimaradt „pótalkatrészekből” állna!

Mi a szerepe a furcsa púpnak, a hosszú nyaknak, a vékony lábaknak és a nagy kerek patáknak, nem beszélve a hosszú kunkori szempillákról. Bármilyen valószínűtlennek is tűnik, az egypúpú tevét nagy becsben tartották az évszázadok folyamán.

Hasznos teremtmény volt . . .

A dromedár vagy egypúpú teve már Ábrahám idejében is széles körben elterjedt volt. Maga Ábrahám is számos tevére tett szert egyiptomi tartózkodása idején (1Mózes 12:16). Sőt elképzelhető, hogy a híres utat a káldeai Urból Kánaán földjére teveháton tette meg.

Jób tevetulajdonos volt. A csordája közel 3000 tevéből állt, és ez a tény is hozzájárult ahhoz, hogy a világnak azon a részén ő volt az egyik leggazdagabb ember (Jób 1:3). Tehát a tevét Egyiptomban és más helyeken az emberek közel 4000 éve nagy becsben tartják.

Észak-Afrika további részein az i. sz. második században terjedtek el. Ez képessé tette gazdáikat arra, hogy nomád életmódot folytassanak a Szahara sivatagban, ami elképzelhetetlen lett volna teve nélkül.

Idővel ezek a nomádok utakat találtak a sivatagon keresztül és rabszolga-kereskedelmet folytattak. Rabszolgákat kerestek az afrikai Szaharától délre, és elszigetelt oázisokon munkára fogták őket, ahonnan gyalogszerrel sohasem menekülhettek el.

Hosszú tevekaravánok sót vittek a sivatagon keresztül olyan helyekre, ahol ez ritkaságszámba ment, és ezért nagy volt irántuk a kereslet. Bár a rabszolga-kereskedelemben betöltött szerepe már a múlté, a sókereskedelem pedig nagyrészt megszűnt, az egypúpú teve még távolról sem idejétmúlt.

. . . és ma is az

Tevekaravánok még mindig gyakoriak az afrikai Száhel-Szahara területén — a közlekedésnek ez a módja nem változott Ábrahám ideje óta. A nomád törzsek nagymértékben rá vannak utalva a tevéikre, még mindig ugyanolyan létfontosságúak az életmódjukhoz, mint amilyenek az elmúlt évezredek során voltak.

Mivel nomád életmódot folytatnak, elsődleges szükségletük a közlekedésük biztosítása, valamint a víz, az élelmiszerek és a háztartáshoz szükséges egyéb dolgok szállítása. Azonkívül meg is fejik a tevét, szőrét pedig gondosan megőrzik, amelyből szövetet, takarót és sátrakat készítenek. A bőre szintén felhasználható, és a húsa is ehető.

A karavánok átlagban 40 kilométert utaznak naponta. De veszélyhelyzet esetén egyes tevék képesek 160 kilométert is megtenni egy nap alatt. Ez fontos szempont, ha a vízforrások sok-sok kilométerre vannak egymástól.

A felhasználási területük nem korlátozódik csak a sivatag távol eső vidékeire. Száhel számos piacán a teve még mindig gyakori látvány, nyögését és gurgulázását még mindig gyakran hallani itt. A tevéket széles körben használják emberek és áruk szállítására a vidéki területekről a piacra, gyakran 200 kilós vagy még súlyosabb rakományt cipelnek.

A hús célú tevetartást támogatják, ugyanis célszerű alternatívaként kínálkozik a marhahús helyett, mivel a szarvasmarhatartás egyre nehezebbé válik a sivatagok terjedése miatt. Körülbelül 1300 tevét ettek meg N’Djamena-ban, Csád fővárosában 1990-ben, és számos további tevét a vidéki területeken. Több tapasztalatlan nyugati meglepődve tapasztalta, hogy az olcsó „marhahús”, amit a piacon vásárolt, tulajdonképpen tevehús.

Ugyanebben a városban nem ritkaság egy vagy több ilyen állatot látni az utcákon, nagy gabonazsákokat és a hajtóikat cipelve. A hajtó megadott címre szállít vagy esetleg vevőket keres.

Egyes falvakban az ország szárazabb területein a tevéket arra használják, hogy mély kutakból vizet húzzanak. A nagy vödröt vagy a bőrből készült vízmerítőt hosszú kötél egyik végére kötve leeresztik a kútba. A kötél másik végét a kút nyílása felett körülbelül egy méterre levő csigára helyezik és ezután a tevéhez erősítik. A teveháton ülő fiú azt parancsolja a tevének, hogy húzzon és az értékes folyadékot tartalmazó vödör feljön a kútból.

Kimaradt alkatrészek?

A teve rövid tanulmányozása rámutat arra, hogy különböző részei nyilvánvalóan azért lettek ilyen módon megtervezve, hogy képessé tegyék az állatot a forró, száraz klímához való alkalmazkodásra. Ezeket a testrészeket nem a természet puszta véletlenje alkotta, hanem határozott előnyt jelentenek a teve számára a világ ezen viszontagságos részén.

Miért oly hosszú a nyaka? A zsiráféhoz hasonló előnyt nyújt a tevének, képessé teszi arra, hogy a fákról egyen. A zsiráfhoz hasonlóan gyakran eszik tüskés akáchoz hasonló fákról, amelyek gyakoriak Száhelben. Itt az év legnagyobb részében nem esik az eső, tehát gyakran nincs sok növényzet a talajon; a fák viszont megélnek, mivel hosszú gyökereik vannak, és ezért a tevéknek táplálékul szolgálhatnak.

Miért van olyan hosszú lába és furcsa patája? Azonkívül, hogy hozzájárul a teve táplálkozásánál szerepet játszó magassági előnyhöz, egy további előnye a gyorsaság. Távolból figyelve az egypúpú teve látszólag könnyed léptekkel ballag, de azok a gyalogosok, akik megpróbálnak a teve mellett haladni, rövidesen észreveszik, hogy a teve minden egyes lépése nagy lépéshosszt ölel fel.

A nagy kerek paták puhák és látszólag szétterjednek, amint a teve leteszi a lábát, ez képessé teszi a homokon való könnyed járásra. A tehén vagy a ló kemény patája elsüllyed a homokban, viszont a teve patája a felszínen marad. A patájuk alján vastag kemény bőr van már születéstől fogva, ez akadályozza meg, hogy a patájukat megégesse a forró sivatagi homok.

A tevék viszont nehezen járnak a sárban; ezért tűnnek el Dél-Száhelből az esős évszak alatt. A hajtóik a sivatagba viszik őket, hogy el ne csússzanak és el ne törjék a lábukat, vagy nehogy más módon megsérüljenek.

És a híres púp? Egyesek azt mondják, hogy víz tárolására szolgál, de tulajdonképpen főleg zsíradékból áll élelem raktározására. A kiéhezett tevének gyakran szinte eltűnik a púpja, vagy olykor petyhüdtté válik, de néhány heti kiadós etetés után a púp ismét a régi.

Érdekes módon a kétpúpú teve, amely jobban alkalmazkodott Közép-Ázsia sivatagainak hűvösebb éghajlatához, könnyen keresztezhető az egypúpú tevével. Ez arra utal, hogy a két fajta ugyanannak a fajnak a változata (1Mózes 1:24; lásd még az Ébredjetek! 1989/7. számának 26—27. oldalát.).

És azok a hosszú, kunkori szempillák? Réges-rég, még mielőtt a divat felfedezte volna a hosszú műszempillákat, a tevék már rendelkeztek az igazival, és nem csupán a szépség miatt. Ezek megvédik a szemüket a homokviharban, és képessé teszik a tevéket, hogy haladhassanak ott, ahol más állatok szinte megvakulva megállásra kényszerülnek. A hosszú, mandulavágású orrnyílás a szemhez hasonlóan kiszűri a homokot, amikor a teve levegőt vesz és korlátozza a vízveszteséget azzal, hogy kivonja a nedvességet kilégzéskor.

Ez, valamint más tulajdonságai biztosítják a teve számára azt a híres képességét, hogy sok napon keresztül bírja a gyaloglást ivás nélkül. Minden nehézség nélkül képes elviselni a testsúlyának egyharmadát kitevő vízveszteséget. Viszont, amikor elkezd inni, készülj fel kellően! A tevékről feljegyezték, hogy képesek 135 liter vizet meginni tíz perc alatt, hogy a vízveszteségüket pótolják. Tehát Rebeka komoly feladatot vállalt, amikor felajánlotta tíz teve megitatását! (1Mózes 24:10, 19).

Bármilyen különlegesnek is tűnjön a beavatatlanok számára, a teve nem a teremtés véletlenjének műve. Nem is olyan kimaradt „alkatrészek” egybeolvasztása, amit más állatoknál nem lehetett felhasználni. Noha nem olyan ügyes, mint a ló, és nem olyan színes, mint a páva, de Észak-Afrika lakosai nagyra értékelik és Isten áldásának tekintik az egypúpú tevét, amely egy intelligens Teremtő létezését bizonyítja (Jelenések 4:11).

[Képek a 23. oldalon]

A teve hosszú nyakával, púpos hátával, párnás patájával és hosszú szempilláival jól tud alkalmazkodni a sivatagi körülményekhez