Előrelátóan terveket készítve szeretteink érdekében

ANNIE szomorú története nemrégen jelent meg egy afrikai napilapban. Annie férje üzletember volt. 1995-ben halt meg, és hátrahagyott 15 járművet, több bankszámlát, körülbelül 4000 dollárt készpénzben, egy üzletet, egy bárt és egy háromszobás házat. Amit nem hagyott hátra, az a végrendelet volt.

A beszámoló szerint Annie sógora megszerezte a vagyont és a pénzt, és arra kényszerítette őt és hat gyermekét, hogy hagyja el az otthonukat. Megfosztva mindentől, ő és gyermekei most a bátyjánál laknak. A gyerekek közül négynek ott kellett hagynia az iskolát, mivel nincs pénzük a tandíjra és az iskolai ruhára.

Annie a legfelsőbb bírósághoz fordult, ahol azt a határozatot hozták, hogy vissza kell kapnia a vagyon egy részét, beleértve egyet a járművek közül. Ő azonban semmit sem kapott vissza. Ismét a bírósághoz kell fordulnia, hogy egy végzést szerezzen, amellyel ráveheti sógorát, hogy eleget tegyen a legfelsőbb bíróság döntésének.

Miért gondoljunk a halálra?

Annie esete megmutatja, mi történhet akkor, ha egy családfő elmulaszt terveket készíteni halála esetleges bekövetkeztére. A halál alkalmával minden ember a ’gazdagságát másokra hagyja’ (Zsoltárok 49:11). Ráadásul a halottnak nincs hatalmában befolyásolnia, mit tegyenek a javaival (Prédikátor 9:7, 12). Ahhoz, hogy egy személy dönthessen a javai felől, még halála előtt kell intézkednie a dolgokkal kapcsolatban.

Bár mindannyian tudjuk, hogy váratlanul meghalhatunk, sok ember elmulaszt előre gondoskodni életben maradt szeretteiről. Jóllehet a fejtegetésünk egyes afrikai kultúrák csoportjait fogja megvilágítani, hasonló nehézségek vannak a világ más részein is.

Személyes kérdés, hogy teszünk-e lépéseket vagyonunk átruházása érdekében, gondolva a halálesetre (Galátzia 6:5). De talán felmerülhet a kérdés: Ha egy férfi megbecsüli feleségét és gyermekeit, és gondoskodik róluk, amíg életben van, vajon miért ne gondoskodna jólétükről arra az esetre, ha meghal? Ennek fő oka, hogy legtöbbünk nem szeret arra gondolni, hogy esetleg meghal, még kevésbé tervezni a halálesetre. Valójában nem tudjuk előre halálunk napját, ahogyan a Biblia mondja: „nem tudjátok mit hoz a holnap: mert micsoda a ti életetek? Bizony pára az, a mely rövid ideig látszik, azután pedig eltűnik” (Jakab 4:14).

Tervezni a halál bekövetkeztének lehetőségére gyakorlatias dolog. Ezenkívül szerető törődést mutat az életben maradottak iránt. Ha nem intézkedünk a dolgaink felől, mások teszik majd meg helyettünk. Olyan emberek dönthetnek a javaink és a temetési előkészületek felől, akikkel soha nem találkoztunk. Ilyen körülmények között néhány országban az állam dönt afelől, ki kapja meg pénzünket és vagyonunkat. Más helyeken a rokonok döntenek, ezek a döntések pedig gyakran civódással járnak együtt, amely a családon belüli ellenségeskedést táplálja. Azonkívül döntésük messze különbözhet attól, amit mi szeretnénk.

A vagyon elragadása

Leginkább az özvegyasszonyok szenvednek, amikor férjük meghal. Nem elég a bánat, amelyet társuk elvesztése okoz, gyakran még annak is ki vannak téve, hogy elragadják tőlük a vagyont. Erről olvashattunk a fentebb említett Annie esetében. A vagyon elragadásának okai közül az egyik kapcsolatban van azzal, ahogyan a feleségeket tekinthetik. Egyes kultúrákban a férfi feleségét nem tekintik a család részének. A feleség bizonyos értelemben egy idegen, aki bármikor visszatérhet saját családjába, vagy új házasságot köthet egy másik családban. Ezzel ellentétben úgy gondolják, hogy a férfi testvérei és szülei soha nem hagyják el őt. Ha meghal, családja szerint amije volt, az őket illeti, nem pedig feleségét és gyermekeit.

Azok a férjek, akik nem bíznak feleségükben, támogatják az ilyen gondolkodásmódot. Mike az üzleti ügyeit csak a testvéreivel beszélte meg. Tudtak arról, milyen vagyonnal rendelkezik, a felesége viszont nem sokat tudott ezekről. Amikor a férfi meghalt, a testvérei elmentek a feleséghez, és követelték a fizetést, amelyet a férje kapott volna. Ő azonban még csak nem is tudott erről. Azután elvitték a fénymásolókat és az írógépeket, amelyeket a férje vett neki. Végül a testvérei elvették a házat és mindent, ami abban volt. Ezt az özvegyasszonyt és a kislányát arra kényszerítették, hogy elmenjenek, és csupán a ruháikat vihették magukkal.

„Lesznek ketten egy testté”

A keresztény férjek szeretik feleségüket, és úgy tekintenek rá, mint aki méltó a bizalomra. Az ilyen férfiak megszívlelik a szentírási tanácsot: „Úgy kell a férfiaknak szeretni az ő feleségöket, mint az ő tulajdon testöket.” Ezek a férfiak egyetértenek a következő, Istentől ihletett megállapítással is: „elhagyja az ember atyját és anyját, és ragaszkodik az ő feleségéhez; és lesznek ketten egy testté” (Efézus 5:28, 31).

Az Istennek tetsző férjek egyetértenek a keresztény Pál apostollal is, aki a következőket írta: „Ha pedig valaki az övéiről és főképen az ő házanépéről gondot nem visel: a hitet megtagadta, és rosszabb a hitetlennél” (1Timótheus 5:8). Ezzel az alapelvvel összhangban ha egy keresztény férj hosszú útra készülne, megbizonyosodna arról, hogy gondoskodnak a családjáról, amíg távol van. Ehhez hasonlóan vajon nem ésszerű, hogy gondoskodna feleségéről és gyermekeiről arra az esetre, ha meghalna? Felkészülni egy váratlan tragédiára nem csupán gyakorlatias, hanem szerető intézkedés is egyben.

Temetési szokások

A keresztény férjeknek figyelembe kell venniük a kérdés egy másik oldalát is. Azonfelül, hogy egy özvegy bánatot érez, mert elveszítette házastársát, vagyonát és talán még gyermekeit is, néhány közösség még arra is kényszeríti az ilyen személyt, hogy tartsa meg a hagyományos gyászszertartásokat. A nigériai The Guardian című napilap arról panaszkodik, hogy néhány területen a hagyomány szerint az özvegyasszonynak ugyanabban a sötét szobában kell aludnia, ahol a férje holtteste van. Más helyeken az özvegyasszonyoknak nem engedik, hogy elhagyják az otthonukat a körülbelül hat hónapos gyász időszaka alatt. Ez idő alatt nem fürödhetnek, és még az evés előtti vagy utáni kézmosás is tiltott.

Az ilyen szokások nehézségeket jelentenek, különösen a keresztény özvegyasszonyoknak. Vágyuk, hogy elnyerjék Isten tetszését, arra indítja őket, hogy elkerüljék az olyan szokásokat, amelyek nincsenek összhangban a Biblia tanításaival (2Korinthus 6:14, 17). Mivel azonban nem tesznek eleget ezeknek a szokásoknak, az özvegyasszonyoknak talán üldözést kell elviselniük. Még az is előfordulhat, hogy az életben maradásuk érdekében el kell menekülniük.

Törvényes intézkedések

A Biblia bölcsen megállapítja: „A szorgalmasnak a tervei csak hasznot hoznak” (Példabeszédek 21:5, Újfordítású revideált Biblia). Milyen terveket készíthet egy családfő? A legtöbb társadalomban lehetőség van arra, hogy végrendeletet vagy okmányt készítsen, amelyben rendelkezik arról, hogyan legyen elosztva a vagyona a halála esetén. Ez tartalmazhat olyan részleteket is, melyek a temetési előkészületekre vonatkoznak. Ez az okmány azt is megszabhatja, mit tegyen (vagy ne tegyen) a házastárs a temetés és a gyász szokásait illetően.

Egy asszony, Leah 1992-ben veszítette el férjét. Ezt mondja: „Öt gyermekem van — négy lány és egy fiú. A férjem egy ideje már beteg volt, mielőtt meghalt. De még mielőtt megbetegedett, készített egy iratot, amelyben kifejezte akaratát, hogy minden vagyonát rám és gyermekeinkre hagyja. Ebbe beletartozott a biztosítás összege, egy farm, a farmon élő állatok és egy ház. Aláírta a végrendeletet és ideadta nekem  . . . A férjem halála után a rokonok részt követeltek az örökségből. Elmondtam nekik, hogy a férjem saját pénzéből vette a farmot, és hogy nincs joguk bármit is követelni. Amikor látták az írásos végrendeletet, elfogadták azt.”

Megbeszélve a dolgot a családdal

Nehézségek merülhetnek fel, ha egy személy nem beszél családjával hitéről és akaratáról. Figyeljük meg egy férfi példáját, akinek a rokonai ragaszkodtak ahhoz, hogy a temetést a faluban tartsák a helyi szokások szerint. Amikor már az özvegyasszony és gyermekei élete volt veszélyben, arra kényszerültek, hogy otthagyják a halottat a közeli rokonokkal. Így panaszkodik: „Ha a férjem csak eggyel is beszélt volna a nagybátyjai vagy unokatestvérei közül arról, hogyan kívánja a temetés lefolytatását, a család nem ragaszkodott volna hagyományos temetési szokásaihoz.”

Néhány közösségben egy szóbeli megállapodás ugyanolyan kötelező érvényű, mint egy írásos okmány. Ez a helyzet Szváziföld egyes részein, ahol sokak hitnézetei támogatják a hagyományos temetési és gyászszertartásokat. Tudva ezt egy keresztény férfi, Isaac összehívta a rokonait, akik nem voltak Jehova Tanúi, és megbeszélte velük, hogyan szeretné, hogy eljárjanak a halála után. Elmondta nekik, konkrétan ki milyen javakat fog örökölni, és világosan elmagyarázta, hogyan vezessék le a temetését. Miután meghalt, a dolgok pontosan úgy zajlottak, ahogyan szerette volna. Isaacnak keresztény temetése volt, felesége pedig nagyszerű gondviselésben részesült.

Óvd meg családodat

Személyes döntésedtől függ, mit teszel a családod megóvása érdekében az esetleges halálod bekövetkeztére gondolva, egy Edward nevű keresztény mindenesetre elmondja: „Életbiztosítást kötöttem nyolctagú családom javára. A feleségem szerződő fél a bankszámlámnál. Így ha meghalnék, tud pénzt felvenni a számláról  . . . Végrendeletet készítettem a családom javára. A halálom esetén bármit hagyok hátra, az a feleségemé és gyermekeimé lesz. Öt évvel ezelőtt írtam meg a végrendeletemet. Egy ügyvéd készítette el, és a feleségemnek meg a fiamnak is van belőle egy-egy példánya. A végrendeletemben meghatároztam, hogy a közeli rokonaimnak nem lehet beleszólásuk a temetésembe. Jehova szervezetéhez tartozom. Így még ha csak egy vagy két Tanú lesz is, aki elérhető, hogy levezesse a temetést, ez elegendő lesz. Megbeszéltem ezt a közeli rokonságom tagjaival.”

Bizonyos értelemben véve az ilyen intézkedés ajándék a családodnak. Természetesen a halál lehetséges bekövetkeztével kapcsolatos tervek készítése nem olyan jellegű ajándék, mint a csokoládé vagy egy csokor virág. Mégis a szeretetedet tükrözi. Azt bizonyítja, hogy szeretnél ’gondot viselni a házad népéről’ még akkor is, ha már nem vagy többé velük.

[Kiemelt rész/kép a 21. oldalon]

Jézus gondoskodott édesanyjáról

„A Jézus keresztje alatt pedig ott állottak vala az ő anyja, és az ő anyjának nőtestvére; Mária, a Kleopás felesége, és Mária Magdaléna. Jézus azért, mikor látja vala, hogy ott áll az ő anyja és az a tanítvány, a kit szeret vala, monda az ő anyjának: Asszony, ímhol a te fiad! Azután monda a tanítványnak: Ímhol a te anyád! És ettől az órától magához fogadá azt az a tanítvány [János]” (János 19:25–27).

[Kép a 22. oldalon]

Sok keresztény előrelátóan törvényes lépéseket tesz, hogy megóvja családját