Szerénység — Olyan tulajdonság, amely elősegíti a békét

Milyen szép lenne a világ, ha mindenki szerény lenne. Az emberek nem elégedetlenkednének annyit, a családtagok kevesebbet vitatkoznának, a vállalatokat nem hajtaná annyira a versenyszellem, a nemzetek pedig kevesebbet háborúznának. Szeretnél ilyen világban élni?

JEHOVA ISTEN igaz szolgái már készülnek az Ő megígért új világában való életre, amelyben a szerénységet mindenütt erősségnek és erénynek tekintik, nem pedig gyengeségnek (2Péter 3:13). Már most dolgoznak azon, hogy szerények legyenek. Miért? Legfőképpen azért, mert Jehova ezt várja tőlük. Isten prófétája, Mikeás ezt írta: „Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kiván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan [szerényen, NW] járj a te Isteneddel” (Mikeás 6:8).

A szerénységnek több jelentése is van; például, aki szerény, az nem öntelt vagy beképzelt, és nem szívesen dicsekszik a saját képességeivel, teljesítményeivel és javaival. Egy forrásmű szerint a szerénység azt is jelenti, hogy „tudjuk, hol a határ”. A szerény személy megmarad a helyénvaló viselkedés határain belül. Elismeri, hogy határai vannak annak, mit kell megtennie, és annak is, mit képes megtenni. Tudja, hogy vannak dolgok, amelyek nem az ő hatáskörébe tartoznak. Az ilyen szerény emberekhez kétségkívül vonzódunk. Joseph Addison angol költő szerint „nincs megnyerőbb az igazi szerénységnél”.

Nekünk, tökéletlen embereknek a szerénység nem velünk született tulajdonságunk. Erőfeszítéseket kell tennünk, hogy kifejlesszük. Bátorításul Isten Szavában több beszámolót is találhatunk, amelyek a szerénység különböző oldalait hangsúlyozzák.

Két szerény király

Jehova egyik leglojálisabb szolgája Dávid volt, aki fiatalemberként kenetett fel Izráel majdani királyának. Ezután óriási nyomás nehezedett rá: a még uralmon lévő Saul király megpróbálta megölni, és így Dávid bujdosásra kényszerült (1Sámuel 16:1, 11–13; 19:9, 10; 26:2, 3).

De Dávid még ilyen körülmények között is elismerte, hogy van határa annak, amit megtehet az élete megmentéséért. Egy alkalommal a pusztában Dávid nem engedte meg Abisainak, hogy bántsa az alvó Saul királyt. Ezt mondta: „Jehova szemszögéből nézve számomra elképzelhetetlen, hogy kinyújtsam a kezem Jehova felkentje ellen!” (1Sámuel 26:8–11, NW). Dávid tudta, hogy nem az ő feladata eltávolítani Sault a királyi székből. Dávid tehát ebben az esetben szerénységet nyilvánított ki azáltal, hogy megmaradt a helyes viselkedés határain belül. Ehhez hasonlóan Isten mai szolgái is tudják, hogy „Jehova szemszögéből nézve” vannak dolgok, amelyeket egyszerűen nem tehetnek meg, még ha emberélet forog is kockán (Cselekedetek 15:28, 29; 21:25).

Dávid király fia, Salamon szintén már fiatalon szerénységet nyilvánított ki, de egy kissé más helyzetben. Amikor Salamont trónra emelték, ő alkalmatlannak érezte magát arra, hogy annak a nagy felelősségnek a terhét hordozza, mely egy királyra hárul. Így imádkozott: „óh én Uram Istenem, te tetted a te szolgádat királylyá, Dávid, az én atyám helyett. Én pedig kicsiny gyermek vagyok, nem tudok kimenni és bejönni.” Salamon nyilván tisztában volt azzal, hogy hiányosak a képességei, és nincs elég tapasztalata. Tehát szerény volt, nem pedig öntelt vagy beképzelt. Salamon tisztánlátást kért Jehovától, és meg is kapta (1Királyok 3:4–12).

A Messiás és előhírnöke

Több mint 1000 évvel Salamon napjai után Keresztelő János a munkája által előkészítette az utat a Messiás számára. Mint a Felkent előhírnöke, János bibliai próféciát teljesített be. Talán dicsekedhetett volna ezzel a kiváltságával. Azzal is tiszteletet vívhatott volna ki magának, hogy a Messiás vér szerinti rokona volt. De János azt mondta, ő még arra sem méltó, hogy megoldja Jézus saruját. És amikor Jézus megjelent a Jordán folyónál, hogy megkeresztelkedjen, János ezt mondta: „Nékem kell általad megkeresztelkednem, és te jősz én hozzám?” Ez azt jelzi, hogy János nem volt dicsekvő személy. Szerény volt (Máté 3:14; Malakiás 4:5, 6; Lukács 1:13–17; János 1:26, 27).

Jézus, miután megkeresztelkedett, elkezdte a teljes idejű szolgálatot, prédikálva Isten Királyságának jó hírét. Bár Jézus tökéletes ember volt, mégis ezt mondta: „Én semmit sem cselekedhetem magamtól . . . , nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, a ki elküldött engem.” Ezenkívül Jézus nem arra törekedett, hogy őt dicsérjék az emberek, hanem minden tettével Jehovának szerzett dicsőséget (János 5:30, 41–44). Micsoda szerénység!

Láthatjuk tehát, hogy Jehova lojális szolgái — mint Dávid, Salamon, Keresztelő János, sőt a tökéletes ember, Jézus Krisztus is —, szerénységet nyilvánítottak ki. Nem dicsekedtek, nem voltak önteltek vagy beképzeltek, és tudták, hol a határ. Példájuk elegendő okot ad nekünk, Jehova mai szolgáinak ahhoz, hogy kifejlesszük és kinyilvánítsuk a szerénységet. De más okunk is van erre.

Az emberiség történelmének ebben a zűrzavaros időszakában a szerénységet nagyra értékelik az igaz keresztények. Ez a tulajdonság képessé teszi őket arra, hogy békés legyen a kapcsolatuk Jehova Istennel, illetve az embertársaikkal, és belső békének örvendjenek.

Békében Jehova Istennel

Csak úgy lehet békés kapcsolatunk Jehovával, ha megmaradunk azokon a határokon belül, melyeket ő megszabott az igaz imádatban. Ősszüleink, Ádám és Éva átlépték az Isten által megszabott határt, így az emberek közül ők lettek elsőként a szerénytelenség áldozatai. Elveszítették Jehova előtti helyeselt állapotukat, továbbá az otthonukat, jövőjüket, és életüket is (1Mózes 3:1–5, 16–19). Milyen nagy árat kellett fizetniük!

Tanuljunk Ádám és Éva bukásából, mivel az igaz imádatban is meg van határozva, mit kell tennünk. Például a Biblia kijelenti, hogy „se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se pulyák, se férfiszeplősítők, se lopók, se telhetetlenek, se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten országát” (1Korinthus 6:9, 10). Jehova bölcsen a mi javunkra állította fel ezeket a korlátokat, és bölcsen tesszük, ha megmaradunk e határokon belül (Ésaiás 48:17, 18). A Példabeszédek 11:2 ezt mondja: „a szerénységgel pedig bölcsesség jár együtt” (Újfordítású revideált Biblia).

Mi a helyzet akkor, ha egy vallásszervezet azt mondja nekünk, hogy nyugodtan átléphetjük ezeket a határokat, úgysem befolyásolja az Istennel való békés kapcsolatunkat? Akkor ez a szervezet megpróbál félrevezetni minket. A szerénység viszont segít, hogy közeli kapcsolatot alakítsunk ki Jehova Istennel.

Békében embertársainkkal

A szerénység másokkal is békés kapcsolatot eredményez. Például ha a szülők jó példát mutatnak abban, hogy elégedettek azzal, amijük van, és első helyre teszik a szellemi dolgokat, akkor gyermekeikben valószínűleg ugyanilyen szemléletmód alakul majd ki. Így a fiatalok is könnyebbnek találhatják, hogy elégedettek legyenek, még ha nem is kapnak meg mindent, amit szeretnének. Ez segíteni fog nekik, hogy szerényen éljenek, és hozzájárul a békésebb családi légkörhöz.

A felvigyázóknak különösen ügyelniük kell arra, hogy szerények legyenek, és ne éljenek vissza a hatalmukkal. Például a keresztények ezt a figyelmeztetést kapják: „annakfelette a mi írva van, nem kell bölcselkedni” (1Korinthus 4:6). A gyülekezeti vének felismerik, hogy nem szabad saját személyes véleményüket másokra erőltetniük. Inkább Isten Szavához fordulnak, ha buzdítani szeretnének valakit a helyes viselkedéssel, öltözködéssel, ápoltsággal vagy kikapcsolódással kapcsolatban (2Timótheus 3:14–17). Amikor a gyülekezet tagjai látják, hogy a vének a Szentírás által meghatározott határokon belül maradnak, ez segít nekik, hogy tiszteljék ezeket a férfiakat, és hozzájárul a gyülekezet meleg, szeretetteljes és békés légköréhez.

Belső béke

A szerénység jutalma a belső béke. A szerény személyt nem hajtja becsvágy. Persze ez nem jelenti azt, hogy nincsenek személyes céljai. Például vágyakozhat további szolgálati kiváltságok elérésére, de Istenre vár, és bármilyen keresztény kiváltságot kapjon is, azt nem saját érdemeinek, hanem Jehovának tulajdonítja. Ez közelebb vonzza a szerény személyt Jehovához, a „békességnek Istenéhez” (Filippi 4:9).

Tegyük fel, hogy időnként úgy érezzük, mellőznek minket. Vajon nem jobb, ha azért mellőznek minket, mert szerények vagyunk, mintha a szerénytelenségünkkel magunkra vonnánk mások figyelmét? A szerény személyt nem emészti a becsvágy, ezért belső békének örvend, ami érzelmileg és fizikailag is javára válik.

A szerénység kifejlesztése és ápolása

Ádám és Éva áldozatai lettek a szerénytelenségnek, és ezt a jellemvonást a leszármazottaik is örökölték. Mi segíthet nekünk, hogy ne essünk ugyanabba a hibába, mint ősszüleink? Hogyan fejleszthetjük ki ezt a nagyszerű tulajdonságot, a szerénységet?

Elsőként segít, ha pontosan megértjük, milyen helyzetben vagyunk mi Jehovához, a világegyetem Teremtőjéhez viszonyítva. Milyen személyes eredményeket tudnánk felmutatni, amelyeket össze lehetne hasonlítani Isten tetteivel? Jehova ezt kérdezte hűséges szolgájától, Jóbtól: „Hol voltál, mikor a földnek alapot vetettem? Mondd meg, ha tudsz valami okosat!” (Jób 38:4). Jób nem tudott válaszolni. Vajon nem ugyanilyen korlátozott nekünk is az ismeretünk, képességünk és tapasztalatunk? Vajon nem válik javunkra, ha elismerjük a korlátainkat?

A Biblia ezenkívül ezt mondja nekünk: „Az Úré a föld s annak teljessége; a föld kereksége s annak lakosai”, köztük „az erdőnek minden vadja, a barmok az ezernyi hegyeken”. Jehova elmondhatja magáról: „Enyém az ezüst és enyém az arany” (Zsoltárok 24:1; 50:10; Aggeus 2:8). Milyen javakat tudnánk mi felmutatni, amelyeket össze lehetne hasonlítani mindazzal, aminek Jehova birtokában van? Nos, még a világ leggazdagabb emberének sincs oka a dicsekvésre! Ezért bölcsen tesszük, ha követjük Pál apostol ihletett tanácsát, melyet a Rómában élő keresztényeknek írt: „a nékem adott kegyelem által mondom mindenkinek közöttetek, hogy feljebb ne bölcselkedjék, mint a hogy kell bölcselkedni” (Róma 12:3).

Mint Isten szolgái, szeretnénk szerények lenni, ezért imádkoznunk kell a szellem gyümölcseiért, melyek a szeretet, öröm, béke, hosszútűrés, kedvesség, jóság, hit, szelídség és önuralom (Lukács 11:13; Galátzia 5:22, 23). Miért? Mert ezek közül mindegyik tulajdonság segít nekünk, hogy szerények legyünk. Például az embertársaink iránt érzett szeretet segít, hogy leküzdjük a dicsekvésre vagy az önteltségre való hajlamot. Az önuralom pedig arra késztet, hogy megálljunk és gondolkodjunk, mielőtt szerénytelenül viselkednénk.

Legyünk résen! Állandóan figyeljünk arra, hogy ne essünk a szerénytelenség csapdájába. A már említett királyok közül kettő nem volt minden alkalommal szerény. Dávid király nem volt elővigyázatos, és Jehova akaratával szembeszegülve népszámlálást rendelt el Izráelben. Salamon király szerénytelenné vált, és odáig süllyedt, hogy hamis imádatot kezdett gyakorolni (2Sámuel 24:1–10; 1Királyok 11:1–13).

Amíg tart a dolgok ezen istentelen rendszere, mindig ébereknek kell lennünk, hogy szerények maradjunk. De megéri az erőfeszítést. Isten új világában az emberi társadalom csak szerény emberekből áll majd. Ők a szerénységet erősségnek, nem pedig gyengeségnek fogják tekinteni. Milyen csodálatos lesz, amikor minden ember, minden család élvezi majd a szerénységből fakadó béke áldását!

[Kép a 23. oldalon]

Jézus szerényen Jehovának tulajdonított mindent, amit elért