Korunk művésze, akit a legkevésbé vesznek figyelembe

„A természet Isten műalkotása” (Sir Thomas Browne, XVII. századi orvos).

LEONARDO DA VINCI, Rembrandt, van Gogh — milliók ismerik ezeket a neveket. Még ha soha nem láttad egyik eredeti festményüket sem, akkor is tudod, hogy ezek a férfiak nagy művészek voltak. Művészetük bizonyos értelemben halhatatlanná tette őket.

Megörökítettek vásznon egy rejtélyes mosolyt, egy megindító arcképet, a természetben látható szépség halvány képét, mely még mindig hatással van a megfigyelő képzelőerejére. Minket is megkap az, ami őket — annak ellenére, hogy talán évszázadok választanak el bennünket egymástól.

Lehet, hogy nem vagyunk sem művészek, sem műbírálók, mégis fel tudjuk ismerni a művészi kiválóságot. A művészhez hasonlóan — akinek a művét csodáljuk — nekünk is van szépérzékünk. Talán természetesnek vesszük, hogy érzékenyek vagyunk a színre, a formára, a mintákra és a fényre, de hát ez életünk része. Minden bizonnyal szeretjük olyan tárgyakkal vagy festményekkel díszíteni az otthonunkat, melyek kellemesek a szemnek. Bár az ízlések különböznek, az, hogy érzékenyek vagyunk a szépségre, ajándék, melyben az emberiség legnagyobb része osztozik. Ez az ajándék pedig közelebb hozhat minket a Teremtőnkhöz.

A szépség adománya

A szépérzék egyike annak a sok tulajdonságnak, mely megkülönbözteti az embert az állatoktól. A Summa Artis​—Historia General del Arte (Átfogó tanulmány a művészetről — a művészet általános története) című mű rámutat, hogy „az embert úgy lehetne meghatározni, hogy olyan állat, melynek esztétikai képessége van”. Mivel különbözünk az állatoktól, ezért mi más megvilágításban látjuk a teremtést. Vajon egy kutya értékeli a csodálatos naplementét?

Ki alkotott minket így? A Biblia kifejti, hogy „teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt” (1Mózes 1:27). Nem olyan értelemben, hogy az első szüleink úgy néztek ki, mint Isten. Inkább olyan értelemben, hogy Isten olyan tulajdonságokkal ruházta fel őket, melyekkel ő maga rendelkezett. Ezek közül az egyik az a képesség, hogy értékeljük a szépet.

Valamilyen kifürkészhetetlen folyamat során az emberi agy érzékeli a szépséget. Először is az érzékeink információt közölnek az aggyal a tárgyak hangját, szagát, színét és formáit illetően, melyek felhívják a figyelmünket. Ám a szépség sokkal többet jelent azoknál az elektrokémiai impulzusoknál, melyek mindössze tájékoztatnak minket arról, mi történik körülöttünk. Mi nem úgy látunk egy fát, egy virágot vagy egy madarat, ahogyan egy állat. Jóllehet ezek a dolgok talán nem szereznek azonnali gyakorlati hasznot számunkra, mindenesetre örömet szereznek. Az agyunk lehetővé teszi, hogy felismerjük ezek esztétikai értékét.

Ez a képesség kihatással van az érzelmeinkre, és gazdagítja az életünket. Mary, aki Spanyolországban él, tisztán emlékszik egy több évvel ezelőtti novemberi estére, amikor egy távoli tó mellett álldogált, és nézte a naplementét. „A darvak egyik csapata a másik után repült felém, egymást szólítgatva — meséli. — Több ezer madár repült sorban a bíborvörös égen, pókhálóra emlékeztető mintában. Évenkénti vonulásuk Oroszországból és Skandináviából erre a spanyol pihenőhelyre vezetett. Az élmény annyira csodálatos volt, hogy elsírtam magam.”

Miért van a szépség adománya?

Sok ember számára a szépérzék világosan rámutat egy szeretetteljes Teremtő létezésére, aki azt akarja intelligens teremtményeitől, hogy örvendjenek művészi képességének. Milyen logikus és megnyugtató, hogy egy szeretetteljes Teremtőnek tulajdonítjuk a szépérzékünket. A Biblia elmondja, hogy „Isten szeretet”, és a szeretet lényege, hogy megosztunk valamit másokkal (1János 4:8; Cselekedetek 20:35). Jehova örömét leli abban, ha alkotó művészetét megoszthatja velünk. Ha egy zenei remekművet soha nem hallanának, vagy egy remek festményt soha nem láthatnának, elveszne a szépsége. A művészet azért teremtetett, hogy megosszák azt másokkal és örvendjenek neki — közönség nélkül hiábavaló.

Igen, Jehova abból a célból teremtett szép dolgokat, hogy azokat megossza másokkal és örvendjenek azoknak. Első szüleink otthona tulajdonképpen egy Éden nevű, kiterjedt paradicsomi park volt — melynek jelentése: ’Gyönyörűség’. Isten nemcsak betöltötte a földet művészi képességével, hanem meg is adta az emberiségnek azt a képességet, hogy észrevegye és értékelje azt. És milyen temérdek sok látni való szépség létezik! Ahogy Paul Davies megjegyezte: „Néha úgy tűnik, mintha a természet »kitenne magáért«, hogy érdekes és hasznot hajtó világegyetemet hozzon létre.” Mi pontosan azért találjuk érdekesnek és hasznot hajtónak a világegyetemet, mert Jehova „kitett magáért”, hogy úgy teremtsen meg minket, hogy tanulmányozhassuk azt és örvendhessünk annak.

Nem meglepő, hogy a természet szépségének megbecsülése — és a vágy, hogy felülmúlják azt — minden kultúrában megszokott, a barlangfestő művészektől kezdve az impresszionistákig. Több ezer évvel ezelőtt Észak-Spanyolország lakosai élethű állatképeket festettek Altamira (Cantabria) barlangjaiban. Több mint egy évszázaddal ezelőtt az impresszionista festők kiléptek műtermeikből, és próbálták megörökíteni a virágmezőkön látható rikító színeket, vagy a vízen váltakozó fénymintákat. Még a kisgyerekek is élénken tudatában vannak a szép dolgoknak. Valójában a legtöbben közülük ha krétákat és papírt kapnak, szeretnek lerajzolni mindent, ami csak a szemük elé kerül, s amely megragadja a képzelőerejüket.

Manapság sok felnőtt jobban szeret fényképezni, hogy visszaemlékezzen egy szép látványra, mely benyomást tett rá. De az elménk még fényképezőgép nélkül is képes felidézni olyan szép képeket, melyeket évtizedekkel ezelőtt láttunk. Nyilván Isten alkotott meg minket azzal a képességgel, hogy örvendhetünk földi otthonunknak, melyet nagyszerűen díszített (Zsoltárok 115:16). Van azonban egy másik ok is, amiért Isten adott nekünk szépérzéket.

’Az ő lénye észrevétetik’

Ahogy elmélyítjük a természetben lévő művészi képesség iránti értékelésünket, az segíthet megismernünk Teremtőnket, akinek a keze munkája körülvesz bennünket. Egy alkalommal Jézus azt mondta a tanítványainak, hogy alaposan vegyék szemügyre a Galilea körül növő vadvirágokat. „Vegyétek eszetekbe a mező liliomait — mondta —, mi módon növekednek: nem munkálkodnak, és nem fonnak; de mondom néktek, hogy Salamon minden dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy” (Máté 6:28, 29). Egy jelentéktelen vadvirág szépsége emlékeztetőül szolgálhat arra, hogy Isten nem közömbös az emberi család szükségletei iránt.

Jézus azt is mondta, hogy egy személy a „gyümölcsei”, vagyis tettei alapján ítélhető meg (Máté 7:16–20). Ezért mi sem természetesebb, mint hogy Isten műalkotása bepillantást enged a személyiségébe. Mégis mi ’az ő lényének néhány vonása, mely a világ teremtetésétől fogva teremtményein észlelve észrevétetik’? (Róma 1:20, Kámory fordítás).

„Mily számtalanok a te műveid, Uram! — kiáltott fel a zsoltáros. — Mindazokat bölcsen alkottad meg” (Zsoltárok 104:24). Isten bölcsessége még azokban a színekben is megfigyelhető, melyekkel „megfestette” a föld növény- és állatvilágát. „A szín nagy örömére van a szellemnek és a szemnek” — mutat rá Fabris és Germani a Colore, Disegno ed estetica nell’arte grafica (Szín — tervezés és esztétika a grafikában) című könyvében. Mindenhol vannak összeillő és elütő színek, melyek örömet szereznek a szemnek, és felvidítják az embert. De talán a legszembeszökőbbek azok a színhatások, melyek színjátszás közben jönnek létre — fénylő szivárványszínek —, melyek a bölcs tervezés feltűnő bizonyítékai.

A szivárványszíneka különösen a kolibrik esetében gyakoriak. Mitől lesz a tollazatuk olyan káprázatos? Egyedülálló tollazatuk felső harmada a szivárvány különböző színeire bontja a napsugarat — valahogy úgy, mint egy prizma teszi. A kolibri köznapi elnevezései között van olyan, hogy rubin, zafír és smaragd, melyek találóan árulkodnak ezeket az ékszerekhez hasonló madarakat díszítő, tündöklő piros, kék és zöld színekről. „Mi a célja annak, hogy ezek az elragadó teremtmények ilyen felettébb bájosak?” — kérdezi Sara Godwin a Hummingbirds (Kolibrik) című könyvében. „Amennyire a tudomány meg tudja állapítani, az égadta világon semmi célja, kivéve hogy elkápráztassa megfigyelőjét” — válaszolja. Egész biztos, hogy egyetlen emberi művész sem bánt még soha ilyen palettával!

Isten erejét is érzékelni tudjuk egy dübörgő vízesésben, a változó tengerjárásban, a morajló hullámverésben, vagy egy erdő nagyon magas fáiban, melyek inognak a viharos erejű szélben. Ez a dinamikus művészi képesség éppolyan mély benyomást hagyhat az emberben, mint egy békés helyszín. John Muir, híres amerikai naturalista egyszer leírta, milyen hatással van a vihar egy csoport Douglas-fenyőre a kaliforniai Sierra Nevadában:

„Jóllehet viszonylag fiatalok voltak, 30 méter körüli magasságba nyúltak, hajlékony, bozótos tetejük vad önkívületben himbálózott és kavarodott . . . Sudár tetejük teljesen lecsüngött, és suhogott a heves felhőszakadásban, hajlongva és kavarogva oda-vissza és körbe-körbe, függőleges és vízszintes görbék leírhatatlan kombinációját rajzolva.” Ahogy a zsoltáros írta több ezer évvel ezelőtt, a ’szélvihar dicséri Jehovát’ — ízelítőt ad rendkívüli erejéből (Zsoltárok 148:7, 8).

A japánok számára már jó ideje egy madár jelképezi a szeretetet. Ez a gyönyörű mandzsu-daru, melynek bonyolult násztánca olyan bájos, mint egy balett. Ezek az előadóművész-madarak oly nagyra becsültek, hogy Japánban úgy rangsorolták őket, mint amelyek „a természet különleges jellegzetességei”. Mivel a darvak egy életre választanak maguknak párt, és 50 vagy még több évig élhetnek, a japánok őket tekintik a házastársi hűség mintaképének.

Mit mondhatunk Isten szeretetéről? Érdekes módon azt, hogy Jehova szeretettel védi lojálisait, a Biblia ahhoz hasonlítja, mint amikor egy madárszülő a szárnyaival óvja meg fiókáit a természeti erőktől. Az 5Mózes 32:11 beszél a sasról, mely ’felrebben a fészkén’, „fiai felett lebeg, kiterjeszti felettök szárnyait, felveszi őket, és tollain emeli őket”. A sasszülő azért teszi ezeket, hogy a fészek elhagyására és repülésre ösztönözze a fiókát. Bár ritkán látható, de vannak beszámolók olyan esetekről, amikor a sasok oly módon segítettek fiókáiknak, hogy a szárnyaikon hordozták őket (Zsoltárok 17:8).

Ahogy alaposabban megvizsgáljuk a természet körülöttünk lévő világát, észrevesszük, hogy bizonyos alapelvek érvényesülnek, melyek szintén feltárják Isten személyiségének némely vonását.

A változatosság az élet sója

Isten keze munkájában azonnal szemmel látható a sokféleség. A növények, madarak, emlősök és rovarok változatossága bámulatba ejtő. Mindössze egy hektárnyi trópusi erdőben 300 különböző fafajta és 41 000 rovarfajta lehet; három négyzetkilométernyi terület 1500 lepkefajtának adhat szállást; egyetlen fa pedig 150 bogárfajtának az otthona lehet! És ahogy nincs két egyforma ember, ugyanez elmondható a tölgyfákról vagy a tigrisekről. Az eredetiség, mely az emberi művészek között nagyra becsült sajátság, a természet valódi része.

Természetesen csak röviden érintettük a természet művészetének néhány oldalát. Alaposabb vizsgálata során Isten személyiségének sok más oldalát is felismerhetjük. De ahhoz, hogy így tegyünk, alkalmaznunk kell Istentől kapott művészi érzékenységünket. Hogyan tanulhatjuk meg jobban értékelni a legnagyobb Művész művészetét?

[Lábjegyzet]

[Kiemelt rész a 7. oldalon]

Tudnunk kell, ki tett minket ide

Ronald Knox, bibliafordító egyszer részt vett egy teológiai beszélgetésen, mely John Scott Haldane tudóssal folyt. „A világegyetemben, ahol több millió bolygó van — érvelt Haldane —, nem szükségszerű-e, hogy legalább egyikükön megjelenjen az élet?”

„Uram — válaszolt Knox —, ha a Scotland Yard találna egy testet az ön hajókofferében, azt mondaná nekik: »Több millió koffer van a világon — az egyikben mindenképpen kell lennie egy testnek«? Azt hiszem, akkor is tudni szeretnék, ki tette oda a testet” (The Little, Brown Book of Anecdotes).

Azon kívül, hogy kielégítenénk a kíváncsiságunkat, van egy másik ok, amiért meg kell tudnunk, ki tett minket ide — azért, hogy kifejezhessük Neki az Őt megillető elismerést. Hogyan reagálna egy tehetséges művész, ha egy öntelt kritikus úgy jellemezné a művét, mint ami semmi több egy festéküzletben történt balesetnél? Hasonlóképpen, mi lehet lekezelőbb részünkről a világegyetem Teremtője felé, mint az, hogy úgy jellemezzük művészi képességét, mint vak véletlent?

[Forrásjelzés]

A ROE/Anglo-Australian Observatory szíves engedélyével, David Malin felvétele

[Képek a 8. oldalon]

Darvak repülés közben

Barlangfestmények Altamirában, Spanyolországban

[Képek a 9. oldalon]

A delfinek, a kolibrik és a vízesések mind a Nagy Művész személyiségének oldalait tárják fel

[Forrásjelzések]

Godo-Foto

G. C. Kelley, Tucson, AZ

Godo-Foto