13. fejezet

Miért engedte meg Isten ilyen sokáig a gonoszságot?

AZ EMBERI történelem majdnem hatezer éve a szenvedés, a könny és a halál hosszú korszaka volt. Az együtt érző elme mi mást tehetne, minthogy részvétet érez az elmúlt korokban és a ma meggyötört nemzedékek iránt.

Miért engedte meg Isten mindezt ily sokáig? Igéje pontos és kielégítő választ ad erre a kérdésre. Isten Igéje több elintézésre váró vitás kérdésről beszél. Azt is feltárja, hogy Isten felülmúlhatatlan bölcsességében olyan utat követ, amely minden teremtményének javára szolgál.

Őszintén szeretnéd-e tudni, miért engedte meg Isten mind ez ideig a gonoszságot? Akkor bizonyára figyelembe veszed a sok, egymással összefüggő okot, és csak a teljes magyarázat fog kielégíteni. Ha saját hírneved forogna kockán, becsületesnek tartanád-e mások részéről, ha magyarázatot kérnének tőled, és utána mihelyst beszélni kezdenél, azonnal eltávoznának? Biztosan nem. Vizsgáljuk meg tehát gondosan azokat az okokat, melyek miatt Isten megengedte és még mindig megengedi a gonoszságot. — Példabeszédek 18:13.

NEM AZ ERŐFÖLÉNY VITAKÉRDÉSE

Amikor kezdetben a lázadás kitört, Isten haladéktalanul intézkedni kezdett. A Genezis harmadik fejezete azt mutatja, hogy Isten nyomban felelősségre vonta azokat, akik részt vettek a lázadásban, és igazságos törvényével összhangban ítéletet hirdetett felettük (1Mózes 3:8–19). Isten azonban nem hajtotta végre rögtön a halálos ítéletet Ádámon és Éván, hanem a még meg nem született utódaik eljövendő megáldására való tekintettel megengedte, hogy utódokat hozzanak létre (1Mózes 22:18; Galata 3:8). Hálásaknak kellene lennünk Istennek, hogy ezt megengedte, különben mi sem születtünk volna meg soha.

Midőn a magát Isten elleni hazugsággal Ördöggé változtató lázadó szellemi teremtményre kimondta ítéletét, Jehova jelképes nyelven ismertette a jövőre vonatkozó szándékát (1Mózes 3:15). Az Ördögöt sem semmisítette meg nyomban, hanem megengedte létezését egy bizonyos általa meghatározott ideig, hogy egyszer s mindenkorra elrendezze azt a vitakérdést, amely ott az Édenben felvetődött.

Ha csupán az erőfölény kérdése lett volna, azt azonnal el lehetett volna dönteni egy végső győzelemig folytatott harccal. Arra azonban nincs bizonyíték, hogy Sátán Isten erejét vonta volna kétségbe. A Mózes első könyvének beszámolója inkább azt mutatja, hogy Sátán egy erkölcsi kérdést vetett fel. Isten szavahihetőségét vonta kétségbe, és amint a Biblia későbbi részéből kitűnik, kétségbe vonta Isten teremtményeinek Isten egyetemes uralma iránti feddhetetlenségét is (1Mózes 3:1–5; Jób 1:7–12). Az ilyen vitakérdéseknek megnyugtató eldöntése időt igényel. Isten rettenetes erejének azonnali alkalmazása nem adott volna megnyugtató választ a felmerült erkölcsi kérdésekre.

A MEGSZABOTT IDŐ

Ha visszatekintünk Isten emberekkel való bánásmódjának történetére, ahogy azt a Biblia feltárja, nyilvánvalóvá válik, hogy bár Isten nem mondta meg az ellene lázadó teremtményeknek, hogy meddig tűri meg a gonoszságot, Ő maga határt szabott neki. Évszázadokkal később utalt erre prófétájának, Dánielnek szóló üzenetében, amelyet egyik engedelmes szellemteremtményével küldött neki. Már akkor, jóval a mi időszámításunk kezdete előtt beszélt Isten e gonosz rendszer végéről: „A vég még a meghatározott időig hátra van.” — Dániel 11:27.

Ádám lázadásától napjainkig végtelen hosszú időnek tűnhet a közel hatezer éves időszak, ha olyan emberek szempontjából nézzük, akik csupán körülbelül hetven évig élnek. De emlékezzünk arra, hogy Isten szabja meg az időt. A Biblia a Zsoltárok 90:4-ben Isten időfogalmáról azt mondja: „Ezer év előtted annyi, mint az elmúlt nap, és mint egy őrjárási idő éjjel.” Egy ötéves gyermek számára egy év nagyon hosszú idő, de egy hatvanéves ember számára meglehetősen rövid. Isten számára, aki örökké él, ezer év annyi, mint egy nap. Az ő szempontjából nézve a gonoszság megtűrése még nem tart hat teljes napja.

Ez bizonyára nem volt igazságtalanság velünk szemben. Isten hosszútűrésének köszönhető, hogy egyáltalán alkalmunk van élni, mivel mindannyian Ádám leszármazottai vagyunk. Még tökéletlen körülmények között is szeretjük az életet. Annyira szeretjük, hogy még betegség idején is ragaszkodunk hozzá. De az a tény, hogy Isten nem szakította meg korábban, hanem még most is gyakorolja hosszútűrését, alkalmat ad arra, hogy ne csak egy rövid ideig éljünk, hanem örök életet szerezzünk.

Hogy segítsen ezt értékelnünk, Péter apostol azt mondja: „Jehova nem lassú az ígéretét illetően, mint ahogy egyesek késedelmesnek tartják, hanem türelmes irántatok, mert nem akarja, hogy bárki is elpusztuljon, hanem azt akarja, hogy mindenki megtérésre jusson. Ezért megmentésnek tekintsétek Urunk türelmét” (1Péter 3:9, 15). Nyilvánvaló tehát, hogy Isten hosszútűrése nem kárunkra, hanem áldásunkra szolgál.

De még más valamit is eredményez ez, és ez is minden most élő és még a meghatározatlan jövőben élő teremtmények áldására és javára fog szolgálni.

EREDMÉNYEZHET-E JÓT A LÁZADÁS ÚTJA?

Az elmúlt hatezer év alatt az Ördög és az Istentől elidegenedett emberek teljes alkalmat kaptak arra, hogy gonosz terveiket megvalósítsák. Eljárásával Sátán mint valami vetélytárs-uralkodó helyezkedett szembe Istennel, és kihívta Isten uralmát. Azzal, hogy rábírta az embereket arra, hogy neki szolgáljanak, uralkodójukká és istenükké lett. A Biblia ezért nevezi őt „e világ uralkodójának” és „a dolgok e rendszere istenének” (János 12:31; 2Korinthus 4:4). Nem csupán néhány különlegesen gonosz teremtmény került uralma alá, mert a Biblia azt mondja, hogy „az egész világ a gonosz hatalmában vesztegel” (1János 5:19). Mivel más szellemi teremtményeket is rávett lázadó útjának követésére, ő lett a „démonok fejedelme” is. — Máté 9:34.

A kérdés, ami most felvetődik, így hangzik: Sikeresnek bizonyulhat-e a lázadás útja? Hozhat-e maradandó áldást bárki részére is az az uralom, amely megpróbálja Istent figyelmen kívül hagyni? Melyik uralom fog jobbnak bizonyulni a teremtmények számára: az, amit Isten gyakorol az élő teremtmények fölött, vagy az, amelyet a Sátán gyakorol? Vajon az Istentől függetlenített emberi uralom bizonyul-e jobbnak, vagy az Istennek és törvényeinek való alárendeltség?

Az igaz, hogy Isten csírájában elfojthatta volna a lázadást, de ezzel az ügy nem intéződött volna el megnyugtató módon. Ezért Isten megengedte Sátánnak, hogy kellő hosszú időn keresztül kiépítse a maga szervezetét, és megengedte a függetlenségre törekvő embereknek, hogy eljussanak az anyagi jólét, a tudományos vívmányok és a katonai hatalom csúcspontjára. Ezzel Isten mind a láthatatlan szellemi birodalomban, mind itt a földön élő értelmes teremtményei számára lehetővé tette, hogy meglássák a lázadás következményeit.

Mi az eredmény? Mit hozott az Ördög és az Istentől elidegenedett emberek majdnem hatezer éves uralma? Vajon az Isten elleni lázadás útja jobbnak bizonyult-e az ember számára? Hozott-e tartós boldogságot?

Ha a becsületes ember józanul mérlegeli az elmúlt történelmet és a világ jelenlegi tragikus állapotát, fel kell ismernie, mennyire nem igazi előrehaladásról szól ez a történelem. Már kipróbáltak minden uralmi formát, de még mindig hiányzik a biztonság és a maradandó boldogság. Igazi haladásnak mondhatjuk-e azt, hogy a nyilakat atombombák váltották fel, és a világ egy újabb világháború felé tántorog? Milyen haladás az, hogy az emberek rakétákat küldenek fel a holdra, ugyanakkor itt a földön nem tudnak egymással békében élni? Mi haszna van annak, hogy az emberek felépítik a minden kényelemmel ellátott otthonukat, de ugyanakkor a válás és a bűnözés széttépi a családot? Vajon mire legyünk büszkék? Az utcai zendülésekre, az anyagi javak és az emberélet pusztítására és a széles körű törvénytelenségre? Egyáltalán nem! Mindez annak az uralomnak a gyümölcse, amely megpróbálja figyelmen kívül hagyni Istent.

Az eltelt hosszú idő azt bizonyította, hogy a lázadó emberek és a gonosz szellemi teremtmények uralma gyászos kudarccal járt. Bebizonyosodott, hogy Sátánnak nincs joga uralkodni, sőt az is, hogy az embereket nem olyan képességgel teremtették meg, hogy ügyeiket Isten vezetése nélkül intézhessék. Tekintettel a sikertelen uralkodás hatezer évére, senki sem mondhatja, hogy a Teremtő nem adott elég időt a lázadóknak a kísérletezésre. Senki sem állíthatja jogosan: ,Nem kaptam lehetőséget.’ Azt sem mondhatják majd: ,De más lett volna a helyzet, ha több időm lett volna!’ Az engedélyezett idő elég volt arra, hogy bebizonyítsák kudarcukat. A lázadás útja végtelenül lesújtónak bizonyult. Isten azonban nem engedi meg a lázadóknak, hogy tönkretegyék a földet. Ehelyett a becsületes emberek érdekében a kellő időben Ő ,pusztítja el azokat, akik a földet pusztítják’. — Jelenések 11:18.

IRÁNYADÓ JOGI ELJÁRÁS LEFEKTETÉSE

Amikor az Ördögnek és a lázadó embereknek Isten időt adott arra, hogy véghezvigyék gonosz terveiket, Ő hosszú távlatban nézte az eseményeket, olyan távlatban, amely a teremtmények örökkévaló áldására szolgál. Ha valaha a jövőben olyan helyzet alakulna ki, hogy bármely erkölcsileg szabad akaratú teremtmény visszaél szabad választásával és kifogásolná Isten eljárását, vajon szükség lenne arra, hogy Isten időt adjon neki elméleteinek vagy vádjainak beigazolására? Megengedné-e akkor Isten ismét a gonoszság létezését újabb évezredeken át? Egyáltalán nem!

Amikor Isten jelenleg megengedte a lázadóknak, hogy éljenek a számukra engedélyezett hatezer éven belül, félreérthetetlen törvényes, irányadó eljárást fektetett le, amelyet bármikor alkalmazni tud a világegyetemben, mégpedig egy egész örökkévalóságon át. Ez már megfelelően bizonyítani fogja, hogy semmi sem virágozhat, ami nincs összhangban Jehova Istennel; egyetlen emberi vagy szellemi teremtménytől származó független terv sem hozhat áldásokat, hanem zűrzavaros állapotokat eredményezne. Akkor minden értelmes teremtmény teljesen igazoltnak fogja látni Isten eljárását, ha minden lázadót azonnal megsemmisít. „A gonoszokat megsemmisíti.” — Zsoltárok 145:20; Róma 3:4.

Bolygónk, a föld az egész örökkévalóságon át olyan megkülönböztetett helyzetben lesz, amelyben más bolygóknak nem lesz része. Ez lesz az az egyetlen bolygó, ahol a lázadó emberek és szellemi teremtmények vitás kérdést vetettek fel, ahol ezek a kérdések elrendeződtek, és ahol törvényes eljárást fektetett le Isten, amelyet mértékadónak tud alkalmazni minden más helyen az egész világegyetemben. Ez nem azt jelenti, hogy csak a föld lesz az egyetlen lakott bolygó. A Teremtő a saját választása szerint benépesíthet a kellő időben ezer, millió vagy akár milliárd más bolygót is. De képzeljük el, milyen zűrzavar lenne a világegyetemben, ha Isten minden bolygón megengedné a lázadást vagy azt, hogy a saját útjuk szerint járjanak el a teremtményei. Ezt Isten nem engedi meg. Éppen ezért, még ha nekünk embereknek fájdalmas is a jelenlegi tapasztalat, mégis hasznos lesz, mivel éppen ez tisztáz néhány vitás kérdést. Isten tehát egyszer s mindenkorra lefektet egy törvényes, irányadó eljárást, amelyet a jövőben az előttünk álló végtelen korokon keresztül alkalmazhat az élő teremtményei javára és boldogságára.

SÁTÁN HAZUGNAK BIZONYULT

A keleti pátriárka, Jób napjaiban, körülbelül az i. e. a tizenhatodik században, félreérthetetlenül tisztázódott az a kérdés, hogy Sátán kétségbe vonta az ember Isten iránti feddhetetlenségét. Jehova azt mondta, hogy senki sincs Jóbhoz hasonló a földön, de az Ördög így gúnyolódott: „Ok nélkül féli-e Jób Istent? Nem te vetted-e körül őt magát, házát és mindenét, amije van? Keze munkáját megáldottad, és állatai elszaporodtak a földön. De változásként vesd csak ki kérlek a kezedet reá, és vedd el tőle mindazt, amije van, és lásd meg, vajon nem átkoz-e meg szemtől-szembe téged!” (Jób 1:6–12). Igen, Sátán azzal kérkedett, hogy mindenkit el tud téríteni Istentől, még azt is, akiről Isten azt mondta: „nincs a földön hozzá hasonló”.

Sátán már Éden óta kísérletezett kérkedésének bizonyításával. Ádám cserbenhagyta Istent, de olyan hithű férfiak, mint Ábel, Énok és Noé hűségeseknek bizonyultak Istenhez. Szeretetből, és nem anyagi előnyért szolgálták Istent. Jób is kijelentette: „Míg élek, feddhetetlenségemet fel nem adom!” (Jób 27:5). Sátán azonban büszke törtetésében nem volt hajlandó lefékezni magát esztelen útján. Amikor a tökéletes ember, Jézus a földön volt, Sátán Őt is igyekezett rávenni, hogy csak egy olyan dolgot tegyen meg, amellyel Isten iránti feddhetetlenségét megtörte volna. (Máté 4:9–11). Amikor az őrség katonái arcul verték, és kivégzés céljából oszlopra feszítették, Jézus még akkor is ragaszkodott feddhetetlenségéhez. Az Ördög felhasználta ügynökeit Jézus megölésére, de nem tudta rábírni arra, hogy hűtlen legyen Istenhez (Filippi 2:8). Jézus mint tökéletes ember feddhetetlenségének megőrzésével bebizonyította, hogy Ádámnak sem lett volna lehetetlen megőrizni feddhetetlenségét.

Sátán Krisztus követőire is üldözést hozott (Lukács 22:31). Egész napjainkig harcol azok ellen, „akik megtartják Isten parancsait, és végzik a Jézusról szóló tanúskodás munkáját” (Jelenések 12:17). Ezekhez csatlakozott „egy megszámlálhatatlan nagy sokaság minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből”, akik bár „a nagy nyomorúság”-ból jönnek ki, szívükben hálát adnak, és dicsérik a Teremtőt és Fiát (Jelenések 7:9, 10, 14). Felismerik, hogy a Sátán lázadása során felmerült egyik vitakérdés az ember feddhetetlenségének erkölcsi vitakérdése volt. Ezért még a legkedvezőtlenebb körülmények között is örülnek, ha hozzájárulhatnak ahhoz a kétségbevonhatatlan bizonyítékhoz, hogy Isten útja helyes, és hogy teremtményei gyakorolhatják erkölcsi szabad akaratukat, és megőrizhetik iránta feddhetetlenségüket. Ezt az igazságosság iránti szeretetből, és nem anyagi haszonból teszik.

ISTEN NEVÉNEK ÉS HATALMÁNAK HIRDETÉSE

Isten az emberek iránt érzett nagy szeretetében véget vet minden gonoszságnak. Véget vet az ember és a gonosz szellemi teremtmények lázadásának is. A meghatározott időben Isten akadálytalanul kinyilvánítja hatalmát, és az ebből származó jó dolgokról fognak beszélni az eljövendő korszakok.

Az egész földre kiterjedően, egyetemes méretekben ugyanaz következik be, ami az ókori Egyiptomban történt, amikor Isten Egyiptom gőgös uralkodójának azt mondta: „Azért hagytalak életben, hogy megmutassam rajtad hatalmamat, és hogy hirdessék nevemet az egész földön” (2Mózes 9:16). Amikor Isten megsemmisítette a büszke, elnyomó egyiptomiakat minden haderejükkel együtt, ennek híre messze földre eljutott. Olyan nagy lett Isten hírneve a fogoly izraeliták megszabadítása következtében, hogy évek múlva valaki ezt mondta a távoli Jerikóban: „Hallottuk, hogyan szárította fel Jehova a Vörös-tenger vizét előttetek, amikor kijöttetek Egyiptomból, . . . Jehova, a ti Istenetek az Isten fent az egekben és alant a földön.” — Józsué 2:9–14.

A gonosz megsemmisítése okot szolgáltat Isten minden értelmes teremtményének elismerésére. A világegyetemben ezt meg is teszik, amikor Isten megszüntet minden elnyomást és gonoszságot. Az igazságos szívű emberek és szellemi teremtmények az egész örökkévalóság idején elbeszélik majd, mit tett Isten, hogy megszabadítsa a gonoszságtól a világegyetemet, és hogyan hozott áldást azokra, akik szeretik és szolgálják Őt. Amikor Isten leszámol majd Sátánnal, a démonokkal és a földön élő gonoszokkal, akkor a mennyben és a földön dicsőíteni fogják a nevét. „Akkor megtudják, hogy Ő Jehova.” — Ezékiel 38:23.

Egyszer s mindenkorra bebizonyosodik tehát az a tény, hogy az Isten elleni lázadás útja nem vezet jóra senki számára. Sátán minden idők legszörnyűbb hazugjának bizonyul, olyan istennek, aki nem méltó követésre. A Teremtő Jehova Isten viszont igaznak bizonyul, olyannak, akinek joggal tartozunk engedelmességgel. Ugyanakkor Isten irányadó törvényes eljárást fektet le egyszer s mindenkorra minden élő értelmes teremtmény javára. Az Isten iránti engedelmesség fog az egyetlen követésre méltó útnak bizonyulni.

De most felmerül egy elsőrendű fontosságú kérdés: Mikor vet véget Isten a gonoszságnak? Meddig tűri még meg a gonoszságot? Mikor semmisíti meg a Sátán kiépített egész gonosz rendszerét?