Bánjunk úgy másokkal, ahogyan Isten szeretné!

1–3. a) Mire gondolna sok keresztény az ókori Tírusz nevének hallatán? b) Milyen kapcsolata volt Hírám királynak Izraellel? c) Min kell elgondolkodnunk Tírusszal kapcsolatban?

MI JUT eszedbe, ha az ókori Tírusz nevét hallod? Sok keresztény arra gondolna, hogy beteljesedett rajta egy prófécia, amikor Nagy Sándor Tírusz szárazföldi részének romjaiból utat épített a szigeten lévő, újabb városrészhez, és lerombolta azt (Ezékiel 26:4, 12; Zakariás 9:3, 4). De gondolnál-e arra a Tírusz név hallatán, hogy miként kell bánnod szellemi testvéreiddel és másokkal, és hogyan nem szabad bánnod velük?

² Miért pusztult el Tírusz? „Három lázadása miatt . . . , mert száműzöttek egész seregét adta át Edomnak, és mert nem emlékezett meg a testvéri szövetségről. Tüzet küldök Tírusz falára” (Ámós 1:9, 10). Sok-sok évvel korábban Hírám tíruszi király jóindulattal viseltetett Dávid iránt, és anyagokkal támogatta Salamon templomának az építését. Salamon szövetséget kötött vele, és galileai városokat adott neki. Hírám a ’testvérének’ nevezte Salamont (1Királyok 5:1–18; 9:10–13, 26–28; 2Sámuel 5:11). Amikor Tírusz „nem emlékezett meg a testvéri szövetségről”, és Isten népéből eladott némelyeket rabszolgának, Jehova felfigyelt erre.

³ Mit tanulhatunk abból, hogy Isten elítélte Tírusz kánaánita lakóit azért, mert kegyetlenül bántak a népével? Az egyik fontos tanulság a szellemi testvéreinkkel való bánásmódunkat érinti. Könyvünk korábbi fejezeteiben már kaptunk néhány tanácsot a 12 prófétától arról, hogy hogyan viselkedjünk másokkal, például hogy legyünk becsületesek az üzleti ügyekben és erkölcsileg tiszták. Ez a 12 könyv azonban többet is mond arról, hogy mit szeretne Isten, hogyan bánjunk másokkal.

 4. Milyen értelemben voltak az edomiták Izrael ’testvérei’, mégis hogyan bántak velük?

⁴ Tanulhatunk valamit abból, hogy Isten elítélte Edomot, az Izrael szomszédságában fekvő országot. Ezt mondta: „Nem lenne szabad nézned, amit testvéred napján, balszerencséjének napján látsz; nem lenne szabad örülnöd Júda fiain vesztüknek napján” (Abdiás 12). A tírusziak csupán kereskedelmi tevékenységeik miatt voltak Izrael ’testvérei’, az edomiták ellenben szó szerint a ’testvérei’ voltak Izraelnek, mivel Ézsautól, Jákob ikertestvérétől származtak. Maga Jehova is Izrael ’testvéreinek’ nevezte az edomitákat (5Mózes 2:1–4). Ezért igazán alávaló dolog volt, hogy az edomiták örültek, amikor a babilóniaiak bajt hoztak a zsidókra (Ezékiel 25:12–14).

 5. Milyen helyzetekben fordulhat elő, hogy az edomitákéhoz hasonló szellemet nyilvánítunk ki?

⁵ Kétségtelen, hogy Istennek nem tetszett, ahogyan az edomiták zsidó testvéreikkel bántak. De felmerülhet bennünk a kérdés: „Vajon hogyan ítéli meg Isten azt, ahogyan én bánok a testvéreimmel?” Foglalkoznunk kell egyebek között azzal, hogy mit gondolunk egy testvérről, és hogyan bánunk vele, amikor valami nincs rendben. Tegyük fel például, hogy egy keresztény megbántott, vagy nézeteltérése volt valamelyik rokonoddal. Ha ’panaszra van okod’, vajon neheztelni fogsz, nem felejted el a dolgot, vagy nem próbálod rendezni? (Kolosszé 3:13; Józsué 22:9–30; Máté 5:23, 24). Ez befolyásolhatja a tetteidet; talán hűvösen bánsz ezzel a testvérrel, kerülöd, vagy rosszakat mondasz róla. De menjünk tovább a példa alkalmazásában. Képzeld el, hogy ez a testvér később hibázik, sőt a gyülekezeti véneknek tanácsot kell adniuk neki, vagy helyre kell igazítaniuk (Galácia 6:1). Az edomiták szellemét kinyilvánítva örülnél, hogy bajban van? Mit várna el tőled Isten ebben a helyzetben?

 6. A Zakariás 7:10 szerint mit ne tegyünk, ellenben a Mikeás 7:18 alapján mit kell tennünk?

⁶ Jehova Zakariás által kifejezte, hogy azt szeretné, ha ’nem forralnánk semmi rosszat egymás ellen szívünkben’ (Zakariás 7:9, 10; 8:17). Ez a tanács akkor is érvényes, amikor úgy érezzük, hogy egy testvér megbántott minket vagy valakit a családunkban. Ilyenkor könnyű ’rosszat forralni a szívünkben’, és ennek megfelelően viselkedni. Isten azonban annak örülne, ha utánoznánk az ő jó példáját. Emlékezhetsz Mikeás szavaira, aki azt írta, hogy Jehova ’megbocsát vétket, és eltekint a törvényszegéstől’a (Mikeás 7:18). Hogyan alkalmazhatjuk ezt a gyakorlatban?

 7. Miért dönthetünk úgy, hogy egyszerűen elfelejtünk egy sértést?

⁷ Lehet, hogy rosszulesett, amit velünk vagy egy rokonunkkal tett valaki. De igazából mennyire súlyos az, ami történt? A Biblia leírja, hogy milyen lépéseket kell tenni a nézeteltérések rendezésére, még olyan esetben is, ha valaki vétkezik a testvére ellen. Ám gyakran az a legjobb, ha egyszerűen elnézzük a tévedést vagy a sértést, vagyis ’eltekintünk a törvényszegéstől’. Kérdezzük meg magunktól: „Ez lenne az egyik alkalom a 77-ből, ahányszor meg kell bocsátanom neki? Miért ne felejteném el egyszerűen a történteket?” (Máté 18:15–17, 21, 22). Még ha most súlyosnak tűnik is a vétség, vajon ezer év múlva is így fogunk érezni? Lényeges igazságra hívja fel a figyelmünket a Prédikátor 5:20, mely egy olyan munkásról szól, aki élvezi az evést-ivást: „nem sokszor emlékezik életének napjaira, hisz az igaz Isten lefoglalja őt szívének örömével.” Ez az ember a pillanatnyi élvezetére koncentrál, így boldog, és nem gondol a hétköznapi vesződséggel. Tudnánk mi is így gondolkodni? Ha a keresztény testvériségből fakadó örömökre összpontosítunk, talán el is felejtjük azokat a dolgokat, amelyek hosszú távon nem fontosak, és amelyekre az új világban nem is fogunk emlékezni. Ez éppen az ellentéte annak, hogy valaki a más bajának örül, vagy megjegyzi a sérelmeket.

 8. Mi okozhat nehézséget az igazmondás terén?

⁸ A 12 prófétai könyv azt is kiemeli, hogy mennyire szeretné Isten, hogy mindig igazat mondjunk. Természetesen azon fáradozunk, hogy a ’jó hír igazságát’ szóljuk az embereknek (Kolosszé 1:5; 2Korintusz 4:2; 1Timóteusz 2:4, 7). Az viszont már nehezebb lehet, hogy a mindennapokban ragaszkodjunk az igazmondáshoz a családunk és a szellemi testvéreink körében, amikor sokféle témáról és helyzetről beszélgetünk. Miért okozhat ez nehézséget?

 9. Mikor érezhetünk kísértést arra, hogy ne a teljes igazságot mondjuk el, és mit kérdezzünk meg magunktól?

⁹ Melyikünkkel ne esett volna meg, hogy valami barátságtalant mondott vagy tett, amire később felhívták a figyelmét? Alighanem zavarba jöttünk, és furdalt a lelkiismeret. Emiatt talán tagadtuk a hibánkat, vagy előálltunk valamiféle magyarázattal, mely eltorzította az igazságot, hogy mentséget találjunk a viselkedésünkre, vagy helyesnek tüntessük fel. Egy kényelmetlen helyzetben arra is kísértést érezhetünk, hogy csak bizonyos részleteket említsünk meg, és megszépítsük a tényeket. Ezért amit mondunk, az szigorúan véve igaz ugyan, de hamis képet közvetít. Noha ezzel nem hazudunk olyan botrányosan, ahogyan az a mai világban szokás, de vajon csakugyan ’igazat mondunk a felebarátunknak’ vagy a testvérünknek? (Efézus 4:15, 25; 1Timóteusz 4:1, 2). Szerinted mit érez Isten, amikor egy keresztény hamisan állítja be a dolgokat, pedig tudja, hogy abból a testvérek rossz következtetést fognak levonni, és elhisznek valamit, ami valójában nem igaz, nem pontos?

10. Hogyan beszéltek a próféták egy Izraelben és Júdában dívó szokásról?

¹⁰ A próféták felismerték, hogy néha még olyanok is elfeledkeznek Jehova elvárásairól, akik át vannak adva neki. Hóseás így fejezte ki, mit érez némelyik kortársa iránt Isten: „Fosszák ki őket, mert törvényszegést követtek el velem szemben! Én megváltottam őket, ők azonban hazugságokat szóltak ellenem.” Amellett, hogy merő hazugságokat szóltak Jehova ellen, voltak, akik ’átkozódásra és félrevezetésre’ adták a fejüket, vagyis a tények meghamisításával becsaptak másokat (Hóseás 4:1, 2; 7:1–3, 13; 10:4; 12:1). Hóseás az északi királyságban, Szamáriában írta le ezeket a szavakat. Vajon Júdában jobb volt a helyzet? Mikeástól megtudhatjuk: „Gazdagjai telve vannak erőszakkal, és lakosai hazugságot szólnak, nyelvük csalárd szájukban” (Mikeás 6:12). Jó, ha tisztában vagyunk vele, hogy ezek a próféták elítélték a ’félrevezetést’, és azokat, akiknek a „nyelvük csalárd szájukban”. Ezért még a keresztények is, akik biztosan nem hazudnának szándékosan, megkérdezhetik maguktól: „Előfordul, hogy félrevezetek másokat, vagy csalárd a nyelvem? Mit vár el tőlem Isten ebben a tekintetben?”

11. Mit tárnak fel a próféták arról, hogy Isten szerint hogyan kell használnunk a nyelvünket?

¹¹ Isten azt is világossá tette a prófétái által, hogy milyen dicséretes viselkedést vár el tőlünk. A Zakariás 8:16 ezt mondja: „Ezeket cselekedjétek: Igazságot szóljatok egymásnak! Igazsággal és a béke ítéletével ítéljetek a kapuitokban!” Zakariás idejében a kapukban a vének nyilvánosan tárgyaltak bírói ügyeket (Ruth 4:1; Nehémiás 8:1). De Zakariás nem azt mondta, hogy csak ilyen helyzetben kell igazat szólnunk. Őszintének kell lennünk hivatalos helyeken, de arra is buzdítást kapunk, hogy ’igazságot szóljunk egymásnak’. Ennek az otthonunk bizalmas légkörében is így kell lennie, amikor a házastársunkkal vagy közeli rokonainkkal beszélünk, sőt akkor is, amikor hétköznapi dolgokról társalgunk testvéreinkkel és testvérnőinkkel személyesen, telefonon vagy más módon. A környezetünk joggal várja el, hogy igazat mondjunk. A keresztény szülők tanítsák meg a gyermekeiknek, hogy mennyire fontos kerülniük a hazugságot. Akkor beléjük nevelődik, hogy Isten elvárja tőlük, hogy ne legyen csalárd a nyelvük, és igazán őszinték legyenek (Sofóniás 3:13).

12. Milyen értékes tanulságokat vonhatunk le a prófétai könyvekből?

¹² Az a fiatal, illetve felnőtt, aki ragaszkodik az igazmondáshoz, egyetért Zakariás felszólításával: „Szeressétek . . . az igazságot és a békét!” (Zakariás 8:19). És figyeljük meg, hogyan írta le Malakiás azt, ahogyan Jehova a Fia példáját látta: „Az igazság törvénye volt száján, nem találtatott igazságtalanság ajkain. Békében és egyenességben járt velem” (Malakiás 2:6). Tőlünk vajon kevesebbet várna el Jehova? Ne feledjük, hogy a Szava már teljes egészében a kezünkben van, beleértve a 12 próféta könyveit, és azok tanulságait is.

13. Melyik másik hiányosságra világít rá a Mikeás 6:12?

¹³ A Mikeás 6:12 elmondja, hogy Isten ókori népének tagjai ’hazugságot szóltak, és nyelvük csalárd volt szájukban’, tehát rosszul bántak másokkal. De ebben a versben egy másik súlyos hibáról is olvashatunk. Azt mondja, hogy ’a gazdagok telve voltak erőszakkal’. Mit jelentett ez, és mit tanulhatunk ebből?

14–15. Milyen hírük volt az Isten népe közelében élő nemzeteknek, ami az erőszakot illeti?

¹⁴ Gondoljunk arra, hogy milyen híre volt némelyik nemzetnek, mely Isten népének közelében élt. Északkeletre tőlük Asszíria helyezkedett el. Fővárosáról, Ninivéről Náhum így írt: „Jaj a vérontás városának! Teli van csalással és rablással. Nem ér véget a fosztogatás!” (Náhum 3:1). Az asszírok hírhedten agresszív harcosok voltak, és kegyetlenül bántak a hadifoglyaikkal. Némelyiküket élve elégették vagy megnyúzták, másoknak kiszúrták a szemét, vagy levágták az orrát, fülét, ujjait. A régészet regénye című könyv a következőkről számol be: „Ninive az emberiség tudatában egyet jelent gyilkossággal, fosztogatással, elnyomatással, gyengék meggyalázásával, a háborúskodásnak és rémületnek minden fajtájával”. A Bibliában olvashatunk ennek az erőszaknak az egyik szemtanújáról (és talán elkövetőjéről). Ninive királya Jónás üzenetének hallatán kihirdettette a népének: „Borítson zsákruha minden embert és háziállatot; kiáltsanak erősen Istenhez, és térjen meg mindenki gonosz útjáról, és hagyjon fel az erőszakkal, amely kezében van!” (Jónás 3:6–8).b

¹⁵ A durva erőszak nemcsak Asszíriában burjánzott. A Júdától délkeletre fekvő Edomnak is számolnia kellett a büntetéssel. Miért? „Edom elhagyatott pusztaság pusztájává lesz a Júda fiain elkövetett erőszakért, akiknek a földjén ártatlan vért ontottak” (Jóel 3:19). Vajon megszívlelték az edomiták ezt a figyelmeztetést, és felhagytak erőszakos útjaikkal? Mintegy két évszázaddal később Abdiás ezt írta: „Megrémülnek hatalmasaid, ó, Témán [edomita város] . . . A testvéred, Jákob elleni erőszak miatt . . . kivágattatsz időtlen időkre” (Abdiás 9, 10). De mit mondhatunk Isten népéről?

16. Ámós és Habakuk korának mely szomorú jelenségére derül fény az írásaikból?

¹⁶ Ámós napvilágra hozta, hogy mi a helyzet Szamáriában, az északi királyság fővárosában: „lássátok a nagy zűrzavart és a csalásokat benne. Nem tudták, hogyan kell tisztességesen cselekedni – ez Jehova kijelentése –, ők, akik halmozzák az erőszakot, és fosztogatnak” (Ámós 3:9, 10). Azt gondolhatnánk, hogy Júdában már másképp álltak a dolgok, hiszen ott volt Jehova temploma. Ámde Habakuk, aki Júdában élt, ezt kérdezte Istentől: „Meddig kiáltok hozzád segítségért az erőszak miatt, és nem mentesz meg? Miért láttatsz velem olyat, ami ártalmas, és miért nézed a bajt? Miért van fosztogatás és erőszak szemem előtt . . . ?” (Habakuk 1:2, 3; 2:12).

17. Miért fejlődhetett ki Isten népének tagjaiban az erőszakosságra való hajlam?

¹⁷ Lehetséges-e, hogy Isten népe körében azért vált megszokottá az erőszak, mert hagyták, hogy Asszíria, Edom és más nemzetek erőszakkal kapcsolatos szemléletmódja megfertőzze őket? Salamon figyelmeztetett erre az eshetőségre: „Ne irigykedj az erőszakos emberre, és egyetlen útját se válaszd” (Példabeszédek 3:31; 24:1). Később Jeremiás egyértelműen fogalmazott: „Ezt mondja Jehova: »A nemzetek útját el ne tanuljátok . . .«” (Jeremiás 10:2; 5Mózes 18:9).

18–19. a) Hogyan vélekedne Habakuk az erőszak mai megnyilvánulásairól, ha most élne? b) Benned milyen érzéseket kelt a világ erőszakossága?

¹⁸ Ha élne most Habakuk, nem döbbentené meg a mai világ erőszakossága? Sokan már kicsi koruktól ki vannak téve az erőszak látványának. A kisfiúkat és kislányokat rabul ejtő rajzfilmekben központi szerepet kap az erőszak: az egyik figura megpróbálja szétlapítani, felrobbantani vagy valami más módszerrel elpusztítani a másikat. A nagyobb gyerekek aztán hamarosan felsőbb szintre lépnek: olyan számítógépes játékokkal kezdenek játszani, amelyekben a nyerés feltétele az, hogy lelőjék, levegőbe röpítsék vagy szétzúzzák az ellenségeiket. „Ezek csak játékok” – tiltakozhatnak egyesek. Pedig az erőszakos játékok, melyeket otthon vagy egy videojáték-teremben játszanak a fiatalok, igenis hatással vannak a gondolkodásmódjukra és a reakcióikra. Mennyire igazak azok az ihletett szavak, hogy „az erőszakos ember elcsábítja felebarátját, és olyan útra küldi, amely nem jó”! (Példabeszédek 16:29).

¹⁹ Bár Habakuk kénytelen volt nézni a bajt és ’a szeme előtt lévő erőszakot’, nagyon lesújtotta, amit látott. Kérdezd csak meg magadtól: „Vajon jól érezné magát, ha ott ülne velem, és ő is nézné azokat a tévéműsorokat, amelyeket én szoktam? Vagy szánna rá időt, hogy elmenjen olyan »sporteseményekre«, amelyeket eleve erőszakosra találtak ki, hiszen a játékosok még védőfelszerelést is viselnek, mint régen a gladiátorok?” Bizonyos sportokban sokan a pályán vagy az emberi mivoltukból kivetkőzött szurkolók között folyó összecsapásokban keresik az izgalmat. Egyes kultúrákban tömegek néznek erőszakos tévé- és videofilmeket, melyeknek a háború vagy a harcművészet a központi témájuk. Talán azt hozzák fel mentségül, hogy ez csupán történelem, a nemzet kulturális múltjának bemutatása. De vajon ettől elfogadhatóbbá válik az erőszak? (Példabeszédek 4:17).

20. Milyenfajta erőszakról írta le Malakiás Jehova véleményét?

²⁰ Malakiás egy idevágó szempontot említett, amikor arról beszélt, hogy mit gondol Jehova a feleségükhöz hűtlen zsidókról. „Gyűlölöm a válást – mondja Jehova, Izrael Istene –, és azt, aki erőszakkal borítja ruháját” (Malakiás 2:16). Az „erőszakkal borítja ruháját” kifejezés héber megfelelőjét többféleképpen értelmezik. Némelyik tudós szerint azt jelenti, hogy véres lesz valakinek a ruhája, amikor rátámad egy másik emberre. Akár helyes ez a feltételezés, akár nem, Malakiás egyértelműen elítélte azt, ha valaki rosszul bánt a házastársával. Igen, a családon belüli erőszakról beszélt, és rámutatott, hogy Isten helyteleníti azt.

21. Milyen helyzetekben kerüljék a keresztények az erőszakosságot?

²¹ Egy keresztény otthonában semmivel sem megbocsáthatóbb a tettlegesség vagy a szóbeli bántalmazás, mint ha valaki mások ellen követ el erőszakos tetteket. Isten mindkét esetben látja, mi történik (Prédikátor 5:8). És bár Malakiás a feleséggel szemben tanúsított erőszakról beszélt, a Bibliában semmi sem utal arra, hogy kevésbé elítélendő, ha egy férfi a gyermekeivel vagy idős szüleivel bánik erőszakosan. Arra sincs mentség, ha egy feleség viselkedik így a férjével, a gyermekeivel vagy a szüleivel. Egy tökéletlen emberekből álló családban persze kialakulhatnak feszültségek, ami ingerültséget, netán haragot szül. De a Biblia a következő tanácsot adja nekünk: „Haragudjatok, ámde ne vétkezzetek; ne menjen le úgy a nap, hogy ingerültek vagytok” (Efézus 4:26; 6:4; Zsoltárok 4:4; Kolosszé 3:19).

22. Honnan tudjuk, hogy nem lehetetlen őrizkedni az erőszakosságtól, még ha erőszak vesz is körül minket?

²² Lehet, hogy egyesek megpróbálnak mentséget keresni erőszakosságukra, és efféléket mondanak: „Azért vagyok ilyen, mert erőszakos családban nőttem fel.” Vagy: „Mifelénk, illetve a mi kultúránkban egyszerűen ingerlékenyebbek, lobbanékonyabbak az emberek.” Amikor azonban Mikeás elmarasztalta ’a gazdagokat, akik telve voltak erőszakkal’, nem sugallt olyasmit, hogy nem tehetnek róla, hiszen erőszakos környezetben nőttek fel (Mikeás 6:12). Noé olyan korban élt, amikor „megtelt a föld erőszakkal”, és a fiai ilyen környezetben váltak felnőttekké. Ők is erőszakosak lettek? Nyilvánvalóan nem! „Noé kegyet talált Jehova szemében”, a fiai pedig követték a példáját, és ők is túlélhették az Özönvizet (1Mózes 6:8, 11–13; Zsoltárok 11:5).

23–24. a) Mi segíthet elkerülnünk azt, hogy erőszakos emberek hírében álljunk? b) Mi Jehova véleménye azokról, akik úgy bánnak másokkal, ahogyan ő szeretné?

²³ Jehova Tanúi a világ minden részén nem arról ismertek, hogy erőszakosak lennének, hanem arról, hogy békés emberek. Tisztelik és megtartják a császár törvényeit, melyek megbüntetik az erőszakoskodókat (Róma 13:1–4). Igyekeznek ’ekevasakká kovácsolni a kardjaikat’, és törekszenek a békére (Ézsaiás 2:4). Azon dolgoznak, hogy felöltsék „az új egyéniséget”, ami jó ellenszere az erőszakosságnak (Efézus 4:22–26). Eközben megfigyelik a keresztény vének jó példáját, akik nem lehetnek ’verekedők’, azaz nem bánthatnak másokat sem szóban, sem tettlegesen (1Timóteusz 3:3; Titusz 1:7).

²⁴ Igen, képesek vagyunk úgy bánni másokkal, ahogyan Isten szeretné, és kötelességünk is ezt tenni. Hóseás ezt írja: „Ki olyan bölcs, hogy megértse ezeket, és értelmes, hogy ismerje mindezt? Mert Jehova útjai egyenesek, és az igazságosak járnak azokon” (Hóseás 14:9).