Isten vagy állat képére?

AZ ELSŐ embert, Ádámot „Isten fiának” nevezték (Lukács 3:38, Kámory fordítás). Egyetlen állat sem örvendett soha ilyen megkülönböztetésnek. A Biblia azonban megmutatja, hogy az embereknek és az állatoknak számos közös vonásuk van. Például az emberek is, és az állatok is lelkek. Amikor Isten megformálta Ádámot, akkor „lőn az ember élő lélekké” — írja az 1Mózes 2:7. A Korinthusbeliekhez írt első levél 15:45 ezzel megegyező dolgot ír: „Lőn az első ember, Ádám, élő lélekké.” Az emberek igenis lelkek, így a lélek nem valami homályba burkolózott lény, amely a test halála után tovább él.

Az állatokra vonatkozóan az 1Mózes 1:24 a Komáromi fordítás szerint ezt írja: „Hozzon a föld élö lelket az ö neme szerint; barmot, és csúszó-mászó állatot, és földi vadat az ö neme szerint.” Így bár a Biblia tisztelettel övezi az embereket, mivel feltárja, hogy Isten képére lettünk megteremtve, arra is emlékeztet bennünket, hogy földi lelkekként az állatokkal együtt alacsonyabb helyzetben vagyunk. De van még egy másik közös vonásuk is az embereknek és az állatoknak.

A Biblia kifejti: „Az emberek fiainak vége hasonló az oktalan állatnak végéhez, és egyenlő végök van azoknak; a mint meghal egyik, úgy meghal a másik is . . . az embernek nagyobb méltósága nincs az oktalan állatoknál . . . Mindenik ugyanazon egy helyre megy; mindenik a porból való, és mindenik porrá lesz.” Igen, az emberek és az állatok ugyanúgy meghalnak. Mindkettő visszatér „a földbe”, „a porba”, ahonnan jött (Prédikátor 3:19, 20; 1Mózes 3:19).

De miért hangolja le oly mélységesen az embereket a halál? Miért álmodozunk arról, hogy örökké éljünk? És miért kell hogy legyen életcélunk? Kétségtelenül igen különbözünk az állatoktól!

Amiben különbözünk az állatoktól

Boldog volnál, ha úgy élnéd le az életedet, hogy az evésen, alváson és nemzésen kívül semmilyen más célod sincs? Ennek gondolatát még a buzgó evolucionisták is visszataszítónak tartják. „A modern ember, ez a felvilágosult, szkeptikus és agnosztikus lény — írja T. Dobzhansky evolucionista — nem tarthatja vissza magát attól, hogy legalább titokban ne töprengjen el olyan, régóta felszínen lévő kérdéseken, mint például: Azonfelül, hogy életben tartom magam és nem szakítom meg az élet láncolatát, van valami értelme és célja az életemnek? Van valami értelme annak a világegyetemnek, amelyben élek?”

A Teremtő létezésének tagadása valójában nem vet véget annak, hogy az ember az élet értelme után kutasson. Arnold Toynbee történészt idézve Richard Leakey leírja, hogy az embernek „ez a szellemi adottsága arra ítéli őt, hogy egész életében küzdjön azért, hogy összhangba hozza saját magát azzal a világegyetemmel, amelybe beleszületett”.

Még mindig fennállnak azonban az emberi természettel, az eredetünkkel és a szellemiségünkkel kapcsolatos alapvető kérdések. Nyilvánvalóan nagy szakadék tátong az emberek és az állatok között. Milyen nagy ez a szakadék?

Túl széles a szakadék ahhoz, hogy áthidaljuk?

Az evolúció tanának egyik alapvető problémája az a roppant nagy szakadék, amely az embereket elválasztja az állatoktól. Milyen nagy valójában ez a szakadék? Figyelj meg néhány gondolatot, amelyet maguk az evolucionisták mondtak erről.

A XIX. században Thomas H. Huxley, az evolúció tanának egyik kiemelkedő védelmezője, ezt írta: „Én vagyok a leginkább meggyőződve arról, milyen roppant nagy szakadék tátong . . . az emberek és az állatok között . . ., mivel egyedül csak az ember birtokában van az érthető és értelmes beszéd csodálatos adománya . . . [és] egyedül csak ő áll olyan kiemelkedő helyen, mint egy hegycsúcson, amely sokkal magasabb szinten van annál, mint amelyen egyszerű állat társaik állnak.”

Michael C. Corballis evolucionista megjegyzi, hogy „szembetűnő törés van az emberek és más főemlősök között . . . »Agyunk háromszor akkora, mint amekkorát elvárhatnánk egy hozzánk hasonló felépítésű főemlőstől.«” Richard M. Restak ideggyógyász pedig kifejti, hogy az ember „agya az egyetlen szerv az ismert világegyetemben, amely meg akarja érteni saját magát”.

Leakey elismeri: „A tudat fogas kérdés elé állítja a tudósokat, amelyet egyesek megfejthetetlennek tartanak. Az öntudat élménye ragyogó fényt vet mindenre, amit gondolunk és teszünk.” Még ezt is mondja: „a . . . nyelv határozottan megkülönbözteti a Homo sapienst [az embert] minden más élőlénytől.”

Az emberi elme másik csodájára mutatva Peter Russell a következőt veti papírra: „Kétségkívül a memória az egyik legfontosabb emberi képesség. Nélküle semmit sem lehetne megtanulni . . ., nem létezne az észbeli működés, nem fejlődne ki a beszélt nyelv és semmilyen más tulajdonság sem, amely . . . általában az emberi léttel van kapcsolatban.”

Továbbá egyetlen állat sem mutat be imádatot. Így Edward O. Wilson megjegyzi: „A vallásos meggyőződésre való fogékonyság az emberi elme legösszetettebb és legnagyobb ereje, és minden valószínűség szerint ez mélyen meggyökeresedett része az emberi természetnek.”

„Az ember viselkedése sok más darwini rejtélyt állít fogas kérdés elé — ismeri el Robert Wright evolucionista. — Mi a szerepe a humornak és a nevetésnek? Miért tesznek az emberek vallomást a halálos ágyukon? . . . Mi pontosan a bánkódás szerepe? . . . Most, hogy az ember meghal, hogyan válik a géneknek hasznára a bánkódás?”

Elaine Morgan evolucionista beismeri: „Többek között ez a négy dolog is az emberekkel kapcsolatos legkiemelkedőbb rejtélyek közé tartozik: 1. Miért járnak két lábon? 2. Miért vesztették el szőrzetüket? 3. Miért fejlődött ki náluk oly nagy méretű agy? 4. Miért tanultak meg beszélni?”

Mit válaszolnak ezekre a kérdésekre az evolucionisták? Morgan kifejti: „Az ezekre a kérdésekre adott megszokott válaszok a következők: 1. »Még nem tudjuk.« 2. »Még nem tudjuk.« 3. »Még nem tudjuk.« 4. »Még nem tudjuk.«”

Ingatag elmélet

A The Lopsided Ape című könyv írója megjegyezte, hogy az volt a célja, hogy „általános képet nyújtson az ember hosszú ideig tartó evolúciójáról. Sok végkövetkeztetés bizonytalan, mivel azok főképpen néhány régi fogon, csonton és kövön alapulnak.” Sokan valójában még Darwin eredeti elméletét sem fogadják el. Richard Leakey ezt állítja: „Egészen a legutóbbi évekig az általa [Darwin által] vázolt kép uralta az antropológiát, ám végül hibásnak bizonyult.”

Elaine Morgan szerint sok evolucionista „már bizalmatlanul fogadja azokat a válaszokat, amelyekben harminc évvel ezelőtt biztosak voltak”. Nem meglepő hát, hogy az evolucionisták néhány elmélete összeomlott.

Siralmas következmények

Néhány tanulmány megállapította, hogy azoknak a nőstényeknek a száma, amelyekkel egy hím állat párzik, a nemek közötti testméretbeli különbséggel van összefüggésben. Ebből némelyek arra következtettek, hogy az emberek szexuális szokásainak hasonlóknak kell lenniük a csimpánzokéihoz, mivel a hím csimpánzok — emberi megfelelőikhez hasonlóan — csupán egy kicsit nagyobbak a nőstényeknél. Így vannak, akik úgy érvelnek, hogy a csimpánzokhoz hasonlóan az embereknek meg kellene engedni, hogy ne csak egyetlen szexuális partnerük legyen. És sokan vannak, akik valóban így is élnek.

De ami úgy tűnik, jól működik a csimpánzok esetében, általában katasztrofálisnak bizonyul az embereknél. A tények megmutatják, hogy a szabad szerelem a gyötrelemhez vezető út, mely tele van hintve felbomlott családokkal, abortuszokkal, betegségekkel, elmebeli és érzelmi traumával, féltékenységgel, családon belüli erőszakkal és magukra hagyott gyermekekkel, akik úgy nőnek fel, hogy nem tudnak beilleszkedni a társadalomba, és akik nem tudnak kiszállni ebből a fájdalmas körforgásból. Ha az állatok jellembeli sajátosságai jók, akkor miért szenvednek az emberek fájdalmat?

Az evolúciós gondolkodás az emberi élet szentségét is kétségbe vonja. Milyen alapon mondhatjuk, hogy az emberi élet szent, ha azt állítjuk, nincs Isten, és nem tartjuk magunkat többre a magasabb rendű állatoknál? Talán az intelligenciánk alapján? Ha így volna, akkor igen helyénvalóan vetődik fel a The Human Difference című könyvben található kérdés: „Tisztességes dolog úgy bánni az emberekkel, mint akik értékesebbek a kutyáknál és macskáknál, csupán azért, mert hatalmas [evolúciós] szerencsénk volt?”

Ahogy az evolúciós gondolkozás újabb változata terjed, a The Moral Animal című könyv szerint ez „elkerülhetetlenül mélyen fogja érinteni az erkölcsi gondolkozást”. De ez a kegyetlen erkölcsi viselkedés azon a hipotézisen nyugszik, hogy a „természetes kiválasztás” alakított bennünket, mely folyamat során, H. G. Wells szavaival élve, „az erős és furfangos legyűri a gyengét és a bizakodót”.

Figyelemre méltó, hogy az evolucionisták sok olyan elmélete, amely az évek során fokozatosan kiölte az erkölcsi érzéket, megbukott a gondolkodó emberek következő hulláma előtt. A tragédia azonban az, hogy az ilyen elméletek okozta kár megmarad.

A teremtett dolgot vagy a Teremtőt imádd?

Az evolúció a válaszokat illetően a tekintetét lefelé, a teremtett dolgok felé irányítja, nem pedig felfelé, a Teremtő felé. Másfelől a Biblia a szemünket felfelé, az igaz Isten felé irányítja az erkölcsi értékeinket és az életünk célját illetően. Ez a könyv azt is elmagyarázza, hogy miért kell küzdenünk a rossz cselekvésének elkerüléséért, és miért egyedül csak az emberek éreznek oly nagy fájdalmat a halál miatt. Továbbá az arról szóló magyarázata, hogy miért hajlunk a rossz cselekvésére, igaznak cseng az ember elméjének és szívének. Kérünk, vizsgáld meg ezt a kielégítő magyarázatot.

[Képek a 7. oldalon]

Milyen nagy az emberek és az állatok közötti szakadék?