JONATÁN

(Jehova adta):

Két héber névnek (hosszabb forma: Jehó·ná·thánʹ; rövidebb forma: Jó·ná·thánʹ) a magyar megfelelője.

1. Lévita, aki hamis imádatban szolgált papként Mika házánál Efraimban, majd később Dán leszármazottait szolgálta. A Bírák 17., 18. fejezetében lévő beszámoló többször is utal egy fiatal lévitára, akit a Bírák 18:30 így nevez: „Jonatán, Gersomnak, Mózes fiának a fia”. Az, hogy korábban azt írták róla, hogy „Júda családjából” való, valószínűleg csak arra utal, hogy Betlehemben lakott, Júda területén (Bí 17:7).

A vándorló Jonatán végül elérkezett Mika otthonához, Efraim hegyvidékére. Mika egy faragott képmást állított fel az otthonában, és Jonatán beleegyezett, hogy papként szolgálja Mika háznépét, noha nem volt Áron családjából való, és képmást használtak az imádatban. Később Dán leszármazottai közül öten, miközben helyet kerestek törzsük egy részének a letelepedéshez, összetalálkoztak Jonatánnal. Kérték, tudakolja meg Istentől, hogy sikeres lesz-e az útjuk, és Jonatán kedvező választ adott nekik Jehova nevében.

Amikor Dán fiainak 600 főből álló csapata a családjaival és állataival együtt elment Mika háza mellett É felé tartva, elvitték az imádati tárgyakat, a faragott képmást is. Az önző Jonatánt is rávették, hogy tartson velük, legyen inkább az ő papjuk, és ne csupán egy családé (Bí 17:7–18:21). Jonatán „és a fiai lettek Dán törzsének a papjai egészen addig a napig, amíg száműzetésbe nem vitték az országot” (Bí 18:30). Némelyik szövegmagyarázó ezt olyan időszakra teszi, amikor győzelmet arattak a terület felett, például III. Tiglát-Pilészer idején, vagy amikor i. e. 740-ben az összes északi törzset legyőzték (2Ki 15:29; 17:6). De mivel minden bizonnyal Sámuel írta a Bírák könyvét, ennek az esetnek korábban kellett történnie. A Bírák 18:31 megemlíti, hogy Dán fiai megtartották a faragott képmást, és „felállították maguknak, és ott volt az mindaddig, míg az igaz Isten háza Silóban volt”. Ez segít azonosítani, hogy mikor történhetett az, amiről az előző vers szól, és megerősíti azt a nézetet, hogy Jonatán családja addig szolgált papként, míg a filiszteusok zsákmányul nem ejtették a szövetségládát. Egyes állítások szerint a 30. verset így is lehetne írni: ’addig a napig, míg a ládát zsákmányul nem ejtették’ (1Sá 4:11, 22). De ez a következtetés arra vonatkozóan, hogy meddig tartott Jonatán családjának a papsága, akkor is helyes lehet, ha nem változtatjuk meg a vers fordítását, mert a 30-as vers azt a gondolatot is magában hordozhatja, hogy az országot bizonyos értelemben mintha fogolyként elvitték volna, amikor a szövetségládát zsákmányul ejtették.

2. A benjáminita Saul király legidősebb és egyben kedvenc fia, akit nyilván Ahimaác lánya, Ahinoám szült (1Sá 14:49, 50). Jonatán főleg a Dáviddal való önzetlen barátságáról ismert, és arról, hogy támogatta Dávidot mint Jehova királyjelöltjét.

Jonatánról először mint ezer harcosnak a vitéz parancsnokáról esik szó Saul uralkodásának elején (1Sá 13:2). Ekkor tehát legalább 20 éves volt, és 60 felé járt, amikor i. e. 1078-ban meghalt (4Mó 1:3). Dávid 30 éves volt, amikor Jonatán meghalt (1Sá 31:2; 2Sá 5:4). Barátságuk idején Jonatán tehát nyilván úgy 30 évvel idősebb volt Dávidnál. Mivel Jonatán már felnőtt férfi volt, amikor Saul király lett, ez talán megmagyarázza, miért volt olyan az alaptermészete és a szemléletmódja, amilyen. Azokban az években, amikor az egyénisége alakulóban volt, minden bizonnyal hatással volt rá az apja, aki míg király nem lett, szerény, engedelmes, Jehovát és az elrendezéseit tisztelő ember volt (1Sá 9:7, 21, 26; 10:21, 22).

Amikor először van szó Jonatánról, akkor azt olvashatjuk róla, hogy bátran és sikeresen vezette az ezer, rosszul felfegyverzett emberét a Gébában állomásozó filiszteus helyőrség ellen. Erre az ellenség összegyűlt Mikmásnál. Jonatán a fegyverhordozójával titokban otthagyta Sault és az embereit, és elment az ellenség előőrséhez. Jonatán már ezzel az egy tettével is kimutatta vitézségét, azt a képességét, hogy bizalmat tud ébreszteni másokban, de azt is, hogy ő elismerte Jehova vezetését, hisz Isten jelétől tette függővé, hogy mit tesz. A két bátor harcos kb. 20 filiszteust vágott le, amit heves csata követett, és Izrael győzött (1Sá 13:3–14:23). A harcok közben Saul elhamarkodottan átkot mondott mindarra, aki eszik még azelőtt, hogy véget érne a csata. Jonatán erről nem tudott, és evett egy kis vadmézet. Később, amikor szembekerült Saullal, Jonatán nem riadt vissza attól, hogy meg kell halnia, amiért evett a mézből. A nép azonban megváltotta, mert felismerte, hogy Isten vele volt aznap (1Sá 14:24–45).

Ezek a hőstettek világosan bizonyítják, hogy Jonatán bátor, rátermett, vitéz harcos volt. Saullal méltán érdemelték ki ezt a leírást: „Gyorsabbak. . . a sasoknál, erősebbek az oroszlánoknál” (2Sá 1:23). Mesterien bánt az íjjal (2Sá 1:22; 1Sá 20:20). Férfias tulajdonságai igazán a kedvére lehettek Saulnak. Nyilvánvaló, hogy nagyon szoros kapcsolatban voltak (1Sá 20:2). Ettől még nem lanyhult Jonatánnak az Isten iránti buzgalma, és nem szűnt meg lojálisnak lenni a barátjához, Dávidhoz.

Dávidot azért vitték Saul udvarába, hogy zenéljen neki, mert Jehova szelleme eltávozott a királytól, és rossz szellem szállta meg, amit bizonyára Jonatán is észrevett. Dávid, bár fiatal volt, mégis „vitéz és erős férfi, harcra termett”, és „Saul nagyon megszerette őt, ő pedig a fegyverhordozója lett” (1Sá 16:14–23).

Jonatán különleges barátsága Dáviddal nem sokkal azután szövődött, hogy Dávid megölte Góliátot. Különösen vonzó lehetett Jonatán szívének ez a félelmet nem ismerő tett Jehova népe érdekében. Amikor Dávid beszámolt erről, „Jonatán lelke egybeforrt Dávid lelkével; úgy megszerette őt Jonatán, mint a saját lelkét” (1Sá 18:1). E két bátor harcos és Isten odaadó szolgája a barátságát megpecsételve „szövetségre lépett”. Jonatán láthatta, hogy Dávidon működik Isten szelleme (1Sá 18:3). Nem tekintette őt irigyen vetélytársnak, mint Saul. Sőt, mivel tisztelte azt, ahogyan Isten rendezi a helyzeteket, ez jó példa volt ifjú barátjának. Nem tett eleget Saul kívánságának, hogy ölje meg Dávidot, hanem inkább figyelmeztette őt, és megpróbált közbenjárni az érdekében. Amikor Dávid menekülni kényszerült, Jonatán találkozott vele, és szövetséget kötött vele avégett, hogy Dávid majd védje meg őt és a háznépét (1Sá 19:1–20:17).

Jonatán újra beszélt Saullal Dávidról, de ez majdnem az életébe került, ugyanis Saul dühében lándzsát hajított a tulajdon fia felé. Jonatán és Dávid, ahogy megbeszélték, találkoztak egy mezőn, ahol a király fia látszólag csak az íjászatot gyakorolta (1Sá 20:24–40). A két barát megerősítette barátságuk kötelékét, majd „csókolgatták egymást, és zokogtak egymásért”, ahogy a feljegyzések szerint más férfiak is tették, és ahogy ez mind a mai napig szokás bizonyos országokban (1Sá 20:41; 1Mó 29:13; 45:15; Cs 20:37). Jonatán később még utoljára kapcsolatba tudott lépni Dáviddal Hóresnél, „hogy megerősítse a kezét Istennel kapcsolatban”; ekkor megújították a szövetségüket (1Sá 23:16–18).

A Biblia nem ír arról, hogy Jonatán részt vett volna apjával Dávid üldözésében. De az Isten ellenségei, vagyis a filiszteusok elleni csatában Jonatán mindhalálig küzdött, egy napon halt meg két fivérével és apjával. A filiszteusok kiakasztották Bét-Sán falaira a holttesteket, de a jábes-gileádi vitézek levették azokat onnan, és eltemették Jábesben. Dávid később Saul és Jonatán csontjait átvitte Celába (1Sá 31:1–13; 2Sá 21:12–14; 1Kr 10:1–12). Dávid mélyen gyászolta közeli barátjának, Jonatánnak a halálát, sőt gyászdalt is énekelt Saulért és Jonatánért, melynek ez volt a címe: „Az íj” (2Sá 1:17–27). Dávid király különleges kedvességgel bánt Jonatán sánta fiával, Mefibósettel, aki ötéves volt, amikor meghalt az apja, és végül állandó helye volt a király asztalánál (2Sá 4:4; 9:10–13). Jonatán leszármazási vonala nemzedékeken át folytatódott (1Kr 8:33–40).

3. Abjátár főpap fia; ő volt az egyik futár, amikor Dávid elmenekült Jeruzsálemből Absolon felkelése idején, de úgy tűnik, később a lázadó Adónia mellé állt. Jonatán apja, Abjátár együtt vándorolt Dáviddal, amikor ez a jövőbeli király nem mozoghatott szabadon Saul miatt; később főpap lett. Absolon trónbitorlási kísérlete idején Dávid visszaküldte Abjátárt és Cádókot a fővárosba, hogy lássák el információval. Abjátár papi fia, Jonatán ekkor szerepel először a bibliai beszámolóban. Cádók fiával, Ahimaáccal fontos üzenetet vittek apjuktól és Húsaitól Dávidnak (2Sá 15:27–29, 36). A két futár nem mehetett be a városba, mert felismerték volna őket, ezért a város közelében egy forrásnál vagy kútnál várakoztak, amelyet Én-Rógelnek neveztek. Amikor úgy tűnt, Absolon elfogadja Húsai tanácsát, üzenetet küldtek a várakozó hírvivőknek, Jonatánnak és Ahimaácnak, ők pedig sietve vitték a hírt a királynak. Észrevették őket, üldözték és majdnem el is fogták őket. Egy asszony segítségével egy kútban elrejtőztek, míg el nem múlt a veszély, utána elmentek Dávidhoz, és azt tanácsolták neki, hogy keljen át a Jordánon (2Sá 17:15–22).

Dávid életének alkonyán a fia, Adónia összeesküvést szőtt, hogy ő legyen a király Salamon helyett, és Abjátár is csatlakozott hozzá. Valószínűleg hatással volt Jonatánra az apja, és Adónia oldalára állt. Jonatán hozta a nyugtalanító üzenetet az ünneplő trónbitorlónak arról, hogy Dávid meghiúsította az összeesküvést, mert kikiáltotta Salamont királynak. A Biblia többször nem említi Jonatánt. Talán atyjával együtt száműzetésbe került, de akármi történt is vele, a főpapi vonal nem folytatódott a családjában (1Ki 1:41–43; 2:26, 27).

4. Dávid király unokafivére; leterített egy óriást, aki Izraelt gúnyolta Gátban (2Sá 21:20, 21; 1Kr 20:6, 7). A felsorolásban ez a Jonatán úgy szerepel, mint Dávid király bátyjának, Simeának vagy Simeinek a fia. Mivel a 2Sámuel 13:3 beszél egy Jonadábról, aki Dávid bátyjának, Simeahnak a fia, néhány szövegmagyarázó úgy véli, hogy ugyanarról a személyről lehet szó. (Lásd: JONADÁB 1.)

5. Dávid seregeinek egyik vitéze volt, a harári Ságé fia (2Sá 23:8, 32; 1Kr 11:26, 34).

6. Uzziás fia, aki felügyelte Dávid király kincseit „a mezőn, a városokban, a falvakban és a tornyokban”, a király jeruzsálemi kincseit viszont nem ő felügyelte (1Kr 27:25). Jonatánt a királyi kincstárnok, Azmávet után említik, és azok előtt, akiknek konkrét megbízatásuk volt, például a szőlők vagy az olajfaligetek gondozása (1Kr 27:25–28).

7. Egy értelmes férfi, aki Dávid király titkára és tanácsadója volt (1Kr 27:32). A maszoréta szöveg Jonatánnak a Dávidhoz fűződő kapcsolatát a héber dódh szóval fejezi ki, ami általában ’nagybátyát’ jelent. De mivel a Szentírás kétszer is megemlít egy Jonatánt, aki Dávid unokafivére, az itt szereplő szót valószínűleg a tágabb ’rokon’, vagyis itt ’fivérnek a fia’ vagy ’unokafivér’ értelemben használja (Ro; AS, lábj.; Rbi8, lábj.). Így valószínűleg ugyanaz, mint a 4-es számmal jelzett.

8. Az egyik lévita, akit Josafát az uralkodásának harmadik évében elküldött, hogy tanítsa Júda népének Jehova törvényét (2Kr 17:5, 7–9).

9. Titkár, akinek a házát átalakították börtönné; Jeremiást itt tartották fogva (Jr 37:15, 20; 38:26). A háznak valószínűleg voltak föld alatti helyiségei, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy bebörtönözzenek oda valakit.

10. A mezőn lévő hadseregvezérek egyike, amikor Nabukodonozor i. e. 607-ben legyőzte Jeruzsálemet. Kárea fia és Johanán fivére. Miután Gedáliára bízták az országban maradt népet, Jonatán a mezőről más vezérekkel elment hozzá, és Gedália megnyugtatta őket, hogy biztonságban vannak (Jr 40:7–10). Jonatán nyilván ott volt azok között is, akik Gedáliát figyelmeztették, de az nem vett tudomást arról, hogy meg akarják ölni (Jr 40:13–16).

11. Jáda két fia közül az egyik, Júda leszármazottja Hecronon és Jerahméelen keresztül. Fivére, Jéter úgy halt meg, hogy nem volt fia, Jonatánnak azonban kettő is volt: Pélet és Záza (1Kr 2:3, 25, 26, 28, 32, 33).

12. Egy izraelita Adin családjából, akinek a fia, Ebed i. e. 468-ban visszatért Babilonból Jeruzsálembe Ezsdrással (Ezs 8:1, 6).

13. Asáhel fia, aki valószínűleg szembeszállt Ezsdrásnak azzal az indítványával, hogy a visszatért zsidók küldjék el idegen feleségeiket. De van olyan feltételezés is, hogy ez az ellenvetés nem Ezsdrás javaslata ellen szólt, hanem a módszer ellen, ahogy ezt véghez kellett vinni (Ezs 10:15, Rbi8, lábj.).

14. Jójada fia, Eliásib főpap unokája (Ne 12:10, 11). Vannak, akik úgy gondolják, hogy a 11-es versben „Johanán” olvasandó, és nem „Jonatán”, mivel a Nehémiás 12:22, 23 Johanánt nevezi „Eliásib fiának”, és a ’fia’ szó jelenthet ’unokát’ is. (Lásd: JOHANÁN 15.)

15. Pap, aki Joákim főpap idejében Malluki atyai háznépének volt a feje (Ne 12:12, 14).

16. A papok egyik atyai háznépének feje a száműzetés után, Jésua utódjának, Joákimnak a napjaiban (Ne 12:10, 12, 18).

17. Az Asáf családjából való Semája fia; annak a Zakariásnak az apja, aki pap volt, és aki az újjáépített jeruzsálemi falon vonuló menetben trombitált (Ne 12:31, 35, 36).