’Buzdítás a szeretet alapján’
KÖRÜLBELÜL i. sz. 60—61 táján egy szökött rabszolga elhagyta Rómát, és elkezdte a mintegy 1400 kilométeres utazását hazafelé, Kis-Ázsia egy délnyugati városába, Kolosséba. Egy kézzel írt üzenetet vitt magával a tulajdonosának, amit nem más mint Pál apostol írt. Ma ez a levél a Biblia része és címzettjének, Filemonnak a nevét viseli.
A Filemonnak írt levél a tapintat, a meggyőző érvelés remekműve. Ami azonban ennél sokkal fontosabb, számos gyakorlati tanulságot tartalmaz a keresztények számára ma, s e tanulságok egyike, egymás buzdításának az értéke a keresztény szeretet alapján. Vizsgáljuk meg alaposan ezt a rövid, de erőteljes levelet!
Egy szökevény visszatér
Filemon keresztény volt, a kolossébeli gyülekezet egyik igen szeretett tagja (Filemon 4, 5). Nos, a gyülekezet az ő otthonát használta öszejövetel céljára! (2. vers). Továbbá Filemon személyesen ismerte Pál apostolt; lehet, hogy az apostol játszott közre abban, hogy kereszténnyé lett. Igaz, Pál utal arra, hogy ő személyesen nem prédikált Kolosséban (Kolossé 2:1). Két évet töltött azonban Efézusban, oly mértékben prédikálva, hogy „mindazok, akik Ázsia tartományában laktak [ami Kolossét is magában foglalja] hallották az Úr szavát” (Cselekedetek 19:10). Filemon valószínűleg a készséges hallgatók között volt.
Mindenesetre, mint annak a kornak sok gazdag embere, Filemon rabszolga-tulajdonos volt. Az ókori időkben a rabszolgaság nem mindig volt megalázó. A zsidók között a saját maga vagy a család egyik tagjának a rabszolgaságba adása az adósság kifizetésének egy elfogadott eszköze volt (3Mózes 25:39, 40). A The International Standard Bible Encyclopedia a római korra vonatkozóan azt mondja: „Különböző okok miatt sok ember adta el magát rabszolgának, főképpen, hogy olyan életet kezdjen, mely könnyebb és sokkal biztonságosabb volt, mint szabadon született szegénynek lenni; hogy megkapjon különleges állásokat, és hogy feljebb jusson a társadalmi ranglétrán . . . Sok nem római adta el magát római állampolgárnak azzal az indokolt reménnyel, és a római törvény által gondosan meghatározva, hogy amikor majd felszabadul, akkor római állampolgárrá válik.”
Egy nehézség merült fel azonban amikor Filemon egyik rabszolgája, egy Onésimusnak nevezett férfi, megszökött tőle és Rómába menekült, és valószínűleg még pénzt is lopott Filemontól, hogy szökésének költségeit fedezze (18. vers). Onésimus Rómában kapcsolatba került Pál apostollal, aki ott rab volt.
Az „egykor haszontalan” rabszolga, aki megszökött rabszolgaságából, most kereszténnyé lett. Rendelkezésre bocsátotta magát Pál számára és hasznos szolgálatot végzett a bebörtönzött apostolnak. Nem meglepő, hogy Onésimus helyet talált Pál ’gyöngéd vonzalmában’ és ’szeretett testvérré’ lett Pál számára! (11, 12, 16. vers).
Pál apostol szerette volna Onésimust magánál tartani, de Filemon törvényes tulajdonosa volt Onésimusnak. Így Onésimus köteles volt visszatérni törvényes urának szolgálatába. Hogyan fogadja majd őt Filemon? Haragosan érvényt szerez majd azon jogának, hogy kimérje a szigorú büntetést? Megkérdőjelezi majd Onésimus őszinteségét, aki azt mondja, hogy keresztény társa neki?
A dolgok szeretetben való elrendezése
Pál indíttatva volt arra, hogy írjon Filemonnak Onésimussal kapcsolatban. Saját kezével írta a levelet, nem titkárt használt erre, amint az szokása volt (19. vers). Fordítsunk néhány percet arra, hogy teljes egészében elolvassuk ezt a Filemonnak írt rövid levelet! Észreveszed majd, hogy miután bemutatkozott, és Filemonnak, valamint háznépének ’ki nem érdemelt kedvességet és békét’ kívánt, Pál megdicséri Filemont ’az Úr Jézus és az összes szentek iránti szeretetéért és hitéért’ (1–7. vers).
Pál könnyen hivatkozhatott volna apostoli tekintélyére és ’elrendelhette volna Filemonnak, hogy azt tegye ami jó’, de ehelyett, ’a szeretetre hivatkozva buzdított’. Ő tanúskodott azon tény mellett, hogy Onésimus valóban keresztény testvérré lett, aki hasznosnak bizonyult Pál számára. Az apostol elismerte: „Szeretném őt magamnál tartani, hogy helyetted szolgáljon nekem bilincseimben, amelyeket a jó hírért hordok. De — folytatta Pál — beleegyezésed nélkül semmit sem akarok tenni, hogy jótetted ne kikényszerített, hanem önkéntes legyen” (8–14. vers).
Pál apostol így arra ösztönözte Filemont, hogy testvérként fogadja vissza korábbi rabszolgáját. „Fogadd őt olyan szeretettel, mintha engem fogadnál” — írta Pál. Nem mintha Onésimus szükségszerűen szabad lett volna a szolgaságtól. Pál nem akarta megváltoztatni a napjaiban fennálló társadalmi rendet. (Hasonlítsd össze az Efézus 6:9; Kolossé 4:1; 1Timótheus 6:2-vel.) Mindazonáltal a rabszolga és ura közötti kapcsolat kétségtelenül enyhülni fog a keresztény kötelék által, amely most fennáll Onésimus és Filemon között. Filemon a ’rabszolgánál többnek, mint szeretett testvérnek’ fogja tekinteni Onésimust (15–17. vers).
Mit mondhatunk azonban az adóságról, amelybe Onésimus keveredett, talán épp a lopás következményeként? Pál újból csak a Filemonnal való barátságára hivatkozott, mondván: „Ha valamivel megkárosított is, vagy tartozik neked, azt írd az én számlámra.” Pál azon bizalmának adott hangot, hogy Filemon megbocsátó szellemet fog tanúsítani és túlmegy azon a kívánságon amit Pál kért. Mivel Pál azt remélte, hogy nemsokára kiszabadul, még arról is intézkedett, hogy Filemon vendégszeretetének örvendjen a közeli jövőben. Miután néhány további üdvözletet küld és ’az Úr Jézus Krisztus ki nem érdemelt kedvességét’ kívánja Filemonnak, Pál befejezi levelét (18–25. vers).
Tanulság a keresztények számára ma
A Filemon könyve gyakorlati tanulságokkal bővelkedik a keresztények számára ma. Először is arra emlékeztet, hogy megbocsátónak kell lennünk, még akkor is, ha egy hittársunk komolyan megsértett minket. „Ha megbocsátjátok az embereknek a vétkeiket — mondta Jézus Krisztus — a ti égi Atyátok is megbocsát nektek” (Máté 6:14).
Azok akik ma felelős pozícióban vannak a keresztény gyülekezetben, különösen hasznot meríthetnek a Filemon könyvéből. Figyelemre méltó, hogy Pál nem használta apostoli tekintélyét arra, hogy utasítsa Filemont annak megtételére, ami helyes. Továbbá Pál nem követelte, hogy Onésimus hadd maradjon Rómában az ő szolgálatában. Pál tiszteletben tartotta mások tulajdonjogát. Azt is helyesen ítélte meg, hogy amíg egy tekintélybeli megközelítés talán engedékenységet eredményezhetne, jobb lenne Filemon számára, ha szívéből cselekedne. Ő a szeretet alapján kért, hogy így szívből jövő reagálást hozzon elő.
Ezért hát a keresztény véneknek napjainkban sohasem szabad ’uralkodni azokon, akik az Isten öröksége’ azáltal, hogy visszaélnek hatalmukkal vagy durva tekintélyuralmat használnak a nyájjal való bánásmódban (1Péter 5:1–3). Jézus azt mondta: „Tudjátok, hogy a nemzetek uralkodói uralkodnak azokon és a nagyok hatalmat gyakorolnak felettük. Köztetek ilyen nem lehet” (Máté 20:25, 26). A felvigyázók általában úgy találják, hogy a nyáj tagjai sokkal inkább reagálnak a szerető kérésekre mint az utasításokra. Akik depresszióban szenvednek nagyra értékelik azokat a felvigyázókat, akik kedvesen időt szakítanak arra, hogy meghallgatják nehézségeiket és megértő tanácsot adnak.
Pál levele továbbá a dicséret és tapintat értékére is emlékezteti a véneket. Azzal az elismeréssel kezdi, hogy: ’a szentek egymás iránti gyöngéd vonzalma felerősödött Filemon által’ (7. vers). Ez az őszinte dicséret kétségtelenül még fogékonyabb kedélyállapotba hozta Filemont. Hasonlóképpen ma is, a tanács vagy a javaslat gyakran enyhíthető őszinte, meleg dicsérettel. És az ilyen tanács ne legyen nyers modorú vagy tapintatlan, hanem nagylelkűen „sóval fűszerezett”, úgyhogy kellemesebb legyen a hallgatónak (Kolossé 4:6).
Azonkívül Pál apostol kifejezte azon bizalmát, hogy Filemon azt fogja tenni, ami helyes, mondván: „Jószándékodban bízva, írok neked, mivel tudom, hogy többet is teszel annál, amit mondok” (21. vers). Vének, kifejezésre juttatjátok ugyanezt a bizalmat keresztény társaitok iránt? Vajon ez nem segít nekik abban, hogy azt akarják majd tenni ami helyes?
Érdekes módon a szülők gyakran találják úgy, hogy ha bizalmukat fejezik ki gyermekeik iránt, akkor annak jó hatása van. Az engedelmességi szándék értékének elismerésével — ami egy arra irányuló vágy, hogy többet tegyenek annál amit megkövetelnek — a szülők egy bizonyos fokú méltóságot adhatnak gyermekeiknek. A szülői utasításokat vagy elvárásokat, amikor csak lehetséges, kedves és szerető hangnemben kell adni. Együttérzést kellene mutatni, megadva az okokat. A szülőknek szívélyesen meg kell dicsérniük gyermekeiket, amikor az ilyen dicséretet megérdemlik és kerülni kell a túlzott bírálatot, különösen a nyilvánosság előtt.
Ugyanígy a férjek is az ésszerűség és kedvesség tulajdonságait nyilváníthatják ki, ha készek megdicsérni feleségüket. Ez élvezetessé, a felüdülés és öröm forrásává teszi az alárendeltséget a feleség számára (Példabeszédek 31:28; Efézus 5:28).
Hogy Filemon hogyan reagált Pál levelére, az pontosan nincs meghatározva. Nem képzelhetjük azonban azt, hogy Pálnak a belé vetett bizalma érdemtelen volt. Bárcsak sikert érnének el ma is a keresztény vének, szülők és férjek a bánásmódjukban azáltal, hogy nem kényszerítenek, parancsolnak vagy korlátoznak, hanem ’a szeretet alapján buzdítanak’!
[Kép a 23. oldalon]
Ahelyett, hogy Pál apostoli tekintélyére hivatkozott volna, a keresztény szeretet alapján buzdította Filemont