Miért szeretetteljes eljárás a kiközösítés?

„AMIKOR bejelentették, hogy a fiam ki van közösítve, egy világ omlott össze bennem – emlékszik vissza Julian. – Ő a legidősebb gyermekem, és nagyon közel állt hozzám. Annyi mindent csináltunk együtt. Mindig is jó fiú volt, de egyszer csak megváltozott, és a viselkedése kezdett elfogadhatatlanná válni. A feleségem nagyon sokat sírt, és sehogy sem tudtam megvigasztalni. Folyton az járt a fejünkben, hogy kudarcot vallottunk mint szülők.”

Hogy lehet szeretetteljes eljárásnak nevezni a kiközösítést, ha ilyen nagy fájdalmat okoz? Miért van szükség erre a drasztikus lépésre a Szentírás szerint? És miért közösítenek ki valakit a gyülekezetből?

Mikor kerül sor kiközösítésre? Akkor, ha egy megkeresztelt Tanú súlyos bűnt követ el, és nem bánja meg a tettét.

Jehova nem vár el tőlünk tökéletességet, azt viszont elvárja, hogy ragaszkodjunk a szentségre vonatkozó elveihez. Például nem tolerálja a nemi erkölcstelenséget, a bálványimádást, a lopást, a zsarolást, a gyilkosságot és a spiritizmus gyakorlását (1Kor 6:9, 10; Jel 21:8).

Biztosan te is egyetértesz azzal, hogy Jehova elvárásai ésszerűek, és a védelmünket szolgálják. Elvégre ki ne szeretne békés, tisztességes és megbízható emberek közt élni? A hittestvéreink között ilyen társaságban lehetünk, hiszen az önátadásunkkor mindannyian azt ígértük Istennek, hogy a Szavában található elvek szerint fogunk élni.

De mi történik akkor, ha egy megkeresztelt Tanú gyengeségből súlyos bűnt követ el? Jehova régen élt szolgái is követtek el ilyen hibákat, de Isten nem vetette el őket azonnal. Dávid király példája jól mutatja ezt. Bár házasságtörést és gyilkosságot követett el, Nátán próféta ezt mondta neki: „Jehova. . . elengedi bűnödet” (2Sám 12:13).

Isten azért bocsátott meg Dávidnak, mert őszintén megbánta a tettét (Zsolt 32:1–5). Ma is csak akkor közösítenek ki valakit, ha nem tanúsít megbánást, illetve ha nem hagy fel a helytelenséggel (Csel 3:19; 26:20). Ha a bírói bizottságban szolgáló vének nem látják bizonyítékát az őszinte megbánásnak, ki kell közösíteniük a helytelenül cselekvőt.

Elsőre talán úgy érezhetjük, hogy a kiközösítés túl szigorú, sőt szívtelen döntés, különösen akkor, ha közeli kapcsolatban vagyunk azzal, akit kiközösítenek. Ám Isten Szava egyértelműen rámutat, hogy a kiközösítés szeretetteljes eljárás.

Jézus rámutatott, hogy „a bölcsességet igazságosnak bizonyítják a cselekedetei”, vagyis az eredményei (Máté 11:19). A kiközösítés is bölcs eljárás, mert jó eredményhez vezet. Nézzünk három példát, ami alátámasztja ezt.

A helytelenül cselekvő kiközösítése tiszteletet szerez Jehova nevének. Mivel Isten nevét viseljük, a viselkedésünk óhatatlanul is hatással van arra, hogy mit gondolnak Jehováról az emberek (Ézs 43:10). Ha egy gyermek jól viselkedik, akkor jó véleménnyel lesznek a szüleiről, ellenben ha rosszul viselkedik, akkor szégyent hoz rájuk. Ugyanígy a mi viselkedésünk is nagyban meghatározza, hogy az emberek mit gondolnak Jehováról. Ha ragaszkodunk Jehova erkölcsi irányadó mértékeihez, akkor jó fényt vetünk Isten nevére. De ez fordítva is igaz. Például Ezékiel napjaiban a nemzetek, látva a zsidók helytelen viselkedését, megvetették Jehova nevét (Ez 36:19–23).

Ha erkölcstelenül élnénk, azzal szégyent hoznánk Isten szent nevére. Péter apostol így intette a keresztényeket: „Mint engedelmes gyermekek, ne szabjátok magatokat többé azokhoz a kívánságokhoz, amelyek korábban, tudatlanságotokban voltak bennetek, hanem összhangban a Szenttel, aki elhívott benneteket, ti magatok is váljatok szentté egész viselkedésetekben, mert meg van írva: »Legyetek szentek, mert én szent vagyok«” (1Pét 1:14–16). A tiszta, szent viselkedés tiszteletet szerez Isten nevének.

Ha egy Jehova Tanúja helytelenséget gyakorol, az valószínűleg nem marad titokban a barátai és az ismerősei előtt. Amikor egy ilyen személyt kiközösítenek a gyülekezetből, az azt mutatja, hogy Jehova népe ragaszkodik a szentírási alapelvekhez, hogy megőrizze az erkölcsi tisztaságát. Például Svájcban egy férfi ellátogatott az egyik Királyság-terembe, és elmondta, hogy Jehova Tanúja szeretne lenni. Mint kiderült, a nővére Jehova Tanúja volt, de erkölcstelenséget követett el, és ezért kiközösítették. A férfi ezt mondta: „Olyan szervezethez akarok tartozni, amely nem nézi el a helytelen viselkedést.”

A kiközösítés tisztán tartja a keresztény gyülekezetet. Pál apostol figyelmeztette a korintusziakat arra, hogy milyen veszélyes, ha megtűrik maguk között azokat, akik szándékosan gyakorolják a bűnt. Káros befolyásukat a kovász hatásához hasonlította. Ezt mondta: „egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti”. „Távolítsátok el a gonosz embert magatok közül” (1Kor 5:6, 11–13).

Az, akit Pál gonosz embernek nevezett, nyilvánvalóan nem is próbálta leplezni, hogy erkölcstelenül él. Ráadásul néhányan a gyülekezet tagjai közül mellé álltak (1Kor 5:1, 2). Ha egy ilyen súlyos bűnt megtűrtek volna a gyülekezetben, talán más keresztények is átveszik a Korintuszban elterjedt erkölcstelen szokásokat. Ha a vének szemet hunynak afelett, hogy valaki szándékosan gyakorol bűnt, az odavezethet, hogy mások sem fogják komolyan venni Isten irányadó mértékeit (Préd 8:11). Akik nem bánják meg a bűnüket, olyanok, mint „a víz alatt rejtőző sziklák”, és előidézhetik, hogy mások hite úgyszólván hajótörést szenvedjen (Júd 4, 12).

A kiközösítés észhez térítheti a helytelenül cselekvőt. Jézus egyszer elmondott egy történetet egy fiatal fiúról, aki elhagyta az apját, és kicsapongó életet élve, eltékozolta a vagyonát. A tékozló fiú a saját kárán tanulta meg a leckét. A szülői háztól távol ráébredt, hogy céltalan az élete, és hogy kegyetlen világ veszi körül. Végül is észhez tért, megbánta, amit tett, és visszament az apjához (Luk 15:11–24). Az apa szeretettel fogadta a fiát, és örült a visszatérésének. Ez segít megértenünk Jehova érzéseit. Ő erről biztosít minket: „nem gyönyörködöm a gonosz halálában. Inkább abban gyönyörködöm, ha a gonosz megtér útjáról, és életben marad” (Ez 33:11).

Ehhez hasonlóan a kiközösített személyek is ráébredhetnek, hogy mit veszítettek azzal, hogy elhagyták a szellemi családjukat, vagyis a keresztény gyülekezetet. Talán ők is észhez térnek, amikor szembesülnek az életmódjuk keserű következményeivel, és visszagondolnak arra, hogy milyen boldogok voltak, amikor jó kapcsolatban lehettek Jehovával és a népével.

A segítségnyújtáshoz szeretetre és határozottságra van szükség. Dávid ezt mondta: „Ha az igazságos ver engem: szerető-kedvesség az, ha megfedd: olaj a fejemre” (Zsolt 141:5). Nézzünk egy szemléltetést: Képzeljünk el egy hegymászót, aki egy hideg téli napon teljesen kimerül a túrázásban. A teste kezd kihűlni, aminek következtében, nagyon elálmosodik. Ha elalszik a hóban, akkor meghal. A hegyimentők megérkezéséig a társa időről időre megpofozza, hogy ébren tudja tartani. Ez fájdalmas ugyan, de megmentheti az életét. Dávid is felismerte, hogy még ha fájdalmas is, javára van, ha egy igazságos ember helyreigazítja.

A helytelenül cselekvőknek sok esetben éppen arra a fegyelmezésre van szükségük, amit a kiközösítés jelent. Julian fia, akiről a bevezetőben volt szó, mintegy tíz évvel a kiközösítése után rendbe hozta az életét, visszatért a gyülekezethez, és most vénként szolgál. Ezt mondja: „A kiközösítés miatt szembe kellett néznem az életmódom következményeivel. Szükségem volt erre a fegyelmezésre” (Héb 12:7–11).

Bár a kiközösítés súlyos dolog, van visszaút. Mindannyiunknak szerepe van abban, hogy a kiközösítés elérje a célját.

A véneknek Jehova szeretetét kell visszatükrözniük, amikor közlik a helytelenül cselekvővel a kiközösítését. Amikor eleget tesznek ennek a szomorú feladatnak, kedvesen, de világosan magyarázzák el neki, hogy mit kell tennie, hogy visszafogadják. A vének időről időre meglátogathatják azokat a kiközösített személyeket, akik bizonyítékát adják annak, hogy szeretnének megváltozni, és emlékeztethetik őket arra, hogy hogyan térhetnek vissza Jehovához.a

A családtagok úgy mutathatnak szeretetet a gyülekezet tagjai és a kiközösített személy iránt, ha tiszteletben tartják a kiközösítésre vonatkozó döntést. Julian ezt mondja: „Bár még mindig a fiamnak tekintettem őt, az életmódja falat emelt közénk.”

A gyülekezet tagjai valójában akkor járnak el szeretetteljesen, ha nem tartanak kapcsolatot a kiközösítettel, és nem beszélgetnek vele (1Kor 5:11; 2Ján 10, 11). Így hozzájárulnak ahhoz, hogy a Jehovától jövő fegyelmezés elérje a célját. Emellett a gyülekezet tagjainak azt is figyelembe kell venniük, hogy a kiközösített személy családját nagyon megviseli ez a helyzet. Ezért még inkább szükségük van rá, hogy szeretetet és törődést kapjanak a gyülekezettől. Nem lenne jó, ha azt éreznék, hogy ők is ki vannak zárva a hittestvéreik társaságából (Róma 12:13, 15).

Julian ezt a tanulságot vonta le: „A kiközösítés olyan eljárás, melyre szükségünk van, mert segít, hogy Jehova irányadó mértékei szerint tudjunk élni. Bár fájdalmas, hosszú távon jó eredményt hoz. Ha elnéző lettem volna a fiammal, soha nem jött volna rendbe a kapcsolata Jehovával.”