Megerősödve, hogy nemet mondjunk a helytelenségre
„MÉG csak tizenéves voltam, és egy élelmiszerboltban dolgoztam, amikor az egyik munkatársam meghívott magukhoz. Azt mondta, hogy a szülei nem lesznek otthon, lányok is jönnek, és hogy lesz alkalom a szexre is” — mesélte Timothy. Sok fiatal azonnal igent mondana egy ilyen meghívásra. De hogy reagált Timothy? „Ott rögtön megmondtam neki, hogy nem fogok elmenni, és hogy a keresztény lelkiismeretem nem engedi meg, hogy szexuális kapcsolatom legyen valakivel, aki nem a feleségem.”
Mialatt Timothy arról beszélt, hogy miért nem megy el, nem vette észre, hogy egy munkatársnője belehallgatott a beszélgetésbe. Felkeltette a kíváncsiságát Timothy erkölcsössége, ezért Timothynak rövidesen azzal is szembe kellett néznie, hogy nemet mondjon munkatársnőjének, ráadásul újra meg újra, ahogy azt később látni fogjuk.
Természetesen nem csak a mi időnk sajátossága, hogy kísértésekkel kell szembenéznünk. Mintegy 3000 évvel ezelőtt Salamon király ezt írta: „Fiam, ha a bűnösök el akarnak csábítani téged: ne fogadd beszédöket . . . tartóztasd meg lábaidat ösvényüktől” (Példabeszédek 1:10, 15). Jehova ezt parancsolta Izráel nemzetének: „Ne indulj a sokaság után a gonoszra” (2Mózes 23:2). Igen, időnként muszáj nemet mondanunk, ellenállnunk a rossz cselekvésére való kísértésnek, még akkor is, ha talán nem ez az elfogadott eljárásmód.
Ma különösen fontos nemet mondanunk
Nemet mondani a helytelenségre soha nem volt könnyű, napjainkban pedig kimondottan nehéz, mivel abban az időben élünk, melyet a Biblia a dolgok e rendszere ’utolsó napjainak’ nevez. A bibliai próféciáknak megfelelően az emberek általában véve az élvezeteket és az erőszakot szeretik, szellemiség és erkölcsösség nélkül (2Timótheus 3:1–5). Egy jezsuita egyetem rektora megállapította: „Az irányadó mértékek hagyományos rendszerét az emberek kifogásolják, ma már hiányosnak vagy régimódinak találják. Úgy tűnik, nincsenek többé erkölcsi támpontok.” Egy másodfokú bíróság bírója hasonlóan fogalmazott: „A dolgok többé már nem feketék és fehérek. Minden homályos . . . Kevesen ismerik fel a különbséget a jó és a rossz között. Ma a bűntettért kapnak el valakit, a törvényszegésért nem.”
Pál apostol azt írta, hogy az ilyen emberek „értelmökben meghomályosodtak, elidegenültek az isteni élettől a tudatlanság miatt, mely az ő szívök keménysége miatt van bennök; kik erkölcsi érzés nélkül, önmagukat a bujálkodásra adták, minden tisztátalanságnak nagy nyereséggel való cselekedésére” (Efézus 4:18, 19). De a bajok utolérik őket. Ésaiás kijelentette: „Jaj azoknak, a kik a gonoszt jónak mondják és a jót gonosznak; a kik a sötétséget világossággá s a világosságot sötétséggé teszik” (Ésaiás 5:20). Az ilyeneknek nem csupán le kell aratniuk, amit vetettek, hanem hamarosan el kell szenvedniük a legnagyobb „jajt”: Jehova elmarasztaló ítéletét (Galátzia 6:7).
„Mikor felsarjaznak a gonoszok, mint a fű, és virágoznak mind a hamisság cselekedők, mindörökké elveszszenek ők” — mondja a Zsoltárok 92:8. Vagyis a gonoszság nem fog a végtelenségig aratni a földön, tönkretéve minden ember életét. Igen, Jézus azt mondta, hogy azt a „nemzetséget”, amely felelős ezért a gonoszságért, Isten eltávolítja a „nagy nyomorúságban” (Máté 24:3, 21, 34). Ha szeretnénk megtartatni ebben a nyomorúságban, akkor képesnek kell lennünk arra, hogy megkülönböztessük a jót a rossztól Isten irányadó mértékei szerint; és persze erkölcsi tartásra is szükségünk van, hogy nemet tudjunk mondani a helytelenség minden formájára. Bár ez nem könnyű, Jehova gondoskodott számunkra bátorító példákról, a bibliai időkből és napjainkból egyaránt.
Tanuljunk egy fiatal példájából, aki nemet mondott
Nemet mondani a paráznaságra és a házasságtörésre különösen nehéz lehet, néha még a keresztény gyülekezethez tartozóknak is. Timothy, akit az első bekezdésben említettünk, megszívlelte a fiatal József példáját, mely a Szentírásban az 1Mózes 39:1–12-ben lett feljegyezve. Józsefben volt erkölcsi tartás, amikor egy egyiptomi tisztségviselőnek, Pótifárnak a felesége újra meg újra szerelmi viszonyra akarta csábítani. József a beszámoló szerint ’vonakodott és ezt mondta: Hogy követhetném el ezt a nagy gonoszságot és hogyan vétkezném az Isten ellen?’
Hogyan szerezte meg József az erkölcsi tartást ahhoz, hogy nemet mondjon Pótifár feleségének — nap mint nap? Először is, sokkal jobban értékelte a Jehovához fűződő kapcsolatát, mint a pillanatnyi örömöket. Ezenkívül bár nem volt az isteni törvény alatt (a Mózesi Törvény csak később lépett érvénybe), József mégis teljesen tisztában volt az erkölcsi alapelvekkel; tudta, ha paráznaságot követne el Pótifár feleségével, aki teljesen belebolondult, az nem csupán a férj ellen lenne bűn, hanem Isten ellen is (1Mózes 39:8, 9).
József nyilván felfogta, miért fontos, hogy még csak fel se ébressze a vágyat, amely olyan szenvedélyeket lobbanthat lángra, amelyeket aztán már nem lehet kordában tartani. A keresztények bölcsen teszik, ha követik József példáját. Az Őrtorony 1957. július 1-jei angol száma ezt írta: „Fel kell ismernünk testi gyarlóságunkat, és nem szabad azt hinnünk, hogy mehetünk az érzéki vágyak után, hiszen úgyis meg tudunk állni a Szentírás által lefektetett határon. Még ha meg tudnánk is ezt tenni egy ideig, végül mégis átlépnénk ezt a határt, és bűnbe keverednénk. Ez teljes bizonyossággal meg fog történni, mivel ha tápláljuk a testi vágyat, az megerősödik, és egyre inkább hatalmába kerít minket. És ilyen helyzetben már sokkal nehezebb elterelni a figyelmünket. Legjobban úgy védekezhetünk ez ellen, ha már a kezdet kezdetén leállítjuk ezeket a vágyakat.”
Könnyebb már a kezdet kezdetén leállítani ezeket, ha szeretetet fejlesztünk ki az iránt, ami helyes, és gyűlöletet az iránt, ami helytelen (Zsoltárok 37:27). De folyamatosan, kitartóan kell dolgoznunk ezen. Ha így teszünk, Jehova segítségével erősödni fog a szeretetünk a helyes dolgok iránt és a megvetésünk a helytelen dolgok iránt. Persze közben ébereknek kell maradnunk, ahogyan erre Jézus figyelmeztetett, állandóan imádkoznunk kell azért, hogy megőriztessünk a kísértéstől és megszabadíttassunk a gonosztól (Máté 6:13; 1Thessalonika 5:17).
Mondjunk nemet a társaktól jövő nyomásra
Helytelenségre ösztönözhet a társaktól jövő nyomás is. Az egyik fiatal elismerte: „Kettős életet élek — egyiket az iskolában, a másikat pedig otthon. Az iskolában olyan fiatalok vesznek körül, akik ahányszor csak kinyitják a szájukat, mindig káromkodnak, én pedig kezdek olyan lenni, mint ők. Mit tegyek?” Amire szükség van, az a bátorság, hogy merjünk másnak lenni. Erre a bátorságra úgy tehetünk szert, ha Isten lojális szolgáiról, például Józsefről szóló bibliai beszámolókat olvasunk, és elmélkedünk rajtuk. Nagyszerű példát nyújtott még Dániel, Sidrák, Misák és Abednégó — négy fiatal, akik mertek különbözni a társaiktól.
Amikor ezt a négy fiatal izraelitát a babiloni királyi udvarban más fiatalokkal együtt oktatták, megkívánták tőlük, hogy „mindennapi szükségletül a királyi ételből” egyenek. Mivel ők nem akarták megsérteni a Mózesi Törvény étkezésre vonatkozó részeit, nemet mondtak, és nem fogadták el ezt az ételt. Ehhez erőre volt szükség, annál is inkább, mivel a „királyi étel” biztosan ínycsiklandozó volt. Milyen nagyszerű példát nyújtott ez a négy fiatal azoknak a keresztényeknek, akiket napjainkban túlzott alkoholfogyasztásra vagy kábítószerezésre és dohányzásra próbálnak rávenni, és akikre ezzel nyomást gyakorolnak! (Dániel 1:3–17).
Sidrák, Misák és Abednégó azt is bebizonyították, mennyire igaz, amit később Jézus Krisztus mondott: „A ki hű a kevesen, a sokon is hű az” (Lukács 16:10). Bátor kiállásuk egy viszonylag kis dologban — az étellel kapcsolatban — és az a jó kimenetel, amelyet Jehova adott nekik, kétségtelenül megerősítette őket egy későbbi, nehezebb próba kiállására (Dániel 1:18–20). Ez a próba akkor jött, amikor megparancsolták nekik, hogy bálványimádatban vegyenek részt, különben tűz által fognak meghalni. A három fiatal férfi bátran kitartott elhatározása mellett, hogy csak Jehovát imádják, és teljesen bíztak benne, bármi legyen is a végkimenetel. Jehova újra megáldotta őket hitükért és bátorságukért — ez alkalommal csoda útján megvédte őket a lángoktól, amikor mindhármójukat a túlfűtött kemencébe dobták (Dániel 3:1–30).
Isten Szavában más példákat is találhatunk olyanokról, akik nemet mondtak a helytelenségre. Mózes nemet mondott arra, hogy a „Faraó leánya fiának mondják”, bár ez bőséges lehetőséget adott volna neki arra, hogy belemerüljön „a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségébe” Egyiptomban (Zsidók 11:24–26). Sámuel próféta elutasította, hogy visszaéljen hatalmával, és elfogadja a megvesztegetést (1Sámuel 12:3, 4). Jézus Krisztus apostolai bátran nemet mondtak, amikor azt parancsolták nekik, hogy hagyják abba a prédikálást (Cselekedetek 5:27–29). Maga Jézus pedig határozottan nemet mondott minden helytelen cselekedetre — még élete utolsó pillanataiban is, amikor a katonák „mirhás bort” kínáltak neki. Ha elfogadta volna, annak hatására könnyen meginoghatott volna elhatározásában ebben a kritikus pillanatban (Márk 15:23; Máté 4:1–10).
Nemet mondani — élet-halál kérdése
Jézus ezt mondta: „Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, a kik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt” (Máté 7:13, 14).
A széles út népszerű, mivel könnyű rajta járni. Akik ezen járnak, elnézők önmagukkal szemben, a testi gondolkodásnak és életmódnak adják át magukat, és nem akarnak mások lenni, hanem Sátán világához akarnak igazodni. Isten törvényeit és alapelveit erkölcsi korlátoknak tekintik (Efézus 4:17–19). De Jézus határozottan kijelentette, hogy a széles út „a veszedelemre visz”.
De miért mondta Jézus azt, hogy csupán néhányan választják a keskeny utat? Elsősorban azért, mert csupán néhányan akarják, hogy Isten törvényei és alapelvei irányítsák az életüket, és hogy ezek segítsenek nekik ellenállni az őket körülvevő helytelenségre való csábításoknak és lehetőségeknek. Ezenkívül viszonylag kevesen vannak azok, akik felkészültek arra, hogy küzdjenek a meg nem engedett vágyak ellen, a társaktól jövő nyomás ellen, és a gúnyolódástól való félelem ellen, amely az életútjuk miatt érheti őket (1Péter 3:16; 4:4).
Az ilyen személyek teljes mértékben megértik, hogyan érzett Pál apostol, amikor leírta az azzal járó küzdelmet, hogy nemet kellett mondania a bűnre. Napjaink világához hasonlóan a római és görög világban Pál idejében a helytelen cselekedetekre lehetőséget adó széles út tárult az emberek elé. Pál elmagyarázta, hogy az elméje, amely tudja, mi a helyes, állandóan „harcol” a testével, amely a helytelenségre hajlik (Róma 7:21–24, Újfordítású revideált Biblia). Igen, Pál tudta, hogy a test jó szolga, de rossz gazda, tehát megtanulta, hogy nemet mondjon neki. „Megsanyargatom testemet és szolgává teszem” — írta (1Korinthus 9:27). Hogyan érte el ezt? Nem a saját erejéből, amely kevés lett volna ehhez a feladathoz, hanem Isten szellemének segítségével (Róma 8:9–11).
Ennek eredményeképpen Pál mindvégig megőrizte feddhetetlenségét Jehova iránt, pedig tökéletlen volt. Nem sokkal halála előtt ezt írhatta: „Ama nemes harczot megharczoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája” (2Timótheus 4:7, 8).
Miközben harcolunk a tökéletlenségeink ellen, micsoda bátorító példák állnak előttünk; nem csupán Pál példája, hanem olyanoké, akikre már ő is példaképként tekintett: József, Mózes, Dániel, Sidrák, Misák, Abednégó és sokan mások. Bár tökéletlen emberek voltak, ezek a hűségesek mégis nemet mondtak a helytelenségre, nem makacsságból vagy önfejűségből, hanem erkölcsi tartásból, mely Jehova szellemének a gyümölcse (Galátzia 5:22, 23). Szellemi emberek voltak. Szomjazták Jehova minden kijelentését (5Mózes 8:3). Szava életet jelentett nekik (5Mózes 32:47). Mindenekfelett pedig szerették Jehovát és félték őt, és az ő segítségével kitartóan ápolták a helytelen cselekedetek iránti gyűlöletet (Zsoltárok 97:10; Példabeszédek 1:7).
Bárcsak mi is olyanok lennénk, mint ők! Valójában ahhoz, hogy kitartóan nemet mondjunk a helytelenség minden formájára, ezekhez a személyekhez hasonlóan nekünk is Jehova szellemére van szükségünk. Jehova nagylelkűen ad szelleméből, ha őszintén kérjük őt, tanulmányozzuk Szavát és rendszeresen részt veszünk a keresztény összejöveteleken (Zsoltárok 119:105; Lukács 11:13; Zsidók 10:24, 25).
Timothy, akit a bevezetőben említettünk, örült, hogy nem hanyagolta el a szellemi szükségleteit. A fiatal munkatársnője, aki véletlenül hallotta beszélgetésüket, és helytelen vonzalmat érzett Timothy iránt az erkölcsössége miatt, később titokban meghívta Timothyt, hogy menjen el a lakására, amikor a férje nincs otthon. Timothy elutasította a meghívást. Munkatársnőjének nem volt könnyű ebbe beletörődnie, ezért újra és újra próbálkozott, miként Pótifár felesége tette Józseffel. Timothy minden egyes alkalommal határozottan, de kedvesen nemet mondott. Sőt, tanúskodott ennek a hölgynek Isten Szavából. Timothy nagyon hálás Jehovának, amiért erkölcsi erőt adott neki ahhoz, hogy nemet tudjon mondani, és most boldog házasságban él egy elragadó keresztény hittársával. Igen, Jehova megáld és megerősít mindenkit, aki ki akar tartani keresztény feddhetetlenségében azáltal, hogy nemet mond a helytelenségre (Zsoltárok 1:1–3).