2Korintusz
1 Pál, Krisztus Jézus apostola+ Isten akarata által, és Timóteusz+ testvérünk az Isten Korintuszban levő gyülekezetének, mindazokkal a szentekkel+ együtt, akik egész Akhájában+ vannak:
2 Ki nem érdemelt kedvesség és béke legyen veletek Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól!+
3 Áldott legyen Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak Istene és Atyja+, a gyöngéd irgalmasságok+ Atyja és minden vigasztalás+ Istene, 4 aki megvigasztal bennünket minden nyomorúságunkban,+ hogy képesek legyünk megvigasztalni+ mindenféle nyomorúságban levőket azon vigasztalás által, amellyel minket vigasztal az Isten.+ 5 Mert mint ahogy a Krisztusért való szenvedések bőségesek bennünk,+ úgy a vigasztalás is, amelyet kapunk, bőséges a Krisztus által.+ 6 Mármost ha nyomorúságban vagyunk, az a ti vigasztalásotokért és megmentésetekért van;+ vagy ha vigasztalnak bennünket, az a ti vigasztalásotokért van, amely úgy munkálkodik, hogy kitartással tűrjétek ugyanazokat a szenvedéseket, amelyeket mi is szenvedünk.+ 7 Így aztán a veletek kapcsolatos reménységünk megingathatatlan, hiszen tudjuk azt, hogy amint a szenvedésekben részestársak vagytok, ugyanúgy a vigasztalásban is részesedni fogtok.+
8 Mert nem kívánjuk, testvérek, hogy tudatlanságban legyetek a nyomorúság felől, amely Ázsia tartományban+ ért bennünket, hogy erőnket meghaladó, rendkívüli nyomás nehezedett ránk, úgyhogy még életünk felől is igen bizonytalanok voltunk.+ 9 Bizony, úgy éreztük magunkban, hogy megkaptuk a halálos ítéletet. Ez azért volt, hogy ne önmagunkban legyen a bizodalmunk,+ hanem az Istenben, aki feltámasztja a halottakat.+ 10 Ő egy oly nagy dologtól, mint a halál, megszabadított minket,+ és meg is fog szabadítani, és őbenne van a mi reménységünk, hogy ezután is megszabadít bennünket.+ 11 Ti is tudtok segíteni az értünk való könyörgésetekkel,+ hogy sokan adjanak hálát+ értünk azért, ami kedvesen megadatott nekünk megannyi imádkozó arcnak köszönhetően.+
12 Mert ez az, amivel dicsekszünk, ami mellett tanúskodik a lelkiismeretünk,+ hogy mi szentséggel és Isten szerinti őszinteséggel, nem testi bölcsességgel,+ hanem Isten ki nem érdemelt kedvességével viseltük magunkat a világban, de különösen irántatok. 13 Mert nem is írunk nektek egyebeket, csak amiket jól ismertek vagy el is ismertek, és amiket, remélem, továbbra is el fogtok ismerni mindvégig,+ 14 mint ahogy el is ismertétek bizonyos mértékig, hogy mi dicsekvésre adunk nektek okot,+ mint ahogy majd ti is nekünk Jézus, a mi Urunk napján.+
15 Így, ezzel a bizalommal, az volt korábban a szándékom, hogy elmegyek hozzátok,+ hogy másodízben+ legyen alkalmatok az örömre, 16 és nálatok megállva megyek Makedóniába,+ Makedóniából pedig visszatérek hozzátok,+ és ti elkísértek+ egy darabon Júdeába. 17 Nos, amikor ilyen szándékom volt, csak nem engedtem meg magamnak valami könnyelműséget+? Vagy amiket elhatározok, azokat a test szerint+ határozom el, úgyhogy énnálam egyszer „igen, igen” van, aztán meg „nem, nem”?+ 18 De bízni lehet az Istenben, hogy a hozzátok intézett beszédünk nem „igen” és mégis „nem”. 19 Mert az Isten Fia+, Krisztus Jézus, akit mi, vagyis én és Szilvánusz és Timóteusz+ prédikáltunk közöttetek, nem lett „igen” és mégis „nem”, hanem az „igen” „igen” lett az ő esetében.+ 20 Mert bármennyi ígérete+ van is Istennek, ezek őáltala lettek „igenné”.+ Így tehát az „ámen”+ is őáltala mondatik az Istennek dicsőségül általunk. 21 Aki pedig garantálja, hogy ti is, és mi is Krisztushoz tartozunk, és aki felkent+ bennünket, Isten az. 22 Pecsétjét is ránk tette,+ és nekünk adta az eljövendőknek zálogát,+ vagyis a szellemet+, a szívünkbe.
23 Én pedig az Istent hívom tanúul+ a saját lelkem ellen, hogy azért nem mentem még el Korintuszba, hogy kíméljelek+ benneteket. 24 Nem mintha urak+ lennénk a hitetek fölött, hanem munkatársak+ vagyunk az örömötökre, mert a hitetek+ által álltok.+