Mindenképpen tedd első helyre a fontosabb dolgokat!

Este összejövetel lesz, de még van némi munka, melyet el kell végezned. Melyiket teszed az első helyre?

FÉRJ és apa vagy. Ahogy közeledik a hosszú, kemény munkanap vége, gondolataidban kezdesz az estére tervezett gyülekezeti összejövetelre összpontosítani. Ha a munkaidő leteltével azonnal hazaindulsz, éppen annyi időd lesz, hogy lezuhanyozz, átöltözz és bekapj valamit, mielőtt elindulsz az összejövetelre. Váratlanul azonban megjelenik a főnököd, és megkér, hogy maradj bent túlórázni. Azt ígéri, hogy jól megfizeti. Neked pedig szükséged van a pénzre.

Vagy lehet, hogy feleség és anya vagy. Miközben a vacsorát készíted, megakad a szemed egy halom vasalatlan ruhán, melyek közül néhányra már másnap szükség lesz. Ezt kérdezed magadtól: „Ha ma este elmegyek az összejövetelre, mikor lesz időm a vasalásra?” Mivel nemrég kezdtél el egy teljes idejű világi munkát, tudod jól, milyen nehéz elvégezni a házimunkát, miközben a megélhetésért dolgozol.

Talán iskolába jársz. A szobádban az íróasztalon a házi feladataid tornyosulnak. Nagy részét már korábban megkaptad, de halogattad a tanulást, most pedig több feladatot kell egyszerre elvégezned. Kísértést érzel arra, hogy megkérd szüleidet, engedjék meg, hogy otthon maradj az összejövetel helyett, és befejezd a házi feladataidat.

Te mit tennél az első helyre: a túlórát a világi munkahelyen, a vasalást, a házi feladatot, vagy pedig a gyülekezeti összejövetelt? Mit jelent, szellemi értelemben véve, első helyre tenni a fontosabb dolgokat? Mi erről Jehova nézőpontja?

Mi legyen az első helyen?

Röviddel azután, hogy az izraeliták megkapták a Tízparancsolatot, rátaláltak egy férfira, aki sabbaton fát szedegetett. A Törvény szigorúan megtiltotta ezt (4Mózes 15:32–34; 5Mózes 5:12–15). Hogyan ítélted volna meg ezt a helyzetet? Mentegetted volna ezt a férfit, úgy érvelve, hogy végső soron nem azért dolgozott, hogy fényűző életmódot folytathasson, hanem hogy gondoskodjon a családja szükségleteiről? Úgy okoskodtál volna, hogy elég sok alkalom van egész évben a sabbat megtartására, és hogy ezt az egy elszalasztott alkalmat — amely talán azért történt, mert ez a férfi elmulasztott előre tervezni — könnyen meg lehetne bocsátani?

Jehova sokkal súlyosabban ítélte meg ezt a helyzetet. A Biblia ezt mondja: „És monda az Úr Mózesnek: Halállal lakoljon az a férfi” (4Mózes 15:35). Miért gondolkodott Jehova ilyen szigorúan azzal kapcsolatban, amit ez a férfi tett?

A nép hat napon át gyűjthetett fát, valamint gondoskodhatott az egyéb szükségleteiről, például az élelemről, ruházatról és lakásról. A hetedik napot a szellemi szükségleteiknek kellett szentelniük. Bár alapvetően nem volt helytelen fát gyűjtögetni, helytelen volt azonban azt az időt használni erre, amelyet Jehova imádatának kellett volna szentelniük. Bár a keresztények nincsenek a Mózesi Törvény alatt, ez az esemény vajon nem azt tanítja nekünk napjainkban, hogy megfelelő fontossági sorrendet kell felállítanunk? (Filippi 1:10).

Miután az izraeliták 40 évet töltöttek a pusztában, készek voltak arra, hogy belépjenek az Ígéret földjére. Néhányan belefáradtak abba, hogy az Istentől kapott mannát kellett enniük a pusztában, és biztos nagyon vágytak egy kis változatosságra az étrendjükben. Segítségül — hogy megtartsák a helyes nézőpontot, amikor belépnek a „téjjel és mézzel folyó” földre — Jehova a következőre emlékeztette őket: „az ember nem csak kenyérrel él, hanem mind azzal él az ember, a mi az Úrnak szájából származik” (2Mózes 3:8; 5Mózes 8:3).

Az izraelitáknak keményen kellett dolgozniuk a ’tejért és mézért’. Hadseregeket kellett leverniük, házakat kellett építeniük, és földeket kellett művelniük. De Jehova még ilyen körülmények között is megparancsolta a népnek, hogy mindennap szánjanak időt arra, hogy szellemi dolgokon gondolkodjanak. Arra is időt kellett szentelniük, hogy Isten útjaira tanítsák a gyermekeiket. Jehova ezt mondta: „tanítsátok meg azokra [a parancsolataimra] a ti fiaitokat, szólván azokról, mikor házadban ülsz, mikor úton jársz, mikor fekszel és mikor felkelsz” (5Mózes 11:19).

Évente háromszor az országban minden izraelita és prozelita férfinak megparancsolták, hogy jelenjen meg Jehova színe előtt. Mivel a családfők felismerték, hogy szellemileg az egész családnak javára vannak ezek az alkalmak, sokan úgy intézték, hogy feleségük és gyermekeik is velük menjenek. De ki védi meg az otthonaikat és a földjeiket az ellenséges támadásoktól, mialatt a család távol van? Jehova megígérte: „senki nem kívánja meg a te földedet, mikor felmégy, hogy a te Urad Istened előtt megjelenjél, esztendőnként háromszor” (2Mózes 34:24). Az izraelitáknak hinniük kellett abban, hogy ha a szellemi érdekeket teszik első helyre, anyagilag sem szenvednek majd hiányt. Vajon Jehova beteljesítette a szavát? Bizony be!

Keressétek először a Királyságot

Jézus arra tanította a követőit, hogy a szellemi értékeket minden másnál fontosabbnak tartsák. A Hegyi beszédben ezt tanácsolta hallgatóinak: „Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk? . . . keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek [a szükséges anyagi javak] mind megadatnak néktek” (Máté 6:31, 33). Nem sokkal Jézus halála után az újonnan megkeresztelkedett keresztények követték ezt a tanácsot. Sok zsidó vagy zsidó prozelita utazott fel Jeruzsálembe i. sz. 33 pünkösdjének megünneplésére. Mialatt ott voltak, valami váratlan dolog történt. Hallották és elfogadták a Jézus Krisztusról szóló jó hírt. Mivel égtek a vágytól, hogy többet tanuljanak újonnan felfedezett hitükről, Jeruzsálemben maradtak. Az élelmiszerkészleteik kifogyóban voltak, de a fizikai kényelem csak másodlagos fontosságú volt számukra. Megtalálták a Messiást! Keresztény testvéreik megosztották velük anyagi javaikat, és így mindannyian továbbra is „foglalatosok valának az apostolok tudományában és . . . a könyörgésekben” (Cselekedetek 2:42).

Idővel néhány keresztény szem elől tévesztette, hogy szükség van az összejöveteleken való rendszeres részvételre (Zsidók 10:23–25). Talán anyagiassá váltak, elhanyagolva a szellemi dolgokat, miközben megpróbáltak anyagi biztonságra szert tenni maguk és családjuk részére. Pál apostol a következőket írta, miután buzdította testvéreit arra, hogy ne hagyják el az összejöveteleket: „Fösvénység nélkül való legyen a magatok viselete; elégedjetek meg azzal, a mitek van; mert Ő mondotta: Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled” (Zsidók 13:5).

Pál tanácsa nagyon időszerűnek bizonyult. Körülbelül öt évvel azután, hogy Pál megírta levelét a zsidóknak, a római hadsereg Cestius Gallus vezetésével körülvette Jeruzsálemet. A hűséges keresztények emlékeztek Jézus figyelmeztetésére: „Mikor pedig látjátok [ezt] . . ., a háztetőn levő . . . le ne szálljon a házba, se be ne menjen, hogy házából valamit kivigyen; és a mezőn levő haza ne térjen, hogy ruháját elvigye” (Márk 13:14–16). Tudták, mitől függ az életben maradásuk — nem attól, hogy milyen stabil az állásuk, sem az anyagi javaik értékétől, hanem attól, hogy engedelmeskednek-e Jézus utasításainak. Azoknak, akik elfogadták Pál tanácsát, és a szellemi érdekeket tették az első helyre, biztosan könnyebb volt maguk mögött hagyni az otthonaikat, a munkájukat, a ruháikat és az értékes személyes javaikat, és elmenekülni a hegyekbe, mint azoknak, akik nem szabadultak meg a pénz szeretetétől.

Ahogyan ma néhányan első helyre teszik a fontosabb dolgokat

A hűséges keresztények napjainkban nagy becsben tartják, hogy rendszeresen összejöhetnek testvéreikkel, és sokan áldozatokat hoznak azért, hogy részt vehessenek az összejöveteleken. Egyes helyeken az egyetlen elérhető munkalehetőség a váltott műszakos munka. Az egyik testvér felajánlja a munkatársainak, hogy helyettesíti őket szombat esténként, amikor a legtöbben azon a környéken szívesebben pihennek, ha ők cserébe az összejövetelek estéin helyettesítenék őt. Más testvérek, akik szintén több műszakban dolgoznak, egy közeli gyülekezet összejövetelein vesznek részt, ha a munkájuk megakadályozná őket abban, hogy a sajátjukra menjenek el. Így csaknem egyetlen összejövetelt sem mulasztanak el. Egy új érdeklődő hölgy Kanadában gyorsan felismerte a Teokratikus Szolgálati Iskola és a Szolgálati Összejövetel fontosságát, a munkahelyi időbeosztása azonban akadályozta őt abban, hogy részt vegyen ezeken. Ezért fizetett az egyik munkatársának, hogy dolgozzon az ő műszakjában, hogy így szabad legyen, és el tudjon menni ezekre a fontos összejövetelekre.

Sokan, akik valamilyen krónikus betegségben szenvednek, szinte egyetlen összejövetelt sem mulasztanak el. Olyan esetekben, amikor nem tudnak jelen lenni a Királyság-teremben, otthon hallgatják a programot telefonos összeköttetés útján, vagy magnófelvételről. Dicséretre méltó értékelést mutatnak Jehova szellemi gondoskodásai iránt, melyeket a „hű és értelmes rabszolga” juttat el hozzánk (Máté 24:45, Vida fordítás). Azok a keresztények, akik idős szüleikről gondoskodnak, igazán értékelik, amikor egy testvér vagy testvérnő felajánlja, hogy otthon marad a szülővel, hogy az a személy, aki gondoskodik róla, jelen lehessen egy gyülekezeti összejövetelen.

Tervezz előre!

Azok a szülők, akik tudatában vannak saját szellemi szükségleteiknek, segítenek gyermekeiknek, hogy értékeljék a keresztény összejöveteleket. Általában elvárják gyermekeiktől, hogy ne halogassák a házi feladataik elvégzését, hanem akkor végezzék el, amikor megkapják. Az összejöveteli napokon a gyerekek rögtön elkészítik a házi feladatot, amint hazaérnek az iskolából. A hobbit és más elfoglaltságokat nem szabad felcserélni a gyülekezeti összejövetelekkel.

Mint férj és apa, első helyre teszed az összejöveteleken való részvételt? Mint feleség és anya, igyekszel úgy tervezni a felelősségeidet, hogy maradjon idő az összejövetelekre? Mint tizenéves, a házi feladataidat csoportosítod az összejövetelek köré, vagy az összejöveteleket a házi feladataid köré?

A gyülekezeti összejövetel Jehova szerető gondoskodása. Tégy meg minden erőfeszítést, hogy részt vegyél ebben az elrendezésben. Jehova gazdagon megáld majd, ha első helyre teszed a fontosabb dolgokat!